Sárközi György: Ész és szív

1-Mit használ, ha tudod csodalények s régi világok

      Titkát és a hires bölcsek arany szavait?

A legfőbb szeretet nélkül siri csarnok a lelked,

      Hol komoran tartod s bámulod önkoponyád.

2-Ifjúi homlokomat ráncolva, mogorva szavakkal

      Mondtam: Tágas az ész, tán belefér a világ…

S büszke szemem fölvetve a csillagos égi mezőre,

      Hirtelen éreztem, mint szorul össze szivem.

3-Minden igazság magva belé van vetve szivedbe

S rejtekező csiraként várja a nap sugarát,

Ám te dohos foliánsaidat pörgetve sebessen

      Versz szelet és megölöd gyenge csirád odabenn.

4-Nem leled értelmét a világnak: ezernyi szilánkra

      Zúzott régi tükör, zűrzavar, ősi homály.

Egykor majd belátsz ragyogó üvegébe, de akkor

      Földerülő titkát már sose mondhatod el.

---------------------------------------------------

A "TÉTELEK KAPUJA- ELŐTT

Papírlapra írta,
Fakapura szögezte,
450 éve már...
Ma Wittembergben érckapu fogad.
És Luther 95 tétele ércbeöntve vár.
Csendben te-tüzgeted.
A fakapu
Tűz martaléka lett.
A tételíró kéz elporladt a vártemplom alatt,
A kripta ölén.
Az ércbetűk sora
Keményen, hidegen
Szemedbe néz.
Őszi nap vet rá bágyadt sugarat.
Késő zarándok olvasd, örülj:
Így megmarad.
+
Valamikor
riadó volt, nem hideg ércbetű.
Lázas tekintetű
Polgárok és diákok olvasták és vitatták...
Másolták... szájról-szájra,
Kézről-kézre adták...
Nyomában
Kigyultak az arcok, a szívek.
Nem érckapun,
Nem papiron,
Szívekben élt, dobogott, lüktetett,
Mert erő volt és Evangéliom!
+
S amíg ragyog az ércbetűk sora,
Egyért sóhajtok,
Késő kor késő vándora:
Ne merevüljön szánkon és szívünkön
az üzenet
halott formákba, hideg ércbetűkbe!
Legyen olyan élet-erőtele,
Mint 450 éve Luther Márton
Hatalmas 95 tétele!
-----------------------------------------------------

A VÉGIGCSÓKOLT BIBLIA

Sok porosodó, drága Biblia,
ha kinyitását mindhiába várja,
lenne nagyörömest
távoli vak testvérünk Bibliája.

Elveszítette mindkét karját,
rászakadt a vakság éjjele.
De felragyogott néki Krisztus,
és az élete fénnyel lett tele.

Szomjazott az Ige kristályvizére.
Hogyan is olvashatna Bibliát?
Keze sincsen, hogy betűit tapintsa,
és nem betűzheti, mint aki lát!

Mégis Bibliát olvas!
Előtte vakírásos Bibliája.
Nyelvével tapintja ki betűit,
s lelke az Ige mélységeit járja.

Így csókolta elölről-végig többször
Isten szent könyvét. Az az élete,
vigasztalása, kincse, békessége!
S Bibliája sokunk ítélete.

Éhezzük-e, ahogy ő éhezi,
és látó szemünk tapad-e úgy rája?
Nem vádol-e bennünket távoli
testvérünk végigcsókolt Bibliája?!
-----------------------------------

A WITTENBERGI OLTÁRKÉP ELŐTT

Turisták belépnek, kimennek...
Századok belépnek, kimennek...
Szép ősi templom, wittembergi.
Új meg új gyülekezet zengi
dicséretét az Úristenek.

Messziről jött magyar zarándok,
áhitattal én is megállok.
Kőbe, színekbe dermedt zsoltárt,
gót íveket és szárnyasoltárt
csendesen, sorra megcsodálok.

Szószéken áll a reformátor,
s valamit számonkér a mától
Gyülekezete vele szemben
szavát issza, figyeli csendben.
Tartása, arca nyugodt, bátor.

Középen általszegezetten
Krisztus a megváltó kereszten.
Luthernek Biblián a balja,
és jobbkeze, kinyújtott karja
Krisztusra mutat ihletetten.

Fénylik, ragyog a szárnyasoltár.
Ez vagy, Luther Márton! Ez voltál!
Ha így festett le jóbarátod,
így ismert, így hallott, így látott.
Krisztust hirdetted. Róla szóltál.

Századok belépnek, kimennek.
Múlt ad helyet ifjú jelennek.
Forrongó újban, mindig másban,
ezer meg ezer változásban
te megmaradsz mindig ilyennek.

Századok belépnek, kimennek,
te megmaradsz mindig ilyennek,
ugyanannak és soha másnak,
örök Krisztusra-mutatásnak.
Hirdeted jövőnek, jelennek,

mának holnapnak... jöhet más kor...
néha korszerűtlennek látszol
ezzel az örök mozdulattal.
De minket más ma sem vigasztal.
Te így vagy ma is - reformátor.

--------------------------

AZ A HÁROM ÉV...

Elmúlt. Hirtelen, mint a többi mind.
Alig jött, és tovasuhant megint.
Év lett volna? Vagy tűnő pillanat?
Mennyi mindenre nem telt, nem maradt.
Rá se értek virággá fesleni
lelkem bimbóban alvó tervei.
Régi adósságok roskasztanak,
mert olyan rövid volt a perc, a nap.
De mélyen egy felismerés sikolt:
Mesterednek csak három éve volt!

