2015. május 8., péntek



            Jel. 1-20.
Jel. 2, 1-7.
Az első szeretet

„…de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.” (2,4.)

            Református bibliaolvasó kalauzunk szerint a Jelenések Könyvét kezdtük el olvasni a napokban. A Jelenések Könyve 81-96 között keletkezett, Domitianus uralkodása alatt, szerzője János apostol, aki száműzetésben egy lakatlan szigeten, Patmoszon élt. A könyv elején Krisztus hét levelét találjuk, Kis-Ázsia hét gyülekezetéhez címezve. Ma ebből a hét levélből az elsőt olvastuk, amely az Efézusi gyülekezethez szól.
            Kis-Ázsia fővárosa Efézus, híd Kelet és Nyugat között. Prokonzuli székhely. Itt a keresztyén gyülekezetet Pál apostol alapította, majd János apostol munkálkodott itt hosszú időn keresztül.
            A kijelentést adó Jézus itt úgy mutatkozik be, mint aki „jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár”, vagyis ő az egyház ura, aki ismeri gyülekezetét és közöttük van. Az Efézusi gyülekezet számára szóló üzenet három részből áll. Először dicséretet mond, majd panaszt, végül pedig parancs és ígéret hangzik el.
1. A dicséret. Abban, amit a gyülekezetről elmond Jézus, mindenekelőtt jó pedagógiáját figyelhetjük meg. Mi rendszerint csak a rosszat, a hibákat látjuk a gyülekezetünkben és egyházunkban. Ő azonban a jót veszi észre először, és azt emeli ki, ami dicséretes. Meglátjuk-e mi gyülekezetünkben és egyházunkban azt a sok jót, aminek örülhetnénk? Vagy csak a negatívumokat látjuk és csak kritizálni, és panaszkodni tudunk? Mégis milyen sok dicséretre méltó dolgot talál Jézus az Efézusi gyülekezet életében. Több dologban is példaadó volt ez a gyülekezet. Sokat fáradozott, de nem fáradt el. Milyen hamar elfáradunk és meglankadunk mi a gyülekezetben vállalt szolgálatainkban. Meglankadunk az imádkozásban, a békességes tűrésben, a nehézségek és próbatételek elhordozásában.
            A másik tulajdonsága volt a gyülekezetnek, hogy nem szenvedhette a gonoszat, a hamis apostolokat leleplezte és elhatárolta magát a hamis tanítástól. Vigyáztak a tanítás és az élet tisztaságára.
----------------------------------



 Lélek és élet.

 A lélek csendje, Az élet rendje. A lélek szava, Az élet maga.
 A lélek rendje, Az élet csendje. A lélek maga, Az élet szava.
 -------------------------------- 
MEGVÁLTÓD !
Add , Uram Kérlek Tégedet Minél több ember éljen Teljes életet !
Életet Krisztusban Ki által  szeretet , remény és hit
Egymásba fogódzva Eljönnek maholnap.
 Elhozzák amit kerestél Kiteljesedik az élet
Nem kell más , csak szeressél!
------------------------------------------- 
Gondolatom...
 Gondolatom : szárnyal, repked Nálad biztosn nyugalmat lelhet .
A lélek harcában Uram Add meg nekem a békét,
Te aki adhatod A Lélek menedékét. 
Miért mondok talánt, Mikor Te vagy a biztos
Uram Nálad a kegyelem Melyet ajándék gyanánt
Kínálsz fel , itt s most. Add meg Nekem kérlek,
A remény tüze mindig szívemben égjen
Uram, Teérted Én csak erre kérlek .
-------------------------------------------------





Uram

Felbolydult az élet rendje

Nincs meg bennem a lélek csendje.
 Körülvesz a tavasz Uram Az élet ,
A világ megingatott A ravasz.  Te tudod Uram,
Mit én csak sejtek. Te adhatod  vissza a lelki rendet.
Te teremtesz szívemben csendet. Te adod vissza, mi elveszett
Könyörögve kérlek teremts bennem rendet, Lelki csendet.
--------------------------------------------

FOHÁSZ.

 Álom, álom, édes álom. Miért kerülsz el engemet ?
Miért kell éjszakákon át Álmatlanul szenvednem ? 
S ha jő az álmodás Sors, miért vagy hozzám csalárd?
Legalább álmomban add meg nekem azt , Mit az élet tőlem megtagadt!
Egy boldog éjszakát adj nekem ,Ha már boldog nem lehetek,
Legalább álmomban legyenek jók, Szeressenek az emberek.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése