MÁR KERESZTEM VÁLLRA VETTEM
1. Már keresztem vállra vettem,
S érted mindent elhagyok.
Mindenem vagy; árva lettem,
Honja-vesztett szív vagyok.
Vágyat, célt a múltnak adtam,
Nincs már bennem vak remény,
Mégis gazdag úr maradtam:
Isten és a menny enyém!

2. Ember bánthat és zavarhat:
Szíved áldott menedék;
Sorsom próbál és sanyargat:
Édes csenddel vár az ég.
Nincsen bú, mely könnyet adjon,
Míg kegyelmed van velem,
Nincs öröm, mely elragadjon,
Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed,
Hagyd a bút s a gondot el,
Légy vidám, ha meg-megérzed:
Tenni kell még s tűrni kell!
Gondold el: ki Lelke éltet,
Milyen Atya mosolya?
Megváltód meghalt teérted:
Mit bánkódnál, menny fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe
Szállj, hited majd szárnyat ad,
S az örök menny fénykörébe
Bevezet majd szent Urad!
Véget ér itt küldetésed,
Elszáll vándoréleted,
Üdvösséggé lesz reményed,
Égi látássá hited.