I. Korinthus 13,3 - És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.

A szeretetről

Az egyik legnagyobb baj az életben, ha a magunk módján szeretünk. Amit a magunk természete szerint adunk, azt velejéig áthatja az önzés. Ezért gyanítják sokan, és nem minden alap nélkül, hogy az emberi szeretet nem is más, mint csupán az önzés egyik válfaja.
Életelvünkké kell tennünk, hogy szeretet címen ne adjunk, hanem – továbbadjunk. Az adás mögött ott settenkedik a büszkeség és az „érdem” gondolata. A továbbadás viszont kötelesség és küldetés. Aki ad, az hajlamos magamagát dicsérni és dicsőíteni, aki továbbad, az olybá veszi cselekedetét, mintha tartozást róna le, mely azonban nem egyszeri kötelezettség, hanem folyamatosan fennáll mindenki iránt és minden élethelyzetben.
Kitől kapjuk azonban azt a tiszta és bölcs jót, amit szeretet néven továbbadhatunk? Minden ember számára ez a „lenni vagy nem lenni” kérdése…
„God is good” – hangzik az angol közmondás. Az Isten jó. Az igazi jót tőle lehet kapni és továbbadni, akkor is, ha vannak jó családi példáink, és akkor is, ha nincsenek…
Isten jóságát azonban hogyan ismerhetjük meg? Ki az igaz Isten? Ki az „egyedüli igaz Isten”, ahogyan Jézus Krisztus nevezte? (Jn. 17:31)                                                                                                                     Nem az, akiről beszélnek, és akit beszéltetnek, hanem bizonyára az, aki maga beszél hozzánk. Isten beszédét kell megtalálnunk, ha az Istent akarjuk megtalálni.                                                                                    A világon több ezer vallás van, de közülük csak 3-4 hivatkozik arra egyáltalán, hogy Isten beszédét, beszédeit birtokolja. Ha pedig még tovább megyünk, egyetlen egyet találunk, amelyiknél egyáltalán ellenőrizni is lehet, hogy kijelentései beteljesedtek. Ez a Biblia.                                                                              A Biblia Istene az a páratlan Isten, akiben az igazság és a szeretet találkozik, akiben ez a kettő egyetlen egy. Az ember kitalálta istenek nem rendelkeznek sem a semmiből való teremtés, sem az erkölcsi tökéletesség ismérveivel. Azzal a szeretettel legkevésbé, melyet elfogadni és továbbadni is lehet.
Feketén-fehéren látnunk kell ezt. Ha nem jutunk el idáig, egész életünkben csak egy helyben toporgunk, és a feketét fehérnek, a fehéret feketének látjuk. Dr. Reisinger János
irodalomtörténész

Hála a kegyelemért.

Az Úrhoz szálljon fel a hála, Dicsének messze hangozzék!

Mert irgalmának nincs határa,  És hozzánk kedves lett az ég.

Ó, hívő lélek, áldjad Istent,   Őt dicsérd minden percedben,

Mert Nála leltél üdvöt itt lent,  S kegyelme él a szívedben!

Az Isten üdvünk, erősségünk, Jóvolta hozzánk végtelen,

Ki érdem nélkül szerzett nékünk Megváltást, ó, mily kegyelem!

Fel, Isten népe, zengő dalra, Az Úrnak hálát énekelj,

Mert véled harcol erős karja, És megsegít, hogy pálmát nyerj!

Az Isten jobbja mily hatalmas! Az Ő szent karja mindig győz.

Ne félj hát, hívő, nem ártalmas Az ellen többé, bár erős!

Nem halok én meg, mert ím élek Azáltal, aki engemet

A bűnhaláltól védve védett. Őnéki mondok éneket.

Áldott légyen az Úrnak népe, Mely itt előtte térdepel:

Legyen egész Néki szentelve, Kiket magához fölemel!

Az Úr az Isten, Hozzá vágyunk, Ki hozzánk eljön csak hamar.

Áldozzuk fel hát Néki magunk, És azt tegyük, mit Ő akar!

(BGyÉ. 29. HH.72)

-----------------------------------------------------

Egyesít minket a hit!

Áldott legyen a frigy,

Mely minket összeköt

Krisztus által szeretetben!

Szilárd ez és örök.

Atyánk trónja előtt

Együtt esengeni

Örömben, búban közösen,

Az kedves Őneki.

A sújtottak terhét

Megosztjuk szívesen,

És folynak részvétkönnyeink

Urunkhoz közösen.

Ha testben válni kell,

Az mélyen fáj nekünk;

De egyesít minket a hit,

És menny felé megyünk.

(BGyÉ. 437.  HH.98)