Igazságos cselekedetek Jelenések 19,6–10

Mindig nagy öröm bepillantani a menny dicsőségébe, mert amikor ezt

tesszük, hamar helyükre kerülnek a dolgok. Kétséget kizáróan megláthatjuk,

hogy ki uralkodik. Aztán ahhoz sem férhet kétség, hogy beteljesedik a gyülekezet

vágya, elérkezik a Bárány menyegzője. Milyen szívet melengető, a

mindennapok harcaihoz erőt adó mennyei kép tárul elénk! Jó megfigyelnünk

azt is, hogy milyen „anyagból” van a menyasszony fehér gyolcsa: a szentek

igazságos, azaz megigazult állapotából eredő cselekedeteiből! Mi, protestánsok,

néha bajban vagyunk, hogy mit is kezdjünk a cselekedetekkel. Helyesen

valljuk, mert bibliai igazság, hogy azok nem üdvösségszerzők, de azt a nézőpontot,

amely itt elénk tárul, kevésbé szoktuk hangsúlyozni. Pedig az ige más helyen is félreérthetetlen: „...mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedetei követik őket” (Jel 14,13). A hitből fakadó cselekedet elválaszthatatlan a hittől. „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2,10)

Első az új teremtés, de ebből fakad a jó cselekedet.

Mérlegre téve mai napodat, el tudod-e mondani, hogy az Isten által előre

elkészített jó cselekedeteket megtetted?

-----------------------------------------------

Van igazi vigasztalónk 2Korinthus 1,1–7

A hívő ember élete nemcsak kellemes, rózsás, gond- és problémamentes

élet, hanem szembe kell nézni kísértésekkel, bukásokkal, nehézségekkel és

elkeseredéssel is. De hála Istennek, mindebből van kiút. Szép lenne, ha mindig

fölfele ívelnénk a lelkiekben, és soha nem zuhannánk vissza. De a keresztyén

élet nem ilyen, vannak emelkedők, csúcsok, de van, amikor lenn, a

völgyekben is vezet az életút. Ezt Dávid király is megtapasztalta: „Ha a halál

árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ

és botod megvigasztal engem” (Zsolt 23,4). Isten vigasztalását viszont ott lenn a

völgyben lehet megtapasztalni, szeretetét és gondviselését akkor látjuk meg

jobban, amikor visszatekintünk a mélységben is átélt életszakaszra. Jó tudni,

hogy akkor sem vagyunk magunkra hagyva, ha olyan időszakot élünk, amikor

völgyben járunk, amikor úgy érezzük: padlóra kerültünk. Van vigasztalás

számunkra, és a keresztyén ember a vigasztalást Istentől kapja, akit Pál

úgy mutat be itt, mint aki az „irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene” (3. v.).

Az irgalmas Isten képes vigasztalni, megérteni bennünket. A világ alkoholban,

kábítószerben, paráznaságban keresi a vigasztalást, és ott nem talál, csak

nagyobb csalódást és csődöt. Imádkozzunk ma értük is, hogy találják meg az

igazi vigasztalás forrását.

Isten akkor adja nekünk vigasztalását, amikor arra szükségünk van. Soha

nem hagy bennünket magunkra, hanem ott van velünk „minden nyomorúságunkban”

(4. v.). Pál apostol a nyomorúságban nyert vigasztalásról nem

elméleti szinten beszél. Számára és a keresztyének számára ez valóságos tapasztalat.

Ezt láthatjuk, amikor egy másik levelében is erről ír: „Ha tehát van

vigasztalás Krisztusban...” (Fil 2,1). Tehát van! Már megtapasztalt, átélt élményekről

van szó, ami a miénk is lehet, valahányszor életutunk völgyeken vezet

át. Adjunk ma is hálát ezért Istennek!

