Mózes imája

„És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy két keze fölemelve maradt naplementig.” (2Mózes 17:11-12)

Küzdelem az élet napról napra. A világ bizonyos részein véres harcok folynak, máshol vallási, vagy politikai csatározások történnek. Szemben állnak volt barátok, testvérek; kétségbeesett küzdelem folyik a mindennapi betevőért, a becsületért, az igazunkért. Bármilyen jellegű is a harcunk, egyedül sokkal nehezebb győzni.                         Erről szól a mai üzenetünk is.

Mózes vezetésével Isten kihozta Egyiptomból Izrael népét. Már önmagában ez is nagy csoda volt, de az igazi próbák csak ezután vártak rájuk. Túlélni a pusztában napról napra. Amikor Mózes látta a szükséget megkérdezte Istent, hogy mit tegyen. Isten elmondta, és adott vizet, mannát, annyit, amennyire szükségük volt.                               Teljes mértékben Istentől függtek. Emberi erővel nem maradtak volta életben.

Isten gondoskodott szükségleteikről, de most újabb kihívással kell szembe nézniük. Az Amálekiták megtámadják őket. Józsué a néppel együtt harcol, Mózes pedig Istenhez fordul imában erőért és győzelemért. Miután felemelt keze elfárad, Áron és Húr nyújt támaszt neki, és a nép győzelmet arat.

A kérdés, hogy kitől függött a győzelem?

Elsősorban Istentől, mert övé a nép, az erő, a győzelem. Az emberi részben pedig mindenki benne volt.

Élet- és hitharcainkban nagy erőt ad, hogy nem kell egyedül küzdenünk.                                  Az imatámogatás, a közös munka sok-sok tapasztalatot és győzelmet ígért.

Nehéznek érzed a küzdelmeidet? Fordulj Istenhez, és fordulj azokhoz a társaidhoz, akik tartják a karod, akik érted és veled imádkoznak. A valóságban nincs helye a magányos harcosoknak. Függjünk Istentől, mert csak nála van szabadítás!

--------------------------------------

A legnagyobb ajándék

„Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.” Jób könyve 10:12

Életet adott neked, és már jóval azelőtt megálmodott veled valami különlegeset, mielőtt szüleid fejében elindult volna a vezérhangya. Életet adott neked, lehetőséget. Esélyt arra, hogy Ember legyél igazán. 

Sokszor annyira borúsan látod a hétköznapokat, olyan reménytelennek a hivatást, amit végzel, kibírhatatlannak a rokonságot és kilátástalannak a jövőt, hogy elfeledkezel arról, nem a magad akaratából jöttél erre a világra. Isten akart téged, ahogy engem is és mindannyiunkat. Isten akarta, hogy megszüless, Ő adta az életet és duplán kifizette az árát, ezért felelősséggel tartozol neki.

Felelősséggel, hogy hogyan is éled meg a mindennapokat, mit veszel észre, és mennyit is adsz te magad bele. Felelősséggel azért, hogy meglátod-e a Gondviselés kezét, vagy mindent a véletlen művének, a szerencse forgásának ítélsz. 

Hát döntsd el ma, hogy végre kinyitod igazán a szemed! Döntsd el ma, hogy ezután más lesz, és élni fogsz igazán, tudatosan! Vedd észre a mindennap apró csodáit, a napfelkelte százszínű sugarait, melyeket Isten neked festett olyan gondosan.                     A családod, rokonaid gazdag sorát, hogy még élnek, még ott vannak körülötted, még van kit felhívni, még van kinek mesélni és kiönteni a szíved. 

Vedd észre azokat a körülményeket, melyek Isten gondviselését tükrözik: a tető a fejed fölött, a meleg víz, ami zubog a csapból, a két lábad, ami elvisz oda, ahova menned kell, a két karod, melyekkel átölelheted a melletted állót, az értelmed, hogy tudsz gondolkodni, dönteni, érezni, és talán mindezt szavakban is megfogalmazni. 

Vedd észre a munkád örömét, hogy alkothatsz, hatással lehetsz mások életére, még ha apró területen is. Hogy tehetsz valamit az „élhetőbb világért”. Vedd észre, hogy mindezt Ő adta neked azért, hogy élj velük, kamatoztasd, és a történet végén szeretettel nézhess Isten szemébe, mert gondviselésén keresztül megismerhetted az igazi arcát.