EGY KÖNYVRŐL
Egy drága könyvet ismerek,
Arról szeretnék szólni ma.
Bár ismernék az emberek...
E könyv neve: a Biblia!
E könyvből Isten hangja szól:
Oktat, nevel, tanácsot ad.
S mert szívünk mélyét látja jól,
Minden bűnünkre rá mutat.
Tükör e könyv, csak nézz bele,
S ha benne csúnya képet látsz:
A lelked az, folttal tele,
Van rajta szeplő, s mennyi ránc!
Látod: irigy vagy és hamis,
Méreg forr benned, s ki-ki tör,
S az engedetlenséged is
Hogy megmutatja e tükör!
De mélyebben is nézz belé,
S szemed, ha jobban felnyitod,
Egy fényes arc ragyog feléd...
E könyvben ott él Jézusod .
Kitárt karokkal vár reád,
Siess felé, hisz elfogad,
Ó halld gyöngéd hívó szavát,
ölébe rejtsd rút arcodat...
S szemed ha hittel Rája néz,
Meglátod, ő csodát művel,
A bűnbocsánat nála kész,
Mert megszerezte vérével.
S mily kedves lesz most Bibliád,
Ha lelked benne elmerül,
Nem bánt, nem szúr többé a vád,
Csak Jézust látod egyedül!
MAGDOLNAAlig virradt az égen a pír,
Még el sem múlott a tengernyi kín,
Sötét drapériák még láthatók,
Még el sem némultak a lázadók ...
Még ott ül titokban a félelem,
Mint szürke köd a gyengéd szíveken,
Még hallható a gyilkosok szava.
- Ez ember biz Isten Fia vala!
Magdolna már buzgón útra kél,
Sápadtan, remegve magára néz ...
Menjek-e, induljak-e, mit tegyek?
Én gyönge nő? ... De hálátlan legyek?
Nem, nem, megyek. De a kő oly nehéz,
Hogy minden erőm csak semmibe vész.
S a katonák, az erős vitézek,
Mit tesznek? Tán meg is fékeznének.
Mit törődöm vele! Máris megyek,
A Mesternek tisztességet teszek.
S elmegy. Kezében drága szelence,
Jó illat párolog dúsan belőle.
Nem is megy: rohan a köves utakon,
Gyászos alakja eltűnik azon.
Már látja a sírt, ... nincs a kő helyén,
Megborzad, remeg, s könny csillan szemén.
Betekint a sírba, de jaj, üres.
A félelem, sírás rajt erőt vesz.
Mint szárnyvesztett madárka leesett
A kőre ... sírt, jajgatott, könnyezett.
Ott ül a kövön halott fehéren.
Ott ül, fürdik könnye tengerében ...
Mintha kővé lenne meredt ajka,
Mély sóhaját csak az Isten hallja.
Üres a koporsó ... Hol vagy Uram?!
Elvitték, ellopták, óh, jaj, jaj, jaj.
Ellopták ... Mit tegyek, hová menjek,
Hogy égő szívre balzsamot szedjek?
“Miért sírsz asszony, miért gyötör a kín?
Krisztust siratod? Föltámadott ím.
Helye üres, nem lakik ő sírban,
Nem tudod-é, mi van róla írva?
Őt ne keresd, Ő feltámadott,
Halál felett győzelmet aratott.”
Angyal szava erőt adott belé,
Fölnéz és tekint Jeruzsálem felé.
“Magdolna mit sírsz, kit rekessz te itt.
Miért folynak ömlő könnyeid?”
Uram, én keresem Őt, a Mestert,
Kit megölének - az Istenembert.
Ót keresem, a lelkem érte ég,
Csókolhatnám jóságos hűlt kezét.
Nárdusban mosnám véres homlokát,
Óh, csak láthatnám áldott, hű porát!
“Mária, én vagyok, kit te rekessz
Föltámadtam, látom, hogy te szeretsz
Szűnjön a kétséged, újra élet vagyok!”
S Mária szeme a könnytől ragyog.
Megtalálta, kit halottnak gondolt,
Örömtől pirultan, lángolón szólt:
Rabbuni! Tiéd életem, Tiéd,
S megyek veled, hirdetem igéd.
S méne Magdolna, repült sebesen,
Benseje lángolt, ízott hevesen.
Halljad világ, ti átkos gonoszok,
Krisztus él, Krisztus él, föltámadott!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése