Vaskó Ági .   Már merném.

Hányszor próbáltam gyönge testtel,
Égbe szállni a fellegekkel,
bárányfelhőkön megpihenni,
csillagoknak társa lenni.

Hányszor kértem az Urat szépen,
térdepelve, majd keményen:
Didergő lelkem fényre vágyik!
Pőre ingujjban testem fázik!

Hányszor serkent gyermekként vérem,
hosszasan sajgott arcomon bérem.
Naiv szívemben rozsdás szögek,
hiába kerestem rubintkövet.

Hányszor akartam gyorsabban szállni,
előtted, Uram, angyalként állni.
Megfáradt kezem kulcsolja hit.
Fogadd hát lelkem rebbenéseit.

Uram! Már merném kezed megfogni,
szelíd parázsként Benned lobogni.
Ha az örök üdvösséget nyerném,
elfogadni bátran merném. .

-----------------------------------------------------------                                                                                                               

Lívia. Örülnék.

Örülnék, ha tudnám mindazt, mit nem tudok,
ha a helyes utat mutatnák a csillagok,
ha tudnék remélni és bízni a jóban,
ha hinném, hogy nincs baj, hogy a szívem jól van,
ha látnám azt, mi még énrám várhat,
ha lehunyt szemmel örülhetnék a nyárnak,
ha jönne egy angyal, hogy énrám vigyázzon,
ha nem engedné, hogy az ördög mögöttem álljon,
ha tudnék szívből mosolyogni a tükörbe,
ha nem hinném azt, hogy a tükör görbe,
ha nem félnék semmitől, és lennék oly bátor,
ha le tudnám söpörni a rossz érzéseket a máról,
ha a holnap felkelő napot nem takarná felhő,
ha a hajammal játszana könnyű nyári szellő,
ha az ég kék lenne és a fű meg üde zöld,
ha arra ébrednék, hogy még mindig forog a föld,
ha a rossz szellemek mindörökre eltűnnének,
ha hinnéd, hogy én már magamtól rég nem félek.

Örülnék, ha tudnám, mit rejt még a sorsom.
Nem látom a jövőt, a múlt most már nem gondom.
Vagyok a jelenben, a pillanatnak élek.
Szeretném hinni, nem hiába remélek!