Amikor Krisztusban vigasztalást tapasztaltunk, annak nemcsak az a célja,

hogy az adott helyzetünkben megkönnyebbüljünk, hanem az is, hogy hasonló

helyzetben majd mi is vigasztalást nyújthassunk másoknak. Nehéz

helyzetben sokat jelenthet egy bátorító, buzdító szó, és ha tapasztaltuk ezt, ne

felejtsük el mi is tenni! „Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat,

ahogyan teszitek is.” (1Thessz 5,11) Legyél Krisztus eszköze, akit fel tud használni,

hogy mások szívébe is eljuthasson az ő vigasztalása!

---------------------------------------------------------------------

Imaáhítat: Kérjük Istentől, hogy vizsgálja meg életünket, hogy jó irányba haladunk-

e hitünkben! – Zsolt 139,23–24

-------------------------------------------------------------------

Az evangéliumhirdetés készségének saruja Efézus 6,15; 2Timóteus 4,1–5

Pál apostol az evangélium hirdetését nem úgy tárja fel, mint valami lehetőséget,

amit néha, alkalmanként megtehetünk, hanem mint fontos feladatot.

Most mi vagyunk kötelesek hirdetni, ahogy a maga idején ő tette, majd pedig

Timóteus, és mások, ameddig az egészen hozzánk eljutott. E megbízás, amit

Pál apostol továbbad, égetően fontos, és Timóteus a maga idején megértette

ennek komolyságát. Az apostol utolsó szavait intézi Timóteushoz, hűséges

tanítványához és munkatársához. Pál számára közeledett mártírhalálának

ideje, és azt akarta, hogy utódai felfogják az evangéliumhirdetés fontosságát.

A megbízást úgy hagyta ránk, hogy nem emberek előtt, hanem Isten és Jézus

Krisztus előtt fogunk számot adni, aki majd eljön, hogy ítéletet tegyen. Ezt

nemcsak Pál látta így, hanem a többi apostol is: „Péter és János azonban így válaszolt

nekik: Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint

Istenre: ítéljétek meg magatok; mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk

és hallottunk.” (ApCsel 4,19–20) Érzed-e az evangélium hirdetésének felelősségét?

Ha a bűn sötétségéből megtaláltad a kivezető utat, ne tartsd meg

csak magadnak a jó hírt, hanem mondd el másnak is!

Isten előtt mindnyájan felelősek vagyunk, és a jó hír továbbadása nem

csak egyesek feladata, hanem mindnyájunké. Így terjedt el a keresztyénség,

és jutott el egészen hozzád is, mert akik hallották és befogadták, szent komolysággal

vették a megbízást is, hogy továbbadják. Ne az emberek határozzák

meg, ne is a körülmények, hogy most megfelelő-e az idő, vagy sem, hanem

amint Pál utasít: „állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő” (2. v.).

Minden időben foglalkoztasson bennünket az evangélium továbbadása, mert

a megfelelő idő az, amikor azt látom, hogy a mellettem levő nem nyert még

békességet Istentől.

Pál apostol azért is sürget bennünket a szólásra, mert lesz idő, amikor az

egészséges tanítás már nem kell. Eljön az idő, amikor az ige hallatára „viszketni”

fog az emberek füle, majd pedig elfordulnak, és a viszkető fülek teljesen

süketté válnak az evangélium hallására. Ezt már Pál apostol is tapasztalta,

mert amikor Athénban hirdette Jézus Krisztust és a feltámadást, ezt a

választ kapta: „Majd meghallgatunk erről máskor is” (ApCsel 17,32).

Éljünk e szent feladat tudatával, és teljesítsük a ránk bízott feladatot,

hogy Isten neve megdicsőüljön, és az üdvözülők száma növekedjen.

"Ott messze túl a Jordánon

Mi ketten , találkozunk

Ott messze túl a Jordánon

Mi biztosan találkozunk

Igen!

Ha te érsz oda előbb, mint én

Nézz lefelé, ott jövök én

Ha te érsz oda előbb, mint én

Mi biztosan találkozunk

Igen!"

