Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak: Hasonló a
mennyek országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra
elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és
megvásárolja azt a földet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez,
aki igazgyöngyöt keres. Amikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre
talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.
Mt 13,44-46
Elmélkedés:
A mennyek országáról szóló példabeszédek sorozatát folytatva Jézus újabb
két hasonlatot mond, amelyekben földbe rejtett kincshez, illetve
igazgyöngyhöz hasonlítja az országot. Mindkét példa az Isten Országának
értékéről szól. Olyan kics ez, amelyért érdemes mindent odaadni. De talán
nem is csak e felbecsülhetetlen értékre érdemes odafigyelnünk, hanem a
szántóvető és a kereskedő magatartására is, akik mindent megtesznek, hogy
birtokukba kerüljön a kincs.
Ha felismerjük, hogy milyen nagy érték, kincs számunkra az Isten Országa,
akkor tegyünk is meg mindent annak érdekében, hogy ennek az Országnak
tagjai legyünk és ez az Ország a miénk legyen. Nagy bölcsességre van ehhez
szükség!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Te vagy a szentséges, Úristen, az egyetlen, aki csodákat művelsz.
Te vagy az erős, te vagy a nagy, te vagy a fölséges.
Te vagy a mindenható király, szentséges Atyánk, mennynek és földnek
királya.
Te vagy a jóság, te vagy minden jóság, te vagy a legfőbb jóság, az Úr, az
élő és igaz Isten.
Te vagy a szeretet, te vagy a bölcsesség, te vagy az alázatosság, te vagy
a béketűrés.
Te vagy a biztonság, te vagy a megnyugvás, te vagy az öröm és a vigasság.
Te vagy az igazság és mértékletesség, te vagy a mindeneknek elégséges
gazdagság.
Te vagy a szépség, te vagy a gyöngédség.
Te vagy a mi védelmezőnk, te vagy a mi őrállónk és oltalmazónk.
Te vagy az erősség, te vagy az enyhülés.
Te vagy a mi reményünk, te vagy a mi hitünk, te vagy a mi nagy édességünk.
Te vagy a mi örök életünk, nagy és csodálatos Úr, mindenható Isten,
irgalmas Megváltónk.
Assisi Szent Ferenc
----------------------------------------------
országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a
mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti
vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és
ágai között laknak.
Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek országa
hasonló a kovászhoz. A gazdaasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a
kovász átjárja az egész tésztát. Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a
népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Beteljesedett, amit így
jövendölt meg a próféta: "Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem
azt, ami titok volt a világ kezdete óta."
Mt 13,31-35
Elmélkedés:
Amint az elmúlt héten több alkalommal is láttuk, Jézus nagyon szívesen
beszélt példabeszédekben. A mennyek országáról (vagy más helyeken az Isten
Országáról) szóló tanítása során különösen is alkalmazta ezt a
beszédformát, hiszen az ember számára nehezen megragadható valóságról van
szó. A mai evangéliumban először a mustármag növekedéséhez hasonlítja a
mennyek országát, azt jelezvén, hogy a kicsinyke ország az isteni
közreműködésnek köszönhetően nagyra növekszik. A kovászról szóló hasonlat
pedig azt jelenti, hogy az Isten Országához tartozó emberek kovászként,
élesztőként vannak jelen a világban, s erős hatást gyakorolnak a világban
élőkre.
Az Ország növekedéséért nekem is tennem kell valamit, kovászként nekem is
élesztő hatással kell lennem másokra.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram, ha meggyőződéssel vallom, hogy szegény vagyok, de egy őszinte
pillanatban észreveszem, hogy büszkeségem és irigységem gazdagon
burjánzik, szabadíts meg önmagamtól!
Uram ha véletlenül összekeverem a mennyek országát e világ birodalmaival,
add, hogy benned boldogságot találjak, és csak benned bízzak!
Boldog Kalkuttai Teréz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése