2014. május 9., péntek



A boldog élet szabályai

„Csak légy igen erős és bátor, őrizd meg, és tartsd meg azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked! Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz!" (Józs 1,7).
 Az Úr velünk lesz a szent harcban, de megkívánja, hogy pontosan kövessük utasításait. Győzelmünk azon fog múlni, hogy engedelmeskedünk-e neki teljes szívből, és hitből fakadó cselekedeteink elég erősek és bátrak-e. Ha fél szívvel harcolunk, csak fél győzelmet várhatunk.
 Az Úr iránti engedelmesség figyelmet és megfontoltságot igényel. Ez Isten akaratának minden területére vonatkozik, és azt jelenti, hogy akaratának mindenben őszinte készséggel engedelmeskednünk kell. Ez szüntelen készenlétet jelent. Magatartásunk legyen az Ige szellemében való. Nem szabad válogatnunk parancsaiban, hanem el kell fogadnunk egyiket a másik után, ahogy kapjuk őket. A végrehajtásban pedig pontosaknak és állhatatosaknak kell lennünk. Utunk egyenes, nem szabad se jobbra, se balra letérnünk róla. Ne legyünk szigorúbbak a törvénynél, de ne legyünk engedékenyek és könnyelműek sem. Az ilyen engedelmesség következtében szellemileg kivirágzik az életünk.   Ó Urunk, segíts világosan meglátnunk, ha nem így élünk, nehogy hiába számítsunk ígéreted beteljesedésére!
------------------------------------------------

A feddhetetlen ember egyenes úton jár

„Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, az kitudódik róla.” (Példabeszédek 10:9)

* A feddhetetlen ember becsületesen él, még akkor is, ha ebből hátránya származik, vagy ez jelentős nehézségeket okoz számára. Igazságosan küzd még akkor is, amikor a körülötte lévők már nem.

* A feddhetetlen ember figyel szavaira, nála az „igen” azt jelenti, hogy „igen”, a nem pedig azt jelenti, hogy „nem”.

* A feddhetetlen ember hiteles és egyenes jellemű, ugyanúgy viselkedik, bárki is van jelen. Általa „azt kapod, amit látsz”.

* A feddhetetlen ember a magatartásában nyílt, őszinte. Nem titkolja el amit tesz, és nem mond mást, mint amit csinál. Az az ember „akiben az ÚR lelke van, abban nincs álnokság.” (Zsoltárok 32:2)

* A feddhetetlen ember a tényeket pártatlanul, részrehajlás nélkül magyarázza, nem olyan módon, hogy magát másoknál jobbnak láttassa. Tiszteletteljes, segítőkész, jóindulatú, nagylelkű mindenkihez.

* A feddhetetlen ember mosolyogva megy el a „második mérföldig” is. Többet tesz, mint amennyit elvárnak tőle.

* A feddhetetlen ember nem fél segítséget kérni. Nem fél attól, hogy teljesen Istenre bízza magát. Képes kezelni a nehéz helyzeteket is, mert tudja, hogy ezekben Isten munkálkodik.

* A feddhetetlen ember arra összpontosít „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, nemes és dicséretes” (Filippi 4:8) - mindig arra figyel, ami kiváló és dícséretre méltó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése