KÉT BETEG .
Két súlyosan beteg ember feküdt egy kórteremben.

Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.

Az ágya a kórterem egyetlen ablaka mellett volt.

A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.

Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a nyaralásaikról, ahogy az szokás ilyen helyzetben. 

Az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy el kezdte közvetíteni a másiknak, hogy mit lát az ablakon át a kinti világból.

A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben.

Már alig várta őket, hisz ez volt minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák úszkáltak a tavon, gyerekek játszottak távirányítós játékhajókkal rajta.

Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.

Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik folyton behunyta a szemét, és maga elé képzelte a látványt.

Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.

Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a érzékletes leírása alapján.

Napok, hetek teltek el. Egy reggel a beteget fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában. Az éjjel csöndesen elaludt örökre.

Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.

Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen.

A nővér szívesen segített, elhelyezte őt azon az ágyon, majd magára hagyta.

Lassan, fájdalomtól gyötörten az ablak felé fordult és megdöbbenve látta, hogy egy tűzfal néz rá.

Később megkérdezte a nővért, hogy mi történhetett, az ,,eltávozott" szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot?

A nővér elárulta, hogy az ember vak volt. Nem láthatta a falat sem. -Valószínű, hogy csak bátorítani akarta Önt. - mondta a férfinak.

A világ tele van gyönyörűséggel, csak rajtad múlik, hogy ráakadjál ezekre az örömökre, melyek lépten-nyomon eléd kerülnek.  Egész egyszerű rájuk akadni: alkalmazkodónak kell lenni.”  (Jean Webster)

---------------------------------
                                     KÉSEI SZERELEM

Volt egyszer egy 17 éves srác, aki az anyukájával élt és rákos volt. Egy napon sétálgatott a városban és az egyik zeneboltban meglátott egy nagyon széplányt. Bement, de nem tudott megszólalni. A lány megkérdezte tőle: Segíthetek? Erre ő nem is nézte, hogy milyen CD-t vett ki és mondta, hogy ezt kéri. A lány kérdezte, hogy becsomagolja-e, mondta a srác: Igen. A lány bement a raktárba és becsomagolva adta át a CD-t. És a srác onnantól kezdve naponta vett egy CD-t.

Egy idő után vett egy szekrényt a sok CD-nek. Meg akarta hívni a lányt, de nem, úgyhogy egyik napon otthagyott egy cetlit a boltban a telefonszámával. Amikor a lány felhívta, a srác anyukája vette fel, és elmondta, hogy a srác épp aznap meghalt. A lány mesélt a CD-kről, és a no megtalálta a szekrényben a sok-sok CD-t becsomagolva.

Kibontott egyet és talált benne egy üzenetet: nem megyünk valahova szórakozni együtt? És minden CD-ben ugyanaz az üzenet volt. Csak a srác nem volt elég figyelmes, és így nem jött össze neki. Szóval, ha szeretsz valakit, mondd meg neki, ami előtt túl késő lenne. Ne félj kifejezni önmagad. Nyújtsd, Nyújtsd ki a kezed, és mondd meg a másiknak, hogy mit jelent számodra. Mert mire eldöntöd, hogy melyik a megfelelő időpont, már túl késő lehet. Ragadd meg a napot, soha ne sajnálkozz. És ami a legfontosabb: maradj közel barátaidhoz, és családodhoz, mert ok segítettek abban, hogy azzá légy, ami ma vagy. Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma bármilyen sok is jusson - véges

"Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit – a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek". Márai Sándor: Füveskönyv