A lelki élet fontossága

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?”

(Máté evangéliuma 16. fejezet 26. vers)

Ma reggel búcsút intettünk Jeruzsálemnek, az Olajfák-hegyének, a Getsemánénak, a via Dolorosának, és elindultunk lefelé a Jordán völgyébe, a kétszáz méterrel a tengerszint alatt fekvő Holt-tengerhez.

Amerre a szem ellát nincs más csak kő és homok. Bizony nehéz elhinni, hogy egykor, úgy 3700 éve ez a környék üde zöld volt és a most kopár domboldalakat valaha dús növényzet borította.

Pedig Mózes könyvében ezt olvassuk: „a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földe.” (1Móz.13:10)

És ez az akkor Éden kertjéhez hasonló vidék nemcsak megdobogtatta, de magához is láncolta Ábrahám unokaöccsének, Lótnak és családjának szívét.

Mert Lót, azt hitte, hogy Ábrahámmal szemben megnyerte a jobb részt. Úgy vélte a gondtalan élet, a gazdagság biztos alap lesz majd utódai számára. Ám a pompa, a földi dicsőség csaknem mindannyiuk vesztét okozta.

S milyen szomorú, hogy a világ ma sem tanult tragédiájukból, hiszen „semmit sem kívánnak az emberek jobban, mint a gazdagságot és a kényelmet, pedig ez szülte azokat a bűnöket, amelyek a síkság városainak pusztulását okozták.”

Akik örökkévaló érdekeik rovására szereznek gyermekeiknek világi gazdagságot és megbecsülést, azoknak rettenetes veszteségként kell elkönyvelni ezeket az előnyöket.

Lóthoz hasonlóan sokan láthatják gyermekeik vesztét, és épphogy megmenthetik saját lelküket. Életművük elvész; életük szomorú kudarc. Ha igazán bölcsen gondolkoztak volna, gyermekeiknek talán kevesebb földi vagyonuk lenne, de biztos jogcímet szereztek volna a hervadhatatlan örökségre. (E.G.White: Pátriárkák és próféták, 122.o.)

Jézus azt mondja: „Emlékezzetek Lót feleségére!” (Luk.17:32)

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben!” (Máté 6:19-20)

--------------------------------------

Kitartó hit

És boldog, valaki én bennem meg nem botránkozik. Lk 7,23

Kitartó hit kell ahhoz, hogy meg ne botránkozzunk? Minden csak azon múlik, hogy meddig terjed a tűréshatárunk. Van, akinek kevesebb idő is elég és elveszíti, türelmét és hitét, és van, akinek a legsúlyosabb betegség sem töri keresztbe Krisztusba vetetett hitét. 

A boldogság, amelyért annyira küzdünk. Legyen kielégítő a családi légkör, legyen megnyugtató az anyagi bevétel, mintha ebben mérnénk a boldogság fokát. Nem akarom ezeknek a fontosságát alábecsülni, de hit nélkül ezek egyike sem valósulhat meg. 

Elveszítjük a türelmünket, egy bizonyos határ után már azt mondjuk eddig és ne tovább, eddig volt Isten és majd ezután jövök majd én, aki megmutatom, hogy kell ezt vagy azt csinálni. Azt képzeljük, hogy nem látja sorsunkat az Isten? Nem kellene-e elgondolkozzunk rajta, hogy nem azért vannak-e bajok az életünkben, mert túl nagy teret engedtünk az ördögnek? 

Ha nagy a baj, legyen hitünk abban, hogy a jó Isten felhasznál bennünket eszközként, hogy az embereknek bemutassuk a krisztusi jellemet. Lehetsz nagy beteg, vagy anyagi csőd fenyegethet, de hittel végig élni, példa az emberek előtt.

Amint elveszíted a hitedet, ott lesznek rögtön a te vádolóid, akik a fejedre olvassák, hogy ez és ez azért történt, mert… és te elhiszed, és már nem akarsz többé hinni és bízni, mert megbotránkoztál. 

Így van a gyülekezeti életben is. Visszhangként halljuk a gyülekezet elhagyóktól: „megbotránkoztam”. Kiben?- kérdezem. Legtöbbször embereket sorolnak fel, és csak nagy ritkán hallom: „csalódtam Istenben” 

Boldog az, aki meg nem botránkozik, mert Krisztus hűsége, igazsága és igazságossága megkérdőjelezhetetlen.