–-----------------------------------------

(1) „…ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét…” (1Korinthus 2,1-5)

Éjszaka megébredtem. Az egyik televíziós csatornán református istentiszteletet közvetítést ismételtek éppen. A szószék magasan a gyülekezet fölött ékesedik, rajta az „árva pap” beszél, miközben a gyülekezeti tagok, amíg bírják, ágaskodó tekintettel, és „megtekert” nyakkal néznek fel a lelkészre. Lehetetlen ilyen térben nem „fölénnyel” prédikálni, és nem „ékesszólóan” beszélni. Személyes hangvétel, gondolati párbeszéd nem teremthető meg ilyen helyzetben, a távolság ridegséget sugároz, miközben valaki fent áll, a többiek felett. Az egész kommunikációs helyzet paradox, nem evangéliumi, annak ellenére, hogy az építészet szempontjából értékes templomterek teológiai üzenetet is hordoznak, de igehirdetésre, közösség építésére megváltozott világunkba alig alkalmasak. Pedig megnyerő szavak (4), és az emberi bölcsesség fölénye helyett a Lélek bizonyító erejére (4) van szükségünk, hogy együtt tekinthessünk fel a megfeszített Krisztusra (2), aki feltámadott a halálból.
4Mózes 33 -----

-----------------------------------------------------------------------------

A bizonyságtevő Dávid Zsoltárok 9

Olvasva ezt a zsoltárt és sok másikat is, valahogy az az érzésünk támad,

hogy Dávid a helyén kezelte az őt körülvevő eseményeket. Sok probléma vette

körül, ha kellett, ellenséggel hadakozott, ő is fogta a kardot, megvédte magát,

visszavágott – de ez a zsoltár arról tanúskodik, hogy végső soron Isten

igazságosságában bízott, tőle várta a megoldást a problémákra.

Hívő emberként sokszor jelent gondot, hogyan viszonyuljunk a bennünket

érő bántásokhoz, hogyan reagáljunk az ellenünk irányuló támadásokra.

A mindennapokban mi is küzdelemre kényszerülünk, és ez akarva-akaratlanul

is mások ellenében történik. Ha nem tesszük, akkor mellőznek bennünket

a munkahelyen, a baráti kapcsolatokban – talán még a gyülekezetben is.

Mit tegyünk? Hagyjuk magunkat lenézni, háttérbe szorítani, élhetetlennek

tűnni, hogy legyen a másik a figyelem előterében? Vagy szabad (sőt kell?) a

szelídség mellett okosaknak is lennünk: ha kell, kinyitnunk a szánkat, kiállni

saját érdekeink védelmében?

Lehet, hogy sok hasonló kérdéssel találkoztunk az elmúlt napokban vagy

akár ma is. Adjon Isten bölcsességet ezek kezelésében! De egyet tanuljunk

meg Dávidtól: bármit is teszünk, tegyük úgy, mint akik bizonyosak vagyunk

Isten bennünket védő hatalmában és igazságosságában!

Buddhista kolostorból, Jézus Krisztushoz

Thai-föld, kétségbeesett válása után, ivásra, szerencsejátékra adja magát a férfi, elfogyott a pénze, visszavonul egy buddhista kolostorba szerzetesnek.

Nem bírja, keresztényműsort kezd nézni. Arról szól, fogadják el Jézust megváltójuknak, amikor imádkoztam vele az Úr megérintette a szívét, elhagyta az ivást és a szerencsejátékot, tudott uralkodni az indulatain, megosztotta az evangéliumot másokkal 

Igevers:

Amikor velük voltam, én őriztem meg őket a Te nevedben, amelyet nekem adtál és vigyáztam (őrködtem) és senki azokból nem veszett el csak a veszedelem (romlás) fia, hogy az Írás beteljesedjék.  János 17, 12 - Vida ford.