És elég volt, és mégse volt kevés.
Tengernyi kín fogadta, szenvedés.
Az elveszett világ váltságra várt.
Milliók hordtak görnyesztő igát.
S ő rövid három földi év után
azt mondhatta: "Elvégeztem, Atyám!“
Abból a három évből lett nekem
szabadulásom, békém, életem,
s aki él, azóta abból él.
Századok tűnnek, mint hulló levél...
De megoldás örökre az marad,
mit Ő elvégzett három év alatt.

Míg három évnek titkát vallatom,
s tűnő évek zenéjét hallgatom,
új évem imádkozva, csendesen
abba az isteni kézbe teszem,
mint valamikor rég egy kisgyerek
az ezreknek elég öt kenyeret
fenn a hegyen kezébe tette le.
S boldog csoda történik vele:
pillanata nem pillanatot ér!
Lesz belőle áldott csodakenyér!
Minden perce, morzsája viszi szét
három év erejének jóízét.

Horváth Elemér: Ahol Trakt aludt

A fateknő esővízzel színig

suttogva száradoz a nádtető

magányosan csillag ereszkedik

vak udvarra a madáretető

magtalanul sötét karám kerít

csöndes csordát felhő úszik elő

az ébredőben boldogan

öröklétnyi álom fogan

------------------------------------------

Babits Mihály: Esti kérdés

Midőn az est, e lágyan takaró

fekete, sima bársonytakaró,

melyet terít egy óriási dajka,

a féltett földet lassan eltakarja

s oly óvatosan, hogy minden fűszál

lágy leple alatt egyenessen áll

és nem kap a virágok szirma ráncot

s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán

nem veszti a szivárványos zománcot

és úgy pihennek e lepelnek árnyán,

e könnyű, síma, bársonyos lepelnek,

hogy nem is érzik e lepelt tehernek:

olyankor bárhol járj a nagyvilágban,

vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,

vagy kávéházban bámészan vigyázd,

hogy gyujtják sorban a napfényű gázt;

vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel

nézzed a lombon át a lusta holdat;

vagy országúton, melyet por lepett el,

álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;

vagy a hajónak ingó padlatán

szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;

vagy idegen várost bolygván keresztül

állj meg a sarkokon csodálni restül

a távol utcák hosszú fonalát,

az utcalángok kettős vonalát;

vagy épp a vízi városban, a Riván

hol lángot apróz matt opáltükör,

merengj a messze múltba visszaríván,

melynek emléke édesen gyötör,

elmúlt korodba, mely miként a bűvös

lámpának képe van is már, de nincs is,

melynek emléke sohse lehet hűvös,

melynek emléke teher is, de kincs is:

ott emlékektől terhes fejedet

a márványföldnek elcsüggesztheted:

csupa szépség közt és gyönyörben járván

mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:

ez a sok szépség mind mire való?

mégis arra fogsz gondolni árván:

minek a selymes víz, a tarka márvány?

minek az est, e szárnyas takaró?

miért a dombok és miért a lombok

s a tenger, melybe nem vet magvető?

minek az árok, minek az apályok

s a felhők, e bús Danaida-lányok

s a nap, ez égő szizifuszi kő?

miért az emlékek, miért a multak?

miért a lámpák és miért a holdak?

miért a végét nem lelő idő?

vagy vedd példának a piciny fűszálat:

miért nő a fü, hogyha majd leszárad?

miért szárad le, hogyha újra nő?

------------------------------------------------

Szabó Lőrinc: Materializmus

Az uccán néha megállók s riadtan

nézem, amit sohase láttam eddig:

mindenütt új istenek lelke vedlik

és kisértetek járnak az anyagban.

És az aszfalt már nem aszfalt alattam

és lépni már sehová sem merek,

hisz mindenütt rejtett életeket

roncsolok szét ok nélkül valahol

az anyagban, mely értem robotol.

Anyám az anyag, jóságos csoda:

vacogott a fogam a szörnyű télben

és jött a szén, hegyekről jött a fa

s máglyára dobta testét szótlan értem;

és jött a kő és a felhőkbe mászott

s barlanggal vett körűl és kivirágzott,

hogy szebb legyen szememnek; s jött a vas

és jön a vas mindennap, kalapács

lesz belőle és szerszám és kovács

és saját magát veri, karjai

nem unják meg házamat tartani

s mások görbülnek, sülnek és kihülnek,

lappá lapulnak, körré kerekülnek,

izzadnak, kopnak, dolgoznak, romolnak,

napszámosai oly örök nyomornak,

mely az állatnál is önzetlenebb;

simul a gumi autóm kerekére,

ércmadár libben, hogy hátára üljek,

a benzin fölrobban, csakhogy repüljek

és mind a többi, cipőim és ruhám

és bútorom, poharam, ceruzám,

edényem, lámpám, könyvem, olajam

és mind a többi, minden, ami van,

gyorsaságom, kényelmem, gyógyszerem,

mámorom és tüzem és ételem

a rezgő húrok s billentyűk zenéje

jön-jön elém, hogy életem fölélje,

húsomon kívül s húsomon belül

kiigya lelkét és kegyetlenül

szemétté, ronggyá, undorrá ürítse

a jóságos és nemes anyagot,

mely értem öltött ezer alakot

és nem bánja, hogy förtelembe hal

e földöntúli önfeláldozásban.

Barátaim, hogy tudjak hinni másban,

mint az anyagban? Egyetlen valóság

az anyag s nincs több oly igazi jóság,

mint az övé, ki minden pillanatban

milliószor megalázza magát

hűtlen fiáért, kinek neve lélek.

Az anyag öngyilkossága az élet

s hol lássak szebbet, jobbat hol keressek,

mint a türelmes, tiszta anyagot,

akit a pap csak gyalázni szokott

s bántalmazni a tiszteletlen ember,

sosem kérdezve, mért fut, mért liheg,

mért dolgozik hús, föld, fa, érc, üveg,

növények teste, ezerféle vér,

mely valahol s valahogy mégis él,

rejtett gerincek titkos veleje,

testtelen mozgások szent ereje

mért dolgozik érettünk szüntelen,

alázatosan és türelmesen,

mért dolgozik, mondjátok meg, miért:

mért dolgozik a test a lélekért?

----------------------------------------------

Takáts Gyula: Megnyitni azt is.

Aratás után a tarló milliónyi fésüfog

hegyén aranyló áramkörébe fog …

Szikrázik ujjam és a hang!..

A tárgyak is, amerre szól,

mintha értenék szavam,

a némaság szótárrá válva,

ajkukon zizeg, kigyúl …

Földöntúli koszorú fénylik

a tüskés lét felett

s a tarló mint sárga léghajó,

– mint égi expedíció –

emelkedik, megnyitni azt is,

nekünk, a hallgató eget…

-----------------------------------------

Káldi János: Hogyan fejthetné meg.

Azt kellene kitalálnom, kinek a sírása ez a fa?

Miért fáj el nem múlóan minden mozdulata?

Azt kellene kitalálnom, kinek a bánata ez a folyó?

Kinek a tűnődése a szélben a hajnali hó?

A Mindenség titkát, igen, azt kellene megfejtenem.

De: hogyan fejthetné meg a véges azt – ami végtelen?

-------------------------------------------------

Régi dicséret.
Légy velem, Uram, ha közel az éjjel,
hogy megküzdhessek a sötéttel!
Elcsüggedt kezem égre emelem,
könyörgöm Hozzád: Uram, légy velem...
Két éve Húsvét előtt Bach Máté passióját hallgattuk a templomban CD-ről. Kevesen voltunk, csak a zenére figyeltünk. S a zenéből áradó erő egyszercsak átvitt egy másik világba, önmagam mélyére, ahol szem- és fültanúja voltam egy ősi szertartásnak: egy, az életét összekötni szándékozó pár Istennek ajánlásának, majd megáldásának. Az áldást a fiú apja kérte a durván faragott kőoltár előtt az Úrtól. Amikor a szavak elhangzottak, az atya kézenfogta a fiatal párt s együtt mentek ki a templomból, mint Isten új gyermekei.
-------------------------------------------
Atyai áldás. 
Urunk, Jézus Krisztus!
Eléd járultunk gyermekeiddel, akik még két lélek és két szív, de szeretnének egyek lenni.
Ártatlanok és őszinték, s a boldogságot keresik életükben.
Szeretnek és követni akarnak Téged, Uram.
Tudom, Uram, hogy kegyelmed az erejük, amely megtartja őket életük nehéz időszakaiban is.
Tudom, Uram, hogy minden nap és minden percben figyelsz rájuk.
Köszönöm, Uram, áldásaidat, törődésedet, szeretetedet. Köszönöm, hogy előbb szeretted őket, mint ők szerettek Téged.
Köszönöm, Urunk, Jézus, hogy elfogadod és megáldod őket.
Az Atya, Fiú és Szentlélek nevében.
Amen

------------------------------------

Juhász Gyula: Béke

És minden dolgok mélyén béke él

És minden tájak éjén csend lakik

S a végtelenség összhangot zenél

S örök valók csupán mély álmaink.

És minden bánat lassan béke lesz

És mindenik gyötrődés győzelem

S a kínok kínja, mely vérig sebez,

Segít túllátni a szűk életen.

Testvéreim: a boldogság örök

S e tájon mind elmúló, ami jó

S az élet, a szép, nagy processzió,

Mely indul örvény és síkok fölött,

Az égi táj felé tart csendesen

S egy stációja van: a végtelen.

Pilinszky János: Találkozások.

Szilágyi Júliának

Hányféle találkozás, Istenem, együttlét, különválás, búcsúzás!

Hullám hullámmal, virág a virágtól szélcsendben, szélben

mozdulva, mozdulatlanul hány és hányféle színeváltozás,

a múlandó s a múlhatatlan hányféle helycseréje!

---------------------------------------

Rónay György: Jelenlét

Nézz föl az égre: ott van felhők és csillagok közt.

Pillants körül a földön: ott van fűben, virágban,

állatok ámuló szemében, emberek arcán.

Áss le a föld alá: csontokból és kövületekből

szándékainak lábnyoma dereng feléd.

Mindenütt láthatatlan.

Mindenben látható az ISTEN!

---------------------------------

Takáts Gyula: Ott vagy

A kétlábúak ellen

egy angyal szárnya tart?

Ott vagy minden elemben

és túl is csak te vagy a part…

--------------------------------------

Devecseri Gábor: Akárhogy is

Akárhogy is – gazdag az élet

és nem hagyja magát,

levelek alatt harcolva, kivívja

édes diadalát.

És odafönt a kegyes égbolt

csillagmérföldön át

megmutatja egy-hajnalcsillagú

gyönyörű homlokát.

Rákos Sándor: Üzenet

leheletünk a század ércfalán

elpárolgó emlékezéseink

sok kis hívságos vitánk riadalmunk

távolról zúg az Óceán

-----------------------------------

Képes Géza: Előszó

Ha azt hiszed, hogy olcsó élvezet

lesz a könyvem, akkor dobd a sutba még most:

az út velem meredek, szakadékos

s fehér-izzó csúcsok felé vezet.

Megláthatod az ezerrétű lét

lelkemben a képét hogyan feledte.

Az ablakok a tó lágy tükörét

hogy ellepik, egymásra tekeredve!

itt még követsz, de hogyha majd utunk

e jelenség-világból kilohol,

találok-e mellettem valakit?

Velem maradsz-e, hogyha eljutunk

a legtávolabbi övig, ahol

túlélesült fény s végső árny vakít?!

            Filippiekhez 1:9-11,- És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben.

Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztus napjára:

Teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására.

Ki kezdje el?

A lelkész kertje hűvös sarkába húzódva olvasgatott, amikor hirtelen ott állt előtte Laci, fia gyermekkori barátja, azóta kétgyerekes mérnök.

- Áldás, békesség! Bocsánat, ha zavarom, nyitva volt a kapu. Ide mindig bejövök, mint régen.

- Ennek örülök Laci, mindjárt jön a fiam.

A látogató lezökkent a másik kerti székre és olyan mélyet sóhajtott, hogy az idős lelkész akaratlanul megkérdezte:

- Sokat dolgozol? Fáradt vagy?

- Fáradt – némi hallgatás után hozzátette – legbelül.

Néhány rövid mondat után rátért, mi nyomja a szívét, legbelül. Névnapjára a felesége kezébe adott valami szépen csomagolt bigyulát, és azt mondta: Isten éltessen, kezet rázott vele, mint a főnöke az irodában. Kibotorkált a kertbe, a kutya a nyakába ugrott, és végig nyalta a képét.

- Legalább megcsókolt valaki. – Kínosan felnevetett, de megpárásodott a szeme.

- Sokat vagy távol? Ez a baj?

Laci felemelt a földről egy fehéren erezett kavicsot s tenyerén a lelkész elé tartotta:

- Ilyen hideg az asszony, mint ez a kő. - Ujjai görcsösen szorították a tenyeréhez, úgy folytatta – ezért utazom annyit, nem kedvtelésből. Azzal aki mellettem ül a gépen, bárki legyen az, mindig tudok beszélgetni. Másokkal is. A feleségemmel soha. Ha messziről érkezem és hozok neki valamit, hűvösen biccent, jólnevelten megköszöni. Olykor meg sem nézi. Enni ad, valamit mond a gyerekekről, aztán visszanéz szobája ajtajából, ezt mondja: Szia -, és reggelig nem látom.

- Mikor némultatok el így?

- Sosem volt bőbeszédű, de most messzebb él tőlem, mint a Szíriusz.

Az idős lelkész akaratlanul is a férfi kezét figyelte, ahogy ujjai között forgatta a kavicsot.

- Átvennéd a másik kezedbe?

- Bocsásson meg, ha ideges vagyok, mindig babrálok valamivel. – El akarta dobni a kavicsot.

- Várj, vedd a másik kezedbe!

A férfi zavartan engedelmeskedett.

- Ugye most melegebb, mint amikor felvetted?

- Melegebb a tenyeremtől.

- Attól. Próbáld meg fiam ezt a feleségeddel is, hátha felmelegszik. Ismered Assisi Ferenc imáját?

- Ismerem. „Add, hogy ne engem szeressenek, hanem én szeressek, mert akkor kap az ember, ha ad.”

Laci lassan felállt. Pár percig még nézte a tenyerében a kavicsot.

- Most megyek.

- Nem várod meg a fiamat?

- Most nem. Inkább hazamegyek.

- Melegíteni?

- Melegíteni.  Gyökössy Ende nyomán 

----------------------------------------------

I.Királyok 12:22-24 ,-Szól pedig az Úr Semájának, az Isten emberének, mondván:Mondd meg Roboámnak, Salamon fiának, Júda királyának és az egész Izráelnek Júdában és Benjáminban, így szólván: Ezt mondja az Úr: Ne menjetek fel és ne hadakozzatok atyátokfiai ellen; térjetek meg ki-ki a maga házába, mert én tőlem lett e dolog. És engedének az Úr szavának, és megtérének ahelyett, hogy Jeroboám ellen mennének.

--------------------------------------------------------------

„Életed csalódásai tulajdonképpen az én szeretetem jelei. Üzenetem van a számodra ma, gyermekem; ezt akarom elmondani neked, azért, hogy bearanyozza a viharfelhőket, amelyek életed fölött tornyosulnak, és hogy tompává tegye a tüskéket, amelyeken járnod kell. Üzenetem egyetlen rövid mondat csupán, de rejtsd el azt szíved mélyére. Legyen nyugvópárnád, amelyre fáradt fejedet lehajtod. Az üzenet így szól:.                                                       „Éntőlem lett e dolog.”                                                                                                                          Nem gondoltál még arra, hogy mindaz, ami veled történik, engem is érint? Ami téged bánt, az az én szemem fényét bántja? (Zak 2,8) Mivel drága és értékes vagy szememben, rendkívüli módon ügyelek neveltetésedre. Amikor kísértések vesznek körül, ellenségek támadnak rád, tudd meg: „Éntőlem lett e dolog.” Én a körülmények Istene vagyok. Nem véletlenül vagy azon a helyen, amelyen állsz, hanem azért, mert én választottam számodra azt a helyet.

Nem imádkoztál alázatért? Látod, éppen azért helyeztelek arra a helyre, mert ott megtanulhatod ezt a leckét. A téged körülvevő emberek és dolgok által az én akaratom munkálkodik. Pénzügyi gondjaid vannak? Nem tudod, hogyan jössz ki a fizetésedből? „Éntőlem lett e dolog.” Én vagyok az, akié a menny és a föld. Mert azt akarom, hogy mindent tőlem kérj és teljesen tőlem függj. Gazdagságom határtalan (Fil. 4,19). Tedd ígéreteimet próbára, nehogy bárki is azt mondhassa rólad, hogy ebben a dologban nem bízol Istenben.

A nyomorúság éjszakája vesz körül? „Éntőlem lett e dolog.” Én, Jézus tudom, mit jelent ez. Hisz én vagyok a „fájdalmak férfia, betegség ismerője” (Ézs. 53,3) Elvettem mellőled minden emberi támaszt, hogy hozzám fordulj, és örök vigasztalást vehess tőlem. (2 Tesz 2,16.17)

Csalódtál barátaidban? Talán olyan valakiben, aki előtt megnyitottad a szíved? „Éntőlem lett e dolog.” Én engedtem meg, hogy csalódjál, hogy megtanuld: Én Jézus, vagyok a te legjobb barátod. Megtartalak téged, és harcolok érted küzdelmeidben. Azután vágyom, hogy meghitt barátod lehessek.

Hazugságot mondott valaki rólad? Hadd tegye, te pedig jöjj annál közelebb hozzám, szárnyaim alá, távol minden szócsatától. Ha igazságtalanság ért, én vagyok az, aki: „Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, mint a delet” (Zsolt 37,6)

------------------------------------

Köszönöm Uram...

 Köszönöm, Uram a fákat, melyek árnyékában megpihen
Köszönöm, Uram a szelet, mely meglebbenti drága haját
Köszönöm, Uram a holdat, melynek fénye megcsillan áldott szemein
Köszönöm, Uram a csillagokat, melyekre nézve, lelke messze jár
Köszönöm, Uram a napot, melynek fénye átmelegíti a szívét
Köszönöm, Uram a vizet, melyet ajkához emel, ha megszomjazik
Köszönöm, Uram a földet, amelyen jár
Köszönöm, Uram a füvet, amely nem hajlik meg léptei alatt
Köszönöm, Uram a madarakat, akikkel beszélget, ha egyedül van
Köszönöm, Uram a levegőt, amely élteti Őt
Köszönöm, Uram a Lelkedet, melyet Neki adtál s ő odaadta nekem
Köszönöm, Uram az illatokat, melyek megédesítik a testét
Köszönöm, Uram a kezeit, amelyeket megfoghatok
Köszönöm, Uram az Éj-bársonyt
Köszönöm, Uram a hangját, amely halk, simogató és világokat hoz elém
Köszönöm, Uram a szemeit, ajkát, fülét, nyakát, mindenét, melyekre nincs szó, olyan gyönyörűek és mélyek
Köszönöm, Uram, hogy amikor azt mondom Neki: Drága Kicsi Angyal, akkor mosolyog
Köszönöm, Uram Őt.

1Tim 5:4,- Ha pedig valamely özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, tanulják meg, hogy első sorban a maguk háza iránt legyenek istenfélők, és adják meg szüleiknek a viszont tartozást; mert ez szép és kedves dolog Isten előtt.
Valamikor a vad törzseknél az volt a szokás, hogy az idős betegeket magukra hagyták, és kivitték őket egy mostoha hegyvidékre, és ott haltak meg. Egy szomorú napon a fiatal földműves kivitte idős apját a hegyekbe. Már ott akarta hagyni egy sziklának támasztva, amikor az öreg megszólalt:
- Vigyél följebb!
- Miért? – kérdezte a fia.
- Azért, mert én is itt hagytam az apámat. Más helyen szeretnék meghalni.
A fiú megértette, hogy harminc évvel később mi történne vele is. Hátára vette édesapját és hazavitte.
Soha ne feledkezzék el az ember a szülei iránti hálatartozásáról. Ne felejtse el, hogy tehetetlen, kiszolgáltatott csecsemőből és kisgyermekből ők segítették felnőtt emberré válni. Gyermekkorban szükséges engedelmeskedni szavuknak - hacsak az a lelkiismeret parancsába nem ütközik. Felnőtt korban pedig biztosítani kell a szülőknek mindenekelőtt szeretet- és társigényüket, hiszen az öregkor gyengeségei, betegségei és sokszor a magány csak fokozzák ezt a szükségletet. A szülők iránti hála-tartozás a szülők személyes egyéni gyengeségeitől függetlenül létezik, annál a ténynél fogva, hogy mérhetetlenül sok szeretetet, törődést, munkát. anyagi javakat stb. adtak gyermeküknek. Bűn mindezekről elfeledkezve, vagy ezeket semmibe véve fölényesen, tiszteletlenül beszélni, viselkedni velük, kívánságaik, testi-lelki szükségleteik mellett közömbösen, részvétlenül elmenni. Bűn idős korukban nem visszaadni a "viszonttartozást" (Timótheus 5:4), elmulasztani az anyagi gondoskodást, ápolást, szerető vigasztalást.
"A tisztelet nemcsak a szeretetet foglalja magában, hanem tisztességtudást, alázatot és hódolatot is, mintha valami királyi fenség rejtőznék bennük." (Luther Márton: Nagy Káté)

-------------------------------------------------

32. Zsoltár 1-2,- Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.

Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen. 

Bánkódunk, amikor rájövünk arra, hogy valami rosszat tettünk. Amikor jók akarunk lenni, de mégsem sikerült, és ezzel másnak, bánatot okoztunk. Amikor tudjuk, hogy viselkedésünkkel Istent megszomorítottuk. Legtöbbször elbújnánk valahova, hogy ne is lássanak bennünket. Rosszkedvünk van, még talán enni sem akarunk. Mi szüntetheti meg lelkiismeret-furdalásunkat, és mi tud újra jókedvűvé tenni?

Isten az, aki a bűn miatti bánkódást munkálja bennünk. Ha nem éreznénk így, nem hinnénk el, hogy amit tettünk, rossz volt. Tehát amikor a lelkiismereted megszólal, ne ijedj meg! A jó Isten hív ezzel magához. Azt szeretné, hogy ilyenkor menj el valahova, ahol egyedül lehetsz. Talán a szobádba, vagy a kert egyik zugában találsz ilyen helyet. Ezután pedig térdelj le, tedd össze a kezedet, és imádkozz Őhozzá! Légy bátor! Mondj el neki mindent, amit tettél! De azt is mondd el, hogy többé már nem akarod elkövetni.!

Ha egy másik embert is megbántottál, tőle is kérj bocsánatot! Krisztus ilyenkor is szeret. Isten megígérte: ha kéred, megbocsátja vétkedet, bármilyen súlyos is. Sőt még ennél többet is tud tenni. Ha imádkozol érte, erőt ad, hogy legközelebb ne csak megbánd, de el se kövesd azt a bűnt. Bízzál benne! Mindig igazat mond, és amit megígért, azt mindig teljesíti.

Ezek után pedig ismét öröm töltheti el szívedet, mert Isten megbocsátott.                                            -------------------------------------------------------------------------

34. zsoltár 8-9 ,- Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket. Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki őbenne bízik.

Azért, hogy az ember nem ismeri fel, és nem érti meg Istent, még nincs joga arra következtetni, Isten tehát nincs. A logikus következtetés csak az, hogy még nem képes Istent megismerni és felfogni.  Tolsztoj

Juhász Gyula

Isten kezében.

A februári napok záporában,
Mely aranyat nyilaz álmatagon,
Lyukas nadrágban és kehes kabátban
Öreg csavargó alszik a padon.

Körülötte az élet dele forr, zúg
És robognak a ringó gépkocsik,
Ő lógó fejjel más világba fordul
És egy boldog napról álmodik.

Elnézem én gyöngéden és irigyen,
Az élete és padja oly kemény,
De ő most végtelen puhán, szelíden,
Bizton pihen az Isten tenyerén.

--------------------------------

Keresztény lettem, vagy hülye?

Kicsit botrányos címet adtam ennek a bejegyzésemnek, de ugyanakkor úgy érzem, hogy nagy igazság is van benne. 

Amióta megtértem, azaz elfogadtam Isten kegyelmét és Jézust a szívembe, ráébredtem arra a valóságra, hogy két világ létezik körülöttünk. Egy látható, megfogható, tapintható, érzékelhető világ, amit testi érzékszerveinkkel tudunk felfogni, és egy láthatatlan világ, amit szellemi érzékszerveinkkel tudunk felfogni, érzékelni. Mielőtt azonban megismertem volna Jézust, nem tudtam érzékelni ezt a szellemi világot, nem tudtam kapcsolatba lépni vele (ez egy kicsit médiumosan hangzik, de nem az akar lenni). Ugyanis valóban van egy másik világ, egy másik dimenzió, amit bárki nem érzékelhet, nem foghat meg. Viszont a lehetőség fennáll mindenkinek, hogy valósággá váljon számára ez a világ.

Nos, itt jön be a "hülye" jelző kérdése. Mert ma sokan kereszténynek mondják magukat és mégis lehülyéznek olyan embereket, akik annak is gondolják, érzik magukat.

Mit is jelent kereszténynek lenni? - hangzik el rögtön a kérdés. Nos, ez az, amit sok "keresztény" nem tud. Most gondolom mindenki, aki olvassa ezt a bejegyzést arra vár, hogy én megmagyarázom nagy teológiai kifejezésekkel, hogy mit is jelent kereszténynek lenni. Nem ezt fogom tenni. Azt mondom el, amit megértettem eddigi rövid keresztény pályafutásom alatt, és amit Isten az Ő Igéjén keresztül megosztott velem. Biztosan sokan sok magyarázatot tudnának adni arra, hogy mi a kereszténység, de én egy dolgot értettem meg Istentől, aki az Ő Fián keresztül tanított és tanít ma is: a gyümölcs. 

De egy kicsit térjünk vissza a hülyére. Miért lennék hülye? Nos, erről igazából a Biblia is ír, hogy miért van az, hogy ha egy ember kapcsolatba kerül ezzel a fent említett láthatatlan világgal, és érzékeli, megfoghatja, tudja, hogy valóságos, hiszen valósággá vált számára Krisztusban, és elkezd beszélni róla, hogy van és létezik, akkor válik hülyévé az ember sok más ember szemében. Viszont, amikor kapcsolatba kerülsz ezzel a világgal, lassan életed részévé válik, és azt veszed észre, hogy te már igazából közelebb állsz ahhoz a világhoz, mint ehhez a láthatóhoz.

A Biblia nagyon világosan beszél erről a két világról. Sokan azt mondják, hogy a Bibliát emberek írták és nem más, mint mese. A Bibliát valóban emberek írták, de olyan emberek, akik kapcsolatba kerültek ezzel a szellemi valósággal, akik megfogták, megérezték, megtapasztalták ezt a szellemi valóságot. És ma is, akik kapcsolatba kerülnek ezzel a valósággal, beszélnek róla, mert ott járnak abban a világban. Sokan vannak, akik keresztényeknek mondják magukat, mégsem kerültek kapcsolatba ezzel a szellemi valósággal, beszélnek róla, de nem tudják, igazán miről is beszélnek, sajnos. És itt jön be a bizonyíték: A gyümölcs. 

Mivel ez a másik világ egy szellemi világ, ezért a Biblia azt mondja, hogy aki kapcsolatban van vele, és részévé válik, az szellemi ember lesz. Aki pedig a látható világ szerint él és gondolkodik, az testi ember. A szellemi ember ugyan testben él, de ugyanakkor érzékeli a szellemi világ valóságait (és itt nem médiumokról beszélek), ezért számára olyan dolgok válnak valósággá, ami egy testi módon gondolkodó ember számára bolondságnak, hülyeségnek számít. És innen a hülyének nézés. 

A látható világ számára, és a testi módon gondolkodó ember számára hülyévé váltam, de a szellemi világ, Isten országa szemszögéből nézve keresztény, azaz krisztusi lettem.

Keresztelő János, aki Jézus előtt volt elküldve, ezt az üzenetet hirdette:

"Térjetek meg, mert elközelített Istennek országa".
Máté 3,2 

Jézus ezzel az üzenettel bízta meg a tanítványait, hogy hirdessék: 

"Menjetek el és hirdessétek: elközelített a mennyek országa". 
Máté 10,7

Nos, egy dolog valamiről beszélni, másik dolog meg is cselekedni azt, amiről beszélsz, vagy beszélhetnek maguk a cselekedeteid rólad. Erről szól a gyümölcs. Jézus arra tanít a Hegyi Beszédben, hogy: 

"gyümölcseikről ismeritek meg őket." Máté 7,20 

Nem elég csak beszélni róla. Hogyha igazán krisztusi lettem, azt jelenti, hogy Jézus Krisztus, Isten Fia az életem részévé vált, hogy az az ország, amit Ő képviselt a földön, az életem részévé vált, hogy azok az alapelvek, parancsolatok, amelyeket Ő hirdetett, az életem részévé váltak, és ez nincs, ahogy ne látszana meg az életemen. Az életvitelemben, a beszédemben, a cselekedeteimben, a viselkedésemben, a hitemben, a szeretetemben mind megmutatkozik az Ő természete. 
Mindenki maga döntse el, hogy ez hülyeség vagy kereszténység? Mindenki vizsgálja meg magát, hogy miről beszél, a cselekedetei meg mit mutatnak? Nagyon fontos kérdés ez! 
A Biblia világosan kijelenti: A hit cselekedetek nélkül halott. És ha sokak számára még hülyeség is, vagy bolondság a kereszténység, van mindenki számára lehetőség bemenni ennek a másik világnak az ajtaján, aki nem más, mint Jézus Krisztus maga. Ő az egyedüli út az Atyához, a világmindenség Teremtőjéhez, akiről azt írja a Biblia, hogy ezt a látható világot a láthatatlanból szólította elő, teremtette meg. 

Az a másik világ létezik és egyszer saját szemeinkkel meg fogjuk látni, erről meg vagyok győződve, és ennek a részese lenni számomra nagy nyereség, még ha hülyének is néznek vagy mondanak mások ezért.

Jób könyve

Napi olvasóprogrammal olvassuk gyülekezetünkben a Bibliát. Már több éve elkezdtük és óriási áldások származtak belőle, úgyhogy évről évre kiolvassuk a Bibliát. Nagyszerű rálátást ad az embernek a Bibliai történésekre, eseményekre nézve. 

Nemrég fejeztük be Jób könyvét és feladatként egy fogalmazás írása lett felhagyva erről a könyvről. Nagy kihívás, hiszen rengetegen rengeteget írtak már Jób könyvéről, mi újat lehetne írni? Nos, mi mégis megpróbálkoztunk. Alábbiakban álljon az én fogalmazásom, remélem hasznos lesz olvasóim számára.

Jób könyve – amint a címe is mutatja – egy Jób nevű emberről szól, aki valahol keleten él, nagyon tekintélyes, befolyásos, gazdag ember, de ugyanakkor feddhetetlen, becsületes, istenfélő és bűngyűlölő emberként jellemzi az elbeszélő. Jób feddhetetlensége, istenfélelme és bűngyűlölő természete megnyilvánul az áldozati szertartásokban is, melyeket gyermekei érdekében végzi egyrészt.

Jób könyvének prológusa megengedi nekünk, hogy benézzünk a színfalak mögé, ahová ember nem láthat be, és meglássuk az elkövetkező cselekmények előzményeinek lezajlását. Ezek az előzmények ismeretlenek a könyv szereplőinek a számára, ezért is izgalmassá teszi számukra az elbeszélő az egész történetet.

Jób könyve a zsidó bölcsességirodalomhoz tartozik és az emberiségre nézve alapvető kérdéseket fogalmaz meg, amelyek a mai napig foglalkoztatnak embereket, és válaszra várnak. Ilyen a szenvedés értelmének kérdése, az igaz szenvedésének jogossága, a bűnösök jóléte, Isten igazságossága, hozzáállása az ember szenvedéséhez.

Kívülálló szemlélőkként jól tudjuk, hogy Isten Jóbot szolgájának tekinti, sőt ugyanúgy jellemzi a Sátán előtt, mint az elbeszélő az elején: feddhetetlen, istenfélő, becsületes, bűngyűlölő. Viszont a Sátán Jób jólétére hivatkozik, miszerint az ember a jólét miatt féli az Istent és ezért becsületes. Isten a Sátán kezébe adja Jóbot és elkezdődik a szerencsétlenségek sora, ami Jób szenvedéstörténetének a kezdete.

Emberi szemszögből nézve, és nem értve, nem ismerve Isten nagyságát, a teremtés pompáját, az örök rend csodálatos összhangját, igazságtalannak látszik Jób szenvedése, ahogyan Ő maga is hangoztatja.

Barátai, akik meglátogatják, hét napig csak jelenlétükkel támogatják Jóbot, nem szólalnak meg, hanem az együttérzés hangulatában töltik vele ezt az időszakot. Mindeddig nincs baj. Ám, amikor Jób panaszra nyitja száját és nyomorult állapotát szavakba önti, meg átkozódni kezd, akkor már nem tudják megállni szó nélkül, és elkezdődik az egész könyvet átívelő párbeszédek sorozata.

Ahogyan a korabeli bölcsesség is mutatja, aszerint beszélnek Jób barátai is, hogy nem létezik szenvedés ok nélkül, valamilyen okot kell keresni, és hát mi lenne más ok, mint a bűn a háttérben.

Vádolások sorozata indul útjára Jób barátai részéről, Jób viszont annak ellenére, hogy Istent csak hírből ismeri, nincs személyes kapcsolata Vele, kitart igazsága mellett, tudja, hogy nem követett el semmi olyan dolgot, ami miatt ilyen méretű szenvedés kellene érje. Perbe hívja a Mindenhatót, Istenhez akar menni ügyével, nem akarja hallani, amint barátai folyton megtérésre szólítják fel.

Egyébként jellemző az emberekre, főleg keresztényekre, hogy valaki életében nehézség, szenvedés áll be, vagy betegség, azt rögtön valamilyen bűn következményének állítják be. Sokszor tudunk mi is mihaszna barátokká válni.

Jób kérlelhetetlen, nem tágít igazától, Istentől kéri számon szenvedésének okát, ugyanakkor megfogalmaz sok alapigazságot az emberiség életére nézve, amelyek közül sok vágyként jelenik meg az emberben Isten fele.

„Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlen egy sem. Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át, akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak!” 14,4-6

„Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám.” 14,13

„Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után. Akkor még lépteimet is megszámolnád, de nem tartanád számon vétkemet. Zacskóba volna lepecsételve minden vétkem, és eltörölnéd bűneimet.” 14,15-17

Fontos alapgondolatok, amiket itt Jób megfogalmaz:

-      az ember megbékülése Istennel,

-      haragjának elkerülése,

-      a személyes kapcsolat helyreállása Isten és ember között,

-      a bűnök megbocsátása és elfelejtése.

Isten Jézus Krisztusban mindezeket beteljesítette és az Újszövetségben beteljesedik az emberi vágy, hogy Teremtő és teremtmény újra egymásra találjon. Itt is láthatjuk Jób életéből a személyes kapcsolat hiányát Istennel, amire Ő mégis vágyott, de viszont annak hiányában nem érthette meg szenvedésének értelmét, amit ma sem értenek az emberek Isten jelenléte nélkül az életükben.

Jób életében azonban váratlan fordulat történik. Isten, aki a világmindenség Ura és teremtője, válaszol Jób kihívására és felfedi magát neki, személyesen kapcsolatba lép Jóbbal és eléje tárja a nagy képet. Megengedi Jóbnak, hogy betekintsen a színfalak mögé, felsorolja előtte az örök Isteni rendet, megmutatja hatalmasságát, mindenhatóságát, megláttatja Jóbbal azt, amit a személyes kapcsolaton kívül Jób nem láthatott: Isten dicsőségét a teremtett világban a tervezőasztal mellől.

Amikor az ember Istennel személyes kapcsolatba lép, akkor sok minden, amit addig hitt vagy elképzelt megváltozik. Az ember egész lénye átformálódik, mert meglátja Isten dicsőségét a teremtett világ minden egyes porcikájában, és mindez Isten Igéjén keresztül.

Isten ma is megmutatja dicsőségét az embereknek, hiszen Ő ma is ugyanaz az Isten, mint Jób idejében. A különbség annyi, hogy azóta hozott egy óriási áldozatot azért, hogy ne viharban kelljen az emberhez szóljon, mint Jóbhoz, vagy Mózeshez, vagy az Ő népéhez, hanem emberi formában megközelített bennünket.

Jób életében is lényeges változás áll be a személyes találkozás után.

„Bizony könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. Egyszer beszéltem, de ezután nem szólok, vagy ha kétszer: többé nem teszem.” 40,4-5

Isten folytatja Jób elkápráztatását, lenyűgöző teremtéseit felsorolva, felsorakoztatva Jób előtt, az örök isteni rendet, amit nem lehet gyarló emberi szavakkal elhomályosítani. Ezt már Jób is tudja, hiszen kapcsolatba lépett vele Teremtője, megtapasztalhatta Isteni hatalmasságát, Fenségét, és ezért bűnbánatot tartva visszavonja mindazokat a hiábavaló beszédeket, melyek elhagyták száját, most már beismerve, hogy a személyes kapcsolat hiánya, az igazi istenismeret hiánya volt az oka.

„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg nem valósíthatnál. Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul? Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám. Hallgass meg, hadd beszéljek! Én kérdezlek, te pedig oktass engem! Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.” 42,2-6

Minden áldás az Istennel való személyes kapcsolatból ered, ahogyan Jóbnál is eldőlt a dolog, Isten megáldotta kétszer annyira, mint azelőtt volt. A szenvedés értelmének megfejtése is az Istennel való személyes kapcsolatból fakad, mert az ember, ha nem is érti pillanatnyilag szenvedésének okát, de tudja, hogy Isten jóakarata nem fordult el azoktól, akik igazán félik az Ő nevét és megtartják parancsolatait, mert meg van írva az az Ige, ami Jób idejében még nem volt, hogy:

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” Róma 8,28.

---------------------------------------------------