A tékozló fiú éneke.

Én Uram, Istenem, hozzád futok sírva,
Tékozló fiúként kebledre borulva.
Zárj engem szerető, atyai szívedre,
Tengernyi sok bűnöm ne vesd a szememre.
Ne vesd a szememre...

Jövök idegenből, sötét éjszakából,
Jövök egy romadőlt, hazug, rút világból,
Tüskék megsebeztek, föld vermemet itta,
Megtérő fiadat, Uram, fogadd vissza!
Uram, fogadj vissza...

Nincs más hely számomra, ahol megpihenjek
S fájó sebeimre balzsamot tehessek...
Csak ez az egy út volt, végig jöttem rajta.
Gyógyítsd meg a lelkem, irgalomnak Atyja,
Irgalomnak Atyja!

Vétkeztem Ellened, mikor elhagytalak,
Nem kérem én tőled, hogy hívjál fiadnak.
Elég lesz egy kis zúg az atyai házban,
Ott is boldog leszek örök szolgaságban,
Örök boldogságban!

Somogyi Imre

------------------------------------

Akit Isten elhagy.

Rohan. Nem tudja merre.
Kerget. Nem tudja, hogy mit.
Bolyong az Isten vertje,
És keresi a semmit.
Ellene fordul minden,
Nem tudja, mért kell lenni.
Akit elhagyott Isten,
Nem segít azon senki!

Fölé borulhat lágyan
A lét bíbor palástja,
Éltető napsugárban
Járhat fénylő határba,
Mégis elégedetlen
Nyári melegben megfagy
S minden elérhetetlen,
Annak, kit Isten elhagy!

Riadt megtört szemében
Kereng a régi élet,
Míg bízott Istenében…
És imé, hogy mivé lett!
Sikerülhet az álma,
Lehet erős, lehet nagy,
De biztos a halála
Annak, kit Isten elhagy !!

Aki elhagyta Istent,
Aki Ő messze enged,
Élő halottja itt lent
Az életrengetegnek.
A fényben is sötéten
Bolyong, s nem látja merre,
Céltalan messzeségben
Így vész el Isten vertje!
Kárász Izabella (Hozsannázó napok, I. 518. old)
-------------------------------------

Kereslek.

Kereslek, Uram, csüggedő szívemmel,

Gyengék reménye, biztos sziklaszál.

Alkonyra szállva és ha a nap felkel,

Paizsra lelkem csak Benned talál.

Zúghat felettem szilaj fergeteg,

Bízó lelkemet nem rendíti meg,

Mert Te vagy velem!

Kereslek, Uram, töredelmes szívvel,

Eléd viszem nagy lelki terhemet.

Haragodban előled ne taszíts el,

S ne törj el, mint nádszálat, cserepet.

A világ őrzi nagy hatalmadat. –

De lelkemnek áldott nyugalmat ad

Örök kegyelmed.

Kereslek, Atyám, bizakodó hittel,

Mint hazatérő, tévedt gyermeked,

Kit kebledről a föld szerelme vitt el,

S csalódva sír most botlása felett.

Halálnak indult – életre hívtad.

Kietlen éjben reménnyel biztat

Igéd világa.

Kovács Sándor (Hozsannázó napok, I. 536. old