Szeretik a véresáldozatot, bemutatják az áldozati húst, azután megeszik, de nem is fogadja tőlük kedvesen az Úr. Nem feledkezik meg bűnükről, megbünteti őket vétkeik miatt: vissza fognak térni Egyiptomba.  Hóseás 8, 13 - Új ford.

------------------------------------------------------- 

 Dicsőítésvezető szerelme

Dicsőítés vezető Melissa, énekelt, kezeit magasba emelte, valóban imádta Jézust, zavarba jöttem . A lánynál rákot diagnosztizálnak . Az Úr elő akarta készíteni a szívemet.  Hasi fájdalmak, az egész testében áttétes, már csak néhány hónapja van hátra, 21 évesen meghalt, ő már Jézussal van, a szenvedésünk csupán pillanatnyi. Több népszerű dicsőítést ír.

Igevers: ... tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó.  Jónás 4, 2b - Károly ford.

Nosza áldjátok az Urat, a ti Isteneteket öröktől fogva mindörökké; és áldják a te dicsőséges nevedet, mely magasabb minden áldásnál és dicséretnél! Nehémiás 9, 5b - Károly ford.

Te ellenben, ha böjtölsz, kend meg fejedet, mosd meg arcodat, hogy az emberek ne lássák, hogy böjtölsz, csak rejtve levő Atyád. És Atyád, aki rejtve néz, meg fog fizetni neked!

Máté 6, 17-18 - Csia ford.

Kezében szórólapát van, és megtisztítja szérűjét: a gabonáját csűrbe takarítja, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. Máté 3, 12 - Új ford.

Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért;

Efézus 6, 18 - Új ford.

Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom! Mikeás 7, 8 - Károly ford.

Ha pedig keserű irigység és civódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek, és ne hazudjatok az igazság ellen. Ez nem az a bölcsesség, a mely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi.

Jakab 3, 14-15 - Károly ford.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

 Drogterjesztőként a börtönben

Éjjel-nappal buli, rendőrségi ügyek, 30 évesen már 30 letartóztatáson túl van.

Fűvel kezdte, majd speed és extasy aztán kokain, alkohol és marihuána otthon is a párjával, rendszeres veszekedések, elkezdi terjeszteni.

Lebuknak, ha elismeri bűnösségét, akkor lecsökken a büntetés.

Nehéz börtönnapok, elvonási tünetek, evangélistával találkozik, akar-e valaki hallani Jézusról, kérdi. Hallani akart egy másik fajta életről, megtérés és ima követi.

Evangélium hirdetése kíváncsivá teszi, nem volt bennem vágy a régi életstílusomat illetően, mondja. Börtönszolgálatot vállal., Ha már eleged van abból , amit átéltél, ha eleged van kiálts Jézushoz ,hogy szükséged van rá

Igevers: Bő záport hintesz vala, oh Isten, a te örökségedre, s a lankadót megújítod vala. Zsoltárok 68, 10 - Károly ford..                                                                                                             És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad,…… ; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne.  I. János 2, 27 - Károly ford.

Ne emlékezzetek a régiekről és az előbbiekről, ne gondolkodjatok! Ézsaiás 43, 18 -

Hiszen a kereszt beszéde azoknak, akik elvesznek, ostobaság, a megmenekülőknek azonban Istennek hatalma. I. Korinthus 1, 18 - Csia ford.

----------------------------------------------------------------------------

(6) „…sem e világ fejedelmeinek múlandó bölcsességét…” (1Korinthus 2,6-16)

Nagy baj, ha nincs különbség a világ és Isten népe között. A világ múlandó fejedelmeinek bölcsességéről beszél az apostol (6). Ez a „bölcsesség” (gondolkodásmód és életmód), csak e világra tekint, csak saját magára, és csak a még több sikerre. Mindenáron megkeresi azt a „terepet”, ahol ő lehet az első, a „fejedelem”, mert nem bír második, sokadik lenni, és a kitörési pontok között kiváló terep az egyház, ha kell, egy új közösség létrehozása is. Ez a bölcsesség azonban múlandó, e világ dicsősége elmúlik, hol vannak ma, akik egykor „fejedelmek” voltak, a maguk „szemétdombján”, bizony kimúltak, sokukat egyszerűen elfelejtettük, a leggonoszabbak pedig egy ideig mítosszá lettek, később szidalommá. Mi nem így tanultuk a Krisztust!
4Mózes 34 

