II. Krónika 33:9-13

De Manasse elcsábítá Júdát és Jeruzsálem lakóit, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint a pogányok, akiket az Úr kigyomlált volt Izrael fiai előtt.

És noha megszólította az Úr Manassét és az ő népét; de nem figyelmeznek reá.

Reájok hozzá azért az Úr az Assiriabeli király seregének vezéreit, akik Manassét megfogták és vasba vervén megkötözzék őt két lánccal, és Babilóniába vivék.

Mikor pedig nagy nyomorúságban volna, fohászkodik az Úrhoz az ő Istenéhez, és teljesen megalázta magát az ő atyáinak Istene előtt.

És könyörögvén hozzá megkegyelmezzen néki, és meghallgatván könyörgését, visszahozza őt Jeruzsálembe, az ő országába. Akkor ismeri meg Manasse, hogy az Úr az igaz Isten. 

„Gyakran érezzük, tapasztaljuk: a bűnnél is rosszabb a bűn belátásának hiánya. Mindnyájan elkövetünk vétkeket; olyanokat is, amelyeket nem látunk annak, olyanokat is, amelyeket talán rögtön fájlalunk, noha bocsánatot kérni még nem tudunk értük, és olyanokat is, amelyekért azonnal, készségesen elnézést kérünk. Talán senki nem vonja kétségbe, ez utóbbi eset nyújt igazi felszabadulást, megkönnyebbülést, sőt örömet is.

Vajon mi a magyarázata ennek a jó érzésnek, amely gyakran felülhaladja a sikerekért, győzelmekért érzett örömöket is? Az igazi megbánás, megbocsátás nyomán jelentkező boldogság – egy költő szavaival: „a sírás ünnepélye” – miért olyan rendkívüli?

Azért nagyszerű a megbánás, mert igazi formájában biztosítja hibáink, vétkeink elrendezését, s ezáltal helyreállítja a bizalmat – irántunk is, de bennünk is. Irántunk – hiszen mások is láthatják, hogy érző küzdő emberek vagyunk, akik fájlaljuk a rosszat akkor is, ha éppen mi követtük el, szeretnénk megváltozni, megerősödni, a jövőben elejét venni nemkívánatos megnyilatkozásaink ismétlődéseinek. De bennünk is mélyreható változást kell eredményeznie a megbánásnak: hitet ad az újrakezdéshez, reménységet ahhoz, hogy mások lehetünk, s közben azok iránti megértéssel, türelemmel is betölt, akiknél a miénkhez hasonló botlásokkal találkozunk.

„Kevesen jutnak el arra a csúcsra, hogy megalázzák magukat” – mondta Goethe. Valóban elérhetetlen ez a csúcs, vagy akár naponként megmászható és mindenki számára?”

Reisinger János: A biblia a bűnrendezésről  (bevezetés) 

LÉGY ENGEDELMES!

Két fia volt egy apának,

Mondta idősebb fiának:

Kapálni kell szőlőmbe',

Menj ki, fiam, reggelre!

Nem megyek - szólt az idősebb-,

Mert én arra rá nem érek!

Kérte hát a kisebbet,

S ő ígérte: elmegyek!

Másnap, aki megígérte,

Mégsem volt kinn a szőlőbe',

És aki azt mondta: "Nem!"

- az dolgozott serényen.

Igent mondj, ha jóra kérnek,

Tedd is meg, ha úgy ígérted!

Várja mennyei Atyád,

Jézus mutat jó példát.

--------------------------------------------------------

HALLD CSAK  

Halld csak, hangzik Jézus hívó hangja:

,,Ki jön még ma szent aratásomba?

Fehér a táj, vár az aratókra;

Ki lesz, ki a sok kévét behordja?’’

Hangosan szól, téged hív a Mester.

Fogadd el, s a leggazdagabb ember

Leszel, csak mondd boldogan, örömmel:

,,Itt vagyok én, Uram, engem küldj el!’’

     Gerzsenyi Sándor

-----------------------------------------------

IMHOL VAGYOK 

,,Kit küldjek el?’’ - Ma újra hallom hangod,

Tündöklő trónon ülő Égi Felség!

És pártos szívem megremeg szavadtól,

Mert jól tudom, hogy nincs jogom maradni.

Már azt se mondhatom - Jeremiással -,

Hogy ifjú voltom miatt nincsen merszem.

És ajkam sem dadog. Homlokom ércből.

Elmémet igéd tiszta fényessége

Egész betölti. Szilárd bizonyosság

Köt hozzád. Küldetésem rendületlen.

Most mégis - engedetlen szolga módján -

A Jónás útján indulnék, mogorván,

S megalkudván, semmint hogy Ninivébe,

A nagy városba, mely oly ismeretlen,

Miként a holnap rejtett, barna titka.

...Segíts, Uram, kimondanom a választ:

Imhol vagyok. Megyek Ó, küldj el engem!

     Gerzsenyi Sándor

-----------------------------------------------------