Abszolút biztos

Egyáltalán létezik ilyen?

Igen!

Olvasd csak: „Igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpára, amíg felvirrad a nappal és hajnalcsillag kel fel szívetekben. … az Írásban egy prófécia sem származik saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem Isten szent emberei a Szentlélektől indíttatva szóltak” 

(Péter 2. levele 1:19-21.)

Gondolj bele: Isten adott számodra egy mérhetetlenül nagy ajándékot, ami:

1.)    ’Igen biztos!’ – holott ma minden bizonytalan, még a következő perc is!

2.)    Jól teszitek, ha figyelitek, és rosszul teszitek, ha nem. Azt ugyanis megbánjátok, hisz az örök élet receptjét tartalmazza!

3.)    Nem egy kiadós vacsora utáni álomban születtek a próféciák. Nem a hasukra ütöttek, úgy prófétáltak! Hanem Isten Szentlelke indította írásra a kiválasztott szent embereket, hogy a mi nyelvünkön, modern korunkban is érthetően tárják fel, mutassák be Isten szándékát, tervét – velünk!

Értékeld hát, olvasd szorgalmasan!

--------------------------------------------------------- 

Isten Lelke által vezérelve élni

„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.”

Római levél 8:16

A cserkésznek minden nap jó tetteket kell végrehajtania, és hogy ezt el ne feledje, zöld nyakkendőjére minden egyes jócselekedetnél egy csomót kell kötnie – ezt javasolja legalább is az egyik cserkészkönyv. A jócselekedeteknek e központi szerepe szülte a következő viccet is:

A cserkészőrs lelkesen meséli őrsvezetőjének, hogy közös erővel átsegítettek egy idős nénit az úttesten.

– Ez nagyszerű – lelkendezik az őrsvezető –, de miért kellett egy egész őrs ehhez a feladathoz?

– Hát azért – hangzik kórusban a válasz – mert nem akart átmenni.

Vajon mi motiválja, mi vezérli a jó teteinket? Az, hogy csomót köthessünk a nyakkendőnkre? Az, hogy elismerjenek bennünket? Hogy jó véleménnyel legyenek rólunk az emberek? Hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket? Vagy ez, hogy jó véleménnyel legyen rólunk Isten?

Ne tévesszen meg bennünket a külső máz! Bármennyire is nagyszerűnek, nemesnek és önfeláldozónak tűnik egy jócselekedet, ha azt nem Isten Lelke vezérelte, akkor az emberi önzés motiválta – még akkor is, ha ez a legtöbb ember fejében nem is tudatosul. Egy jó tett önző, ha viszonzást várunk; önző ha köszönetet várunk; önző, ha megjegyezzük és később visszaemlegetjük; önző, ha Isten elismerését várjuk; és önző, ha az üdvösségünkért tesszük. Önző tettekkel – bármennyire jóságosnak tűnnek is azok – nem juthatunk be Isten családjába.

Mit jelent hát az, hogy „Isten lelke által vezéreltnek lenni”? Éppen azt, hogy nem „a saját gondolataink által vezérelve lenni”. Mennél jobban koncentrálunk saját magunkra és saját tetteinkre, annál inkább magunk körül forgunk, annál inkább leszünk önző vallásosak. Ehelyett koncentráljunk Istenre, tartsuk a kapcsolatot mennyei apánkkal – ahogyan Pál a 15. versben fogalmaz –, és ő elvégzi a munkát a szívünkben: „mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” (Pál levele a Filippi gyülekezetnek 2:13).