DECEMBER 29. A Fiú megbecsülése Máté 21,33–37 Az Úr Jézus Krisztus szájából ez a példázat teljesen egyedi jelentéssel bír. Ő úgy tervezte földre jövetelét, hogy talán elfogadják és tisztelik majd. Az Atya sok reményt fűzött Krisztus szolgálatához. Bízott a tekintélyében, az emberek kijózanodásában, és – amire olyan sokat hivatkoznak az istentelen emberek – a józan észben, a logikus viselkedésben. „A fiamat meg fogják becsül- ni.” De nem. Az ember nem józan, nem logikus, nem tisztelettudó, egyszerűen gonosz, lázadó és számítgató. Amikor Jézus hallgatói megértették, hogy rájuk céloz, az ő tiszteletlenségüket ostorozza, neki akartak rontani. Nem jutnánk azonban messzire, ha csak az Úr Jézus Krisztus földön jártakor élt emberek fölött törnénk pálcát. Nemcsak a Betlehemben született gyermeket halálra kereső, és a keresztet ácsoló nemzedékről van itt szó, hanem magáról az emberről is. Ma én mit kezdek Jézus személyével? Mit jelent az, hogy tisztelem és becsülöm őt? Ma mi alkotjuk azt a kört, akiket Isten szőlőműveseinek lehet tekinteni. Elégedett lehet velünk Isten? Hűséges és engedelmes szolgákat talál bennünk, vagy hűtleneket? A karácsonyi ünnepkör elmúltával, a díszek, fények, ízek és illatok eltűnésével a csodálatunk és az áhítatunk is elcsomagolásra kerül majd? Ígéreteink és elhatározásaink mennyire válnak valóra? Kiváltság, hogy Isten népe lehetünk. A kiváltságos helyzetünk tudatosodjék bennünk, oly mértékben, hogy egyszerű, de valós megbecsüléssé, tiszteletté váljon! Fia ábrázatához hasonlók Róma 8,28–30 Vonzó cél a megdicsőült Krisztusban szemlélni jellemünk fejlődését. A meg- dicsőülés gondolata azonnal lebilincseli az embert, bár az ahhoz vezető úton legszívesebben nem mennénk végig. Varázsütésre szeretnénk tökéletesedni, okosodni és megdicsőülni, de az nem így működik. Isten bölcs munkája nyomorúságokat is tud felhasználni ahhoz, hogy az általa szeretett embert tökéletesítse, formálja. Mint a mesterek az anyaggal, úgy bánik velünk Isten. A kemény gyémántot csiszolják, a tisztításra szánt aranyat olvasztják, a célnak megfelelő acélt hatalmas ütésekkel kovácsolják. Akiket pedig Isten szeret, azoknak minden a javukra van. Nem véletlenszerűen, hanem Isten nagyon tudatos felügyelete alatt ér bennünket mindenféle hatás. Soha ne zúgolódjunk, hanem bízzunk a számunkra nehezen érthető isteni tervezésben és munkálkodásban! A cél, hogy Jézus képére formálódjunk. Ha gondolunk a tanítványokra és Jézus kortársaira, beláthatjuk a viselkedésükből, milyen nehezen formálódik az ember Jézus képére. Nincs nagyszerűbb példaképe az embernek. Jézus jelleme lenne kívánatos minden élethelyzetben, akár a király, akár a szolga pályáját kell is befutnunk. Ne rangon alulinak és élet idegennek, hanem típusnak tekintsük Jézus Krisztus jellemét, cselekedeteit!                                 --------------------------------------------------------------------------------------------

Zsoltárok XXXI. 1-15.

