Bibliai idézetek.

;Aztán így szólt tanítványaihoz:;Ezért mondom nektek, ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit esztek, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. A lélek több mint az eledel, s a test több mint a ruha. Vegyetek példát a hollókról. Nem vetnek, nem aratnak, nincs pincéjük, nincs kamrájuk, s az Isten táplálja őket. Mennyivel többet értek ti, mint ezek a madarak! Ugyan melyiketek hosszabbíthatja meg az életét csak egy arasznyival is azzal, hogy aggodalmaskodik?" (Lukács evangéliuma, 12. fejezet, 22-25)

------------------
És elválasztá Isten a világosságot a sötétségtől - Mózes 1. 1. 4

És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezi éjszakának, és lőn este és lőn reggel .Mózes 1. 1.5.

És nevezé Isten a mennyezetet égnek. Mózes 1. 1. 8.

És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. Mózes 1. 1. 14.

Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ezékiel 1. 28.

A nép, amely sötétségben ül vala,láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. Máté 4. 16.

Az ember önigazultságának a kára

Felismerted-e önmagadban már a tékozló fiú bátyját?

Aki megbotránkozott, elhatárolódott és nem látott mást, csak öccse hibáját?

Testvére bűnlajstromát feszegette, és olvasta a fejére,

De nem tudott örülni annak, hogy épségben előkerült tékozló testvére!

Hányszor, de hányszor esik az ember abba a hibába,

Hogy a testvére bűnét, mert az látványosabb, nagyobbnak látja.

Az ő irigysége, szeretetlensége fel sem tűnik neki,

A bűn fertőjéből megtért testvéreivel nem tud együtt örülni...

Hányszor akarunk mások felett ítélkezni,

És a mi önigazultságunk szerint igazságot tenni!

Fáj az embernek az, ha az is annyi bért kap,

Aki csak akkor állt be a munkába, mielőtt lement volna a nap...

Hányszor vetítjük ki a tékozló bűnösökre a haragunkat!

Saját rejtőzködő bűneinktől pedig felmentjük magunkat!

Isten azt akarja, hogy senki el ne vesszen,

Hanem jó belátást nyerve kegyelmet nyerjen.

Nem vagyunk-e olykor akadályai a tékozló fiaknak,

Elrontói annak, hogy helyreállhassanak?

Az elhatárolódással, a hátrafordulással, az elutasítással

Sokszor fel sem tudjuk mérni, milyen rosszat tehetünk egymással.

A bűnben a bűnössel nem lehet közösséget vállalni,

Nem kell vele a moslékos vályúig eljutni, de eléje lehet menni,

Lehet figyelmeztetni, a gonoszt jóval meggyőzni!

Ha pedig kész elhagyni a bűnt, tudunk-e vele örülni,

Úgy, hogy a múltját nem rójuk fel neki soha?

Belátjuk-e, mindnyájan voltunk tékozló fiak valaha?!

Hogy mi is rá voltunk utalva arra, hogy nekünk megbocsássanak?

Amit nekünk elengedtek, mint adósoknak,

Talán mi másokon kíméletlenül behajtjuk tartozásaikat!?

Sokszor magunkra öltjük az ítélkezés talárját,

Pedig nem a mi dolgunk, az Istené a bosszúállás!

Az ember dolga a szelídség, a szeretet, a megbocsátás.

Gondoltunk-e arra, hogy a mi viszonyulásunknak megvan a következménye és hatása?

És a viselkedésünk kihat embertársunk és az Atya kapcsolatára!

Isten üdvtervének egyetemes fontossága győzzön meg bennünket!

Hogy félre tudjuk tenni a haragot, az ítélkezést és a személyeskedéseket!

Mert a mennyországból talán éppen e miatt maradnak ki némelyek!

Vajdai Zita, 2010.02.18.

------------------------------