Az ékes kapu árnyékában

Béna lábam magam alá húzva,

Fáradtan ültem az Ékes kapunál,

Reszkető kezem könyörgőn nyújtva

Nap mint nap csak egy pár fillér után.

Keserű falat a kolduskenyér!

Könnyel öntözött, száraz, sós darab.

Társtalan élet, hiányos fedél,

Ahol már csak a fájdalom arat.

Az Ékes árnyékában nincs öröm!

Ott csak jaj van. – Meghúzom magam.

Tépett rongyokba lassan öltözöm;

Minek sietni? Úgyis hasztalan...

Mindig várni, mindig elfogadni;

Koldusbatyuval mért élek? Minek?

Mindig csak kapni, mindig csak koldulni,

Nem adni soha semmit, senkinek...

... Akkor két halász megállt előttem.

Szegények, mint én, s majd oly kopottak.

Tekintetük megállt épp fölöttem:

Vajon ezek nekem mit adhatnak?

S szólt az egyikük: aranyam nincsen,

De amim van, azt mind odaadom.

Názáreti Jézus neve kincsem!

E név neked is erő s hatalom.

Kelj fel és járj! Szegény, beteg lélek,

E hely többé már nem otthonod! –

Béna lábamra ujjongva lépek:

Jézus neve előtt porba hullok!

Csodás öröm lett az osztályrészem.

Fényben élek, a Jézus fényében!

Jó volt sorsom szent kezébe tennem,

És hinni az Ő segítségében

Demeter Gyuláné

(A szolgálat útján c. kötetből)

AZ ÉKES KAPU ELŐTT. . .   

Ap. Csel. 3: 1-10.

Egy sánta az Ékes kapu előtt.

Ünnep s nyomor oly közel vannak itt...

A templom égi fénybe öltözött.

A sánta hordja koldus-rongyait;

Körülte emberfolyam kavarog.

Vallásosak és vallástalanok,

Közömbösek, hívők, hitetlenek,

Ünnep s nyomor oly megszokott nekik,

Ki-ki hordja baját vagy örömét.

A sánta vár és tártja a kezét:

Jó emberek, pár fillért adjatok,

Gyógyulás nincs, de élni akarok!

Nincs gyógyulás, földhözragadt szegény?

Az emberfolyam kellős közepén

Megáll a sor.  Hangzik Péter szava:

Tekints reánk, te fájdalmak fia!

Nincsen nekünk ezüstünk, aranyunk,

De van mennyben feltámadott Urunk!

Az Ő nevében mondom én neked:

Kelj fel és járj! Ő gyógyítód neked.

S míg megfogja a remegő kezet,

Átjárja a reszkető térdeket

Jézustól jött, szent, gyógyító erő;

Feláll, ujjong a régi szenvedő.

Első útja a templomba vezet,

Lássa, hallja a nagy gyülekezet,

Hogy míg ott benn a szertartás folyik:

Ott kinn Jézus gyógyít, munkálkodik.

Nem halott már. Él és uralkodik,

S kit kézbe vett, az hozzá tartozik.

Így történt az Ékes kapu előtt.

S mi még itt ülünk, hívjuk, várjuk Őt,

Gyermekünk, magunk terhét hordozók,

Százak, ezrek, sírók, imádkozók.

Jártunk mi már orvostól orvosig,

De a nagy baj mind Őrá tartozik.

Uram Jézus! Áraszd ki az erőt!

Mint egykor az Ékes kapu előtt!

            Győri József