A fény egy furcsa kozmikus titok.

A fény egy furcsa kozmikus titok,

a Napnak vére.

Más törvényű világból érkezik

s brutálisan hull az ember szemére.

S a virágplánták elnyelik, beisszák,

belőle minden ártó fényt kimosnak

és láthatod a fényt szelídke kéknek,

lilának, bársony-barnának, pirosnak.

A fény egy furcsa kozmikus titok.

A Napnak vére.

Élvezhetetlen, mint a gyöngy, arany,

idegenül hat az ember ínyére.

S a szőlők, búzák, fák a fényt bevonják,

a végtelent ízlelhetővé szűrik,

s ha kóstolod bor-, birs-, kenyéralakban

sejtéseid felszöknek az Úrig.

A Szeretet nagy kozmikus titok.

Az Isten vére.

Más törvényű világból érkezik,

sok szív remeg meg mártíros hírére.

S a tiszta-szívű költők* és a szentek

Átszűrik, szenvedik, könnyel fogadják,

s jóság-, szelídség-, békesség-alakban

ízlelheted, milyen az Isten-ország!

Mécs László (Szeredai László versesfüzetéből, Zilah, 1985)

(*vagy „hívők”)