A reménység nem szégyenít meg.

„Kezedbe ajánlom lelkemet”. Lukács 23:46 szerint Jézus a kereszten idézi. A zsoltár gondolatai erős kapcsolatot mutatnak Jeremiás 20:10-; Jónás 2:9-; Zsoltárok 71-gyel. Mivel nem lehet tudni, melyik az eredeti szöveg, ezért a keletkezési idő is ismeretlen.

2-9: „Kegyelmeddel ments meg engem” Megmentéséért könyörgő zsoltáros tapasztalatából indul ki, ezért helyezi lelkét Jahve kezébe. Ezzel egy időben hitét vallja meg, hogy a bálványokat (annak imádóit) gyűlöli, majd hálát ad a szabadításért.

10-15. vsz: Bűnöm miatt roskadozik erőm. Újabb könyörgés jön a szorongatóktól, akik életére törnek, mint személyes bálányimádók. A zsoltárosnak is vannak bűnei, egyedül Jahve könyörületében bízik.

Napi gondolat:

„Kezedbe bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten” (Zsoltárok 31:6)

Az embernek van feladata úgy is, mint öngondoskodás. Nem lehet úgy élni, hogy nem dolgozom, mert hiszek. Ugyanakkor azt sem lehet mondani, hogy én annyira hiszek, hogy már tökéletes volnék.

A zsoltáros úgy látja helyzetét, hogy az ellenségek és a saját maga által lekövetett bűn veszi körül. Ebben a helyzetben nem bíró akar lenni, hanem az Isten kezébe helyezi életét, lelkét. Nem a saját maga jóságában bízik, hanem Isten kegyelmében.

Isten kegyelme legyen mindnyájunkkal. Ámen.

Imádság:

Kegyelmes Istenünk! A Te kimondhatatlan nagyságod, szereteted, hirdeted felénk napról napra. Állandó menedék vagy számunkra, mint eltévedt, bűnös gyermekek találunk nyugalmat a Te kegyelmedben.

Adj erőt a mi életünkben, hogy mindenkor Rád bízzuk magunkat. Ámen.

---------------------------------------------------

"... Igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig."(Jakab 5,16–17)

"Isten azért használhatta fel Illést Izráel történetének válsággal terhes óráiban, mert nagy hite volt. Miközben imádkozott, hitével megragadta a menny ígéreteit, és rendíthetetlenül imádkozott addig, amíg Isten nem válaszolt könyörgésére. Nem várt addig, amíg bebizonyosodott, hogy Isten meghallgatta. A menny támogatásának legkisebb jelére is kész volt vállalni mindent.
Amit Isten segítségével Illés meg tudott tenni, azt mindenki megteheti abban a szolgálatban, amelyet Isten művében kapott... 

Illés hitére van szükség ma a világon. Hitre, amely belekapaszkodik Isten Igéje ígéreteibe, és nem tágít, amíg a menny meg nem hallgatja. 

Ez a hit szorosan összekapcsol Istennel, és erőt ad, hogy szembeszálljunk a sötétség hatalmaival. Isten gyermekei hit által »országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték, megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait« (Zsid. 11,33–34)."

(9) „…látványossággá lettünk…” (1Korinthus 4,6-13)
Elgondolkodtató, ahogy az apostol fogalmaz: „látványossággá lettünk a világban” (9). Ezt teherként, negatívumként említi. Isten ennyire alkalmazkodott e világ kereteihez, hogy  az evangélium hirdetése is a „látványosság”, a „nyilvánosság” egyik fajtája. Az apostol nem szégyelli bevallani, hogy neki „terhes” az a tény, hogy ki kell állnia emberek elé, hogy a szemek rá szegeződnek, miközben Krisztust hirdeti. Eközben véleményezik külsejét, beszédét, megjelenését. Ő azonban ezt is vállalja Krisztusért. Jaj annak, aki azért hirdeti az Igét, mert valójában