Amíg hallod az Úr szavát

Torzót mutathat életed,

hullhat fejedre durva vád,

amíg hallod az ÚR szavát,

az életedhez van remény!

Amíg hallod az ÚR szavát,

harcolnod, hinned érdemes,

mert éjszakádnak vége lesz,

hetedszer is felkelsz azért.

Amíg hallod az ÚR szavát,

az Ő házhoz tartozol.

Ha mindent el is tékozol

szíved, szívére visszavár.

Füle Lajos (Hozsannázó napok, II. kötet, 686. old)

-------------------------------------------

Ének a tékozló ATYÁRÓL

Uram, TE többet tékozoltál

és tékozolsz még nálam is,

de győzi az a véres oltár,

a Golgota, ahol ma is

ontod a vért, hordod a kint.

Szereteted sírni tanít:

vétkeztem én mérték felett

az ég ellen és Teellened.

Uram, TE többet tékozoltál,

mint összesen mi, emberek,

mindenkinek elege volt már

belőlünk és – szíved szeret:

felmutatod a Golgotát,

ott két karod szélesre tárt.

Vétkezni még mindig lehet

az ég ellen és Teellened?

A tékozló fiak nevében

botló nyelvvel köszöntelek,

arcomra ég megint a szégyen:

színed elé hogy is merek

kerülni így, mért vársz TE rám,

ó, tékozló ISTEN-ATYÁM?

Hogy vissza nem kergetsz soha?

Hogy jut nekem – legszebb ruha?

Füle Lajos (Hozsanázó napok, II. kötet, 689. old.)

---------------------------------------

Romon virág

Amikor csődbe jut az ember,

leesik gőgje koronája,

elborítja könnyei árja,

hiúság-trónja összeomlik,

büszkesége ronggyá silányul.

Ledől a vágy sok cifra tornya,

hamu alatt hűlnek a lázak,

- s romon virág – kibontja szirmát

szívében az áldott alázat.

Füle Lajos (Hozsannázó napok, II. kötet, 692.old.)

------------------------------------------

Állok Előtted

Állok Előtted, Istenem,

Ki Három vagy, de Egy.

Terítsd reám irgalmadat,

sok bűnöm elfeledd.

Előbb a Fiút kérlelem,

adjon bocsánatot.

Tudom, kezéből nem suhog

bűnös barátra bot.

Szerelmes LELKE rámtalál,

s tüzében megmerít.

És mint a teste, lángja is

izzófehér s szelíd.

Békém, akár egy nagy karám,

kitárja az ATYA.

Nem kérdez. Tékozló fiát

oly jó hallania.

Vasadi Péter (Hozsannázó napok, III. kötet, 129. old.)

--------------------------------------------------

És felkele a tékozló fiú…

És felkele a tékozló fiú,

és felkele… tán századszorra már,

és megpróbálta széthullt, cafatos

tisztára szépül rút gondolatát.

„Én felkelek és azt mondom Atyámnak…”

És megpróbálta százszor és ezerszer

ismételni, mint nem mondott a száj,

csak a szíve zilált, csak a csont nyögött,

s közölt az ocsúdott tiszta ember eszme

s a messzire maradt atyai ház!

„Én felkelek és azt mondom Atyámnak…”

és megpróbálta újra mondani

s még ki nem szólt eddigi szavát

mit rejtett, takart, - de

magát kellett volna megkötöznie

és torkát véres bilincsbe verni,

hogy ki ne szalassza

szíve megfogott drága madarát,

mely repdesett és verte szárnyait

és dübörgette elgondolt szavát:

„Vétkeztem, Atyám!” –

És madár kezdett dalolni a fán!

Juhász Zsófia (Hozsannázó napok, III. kötet, 468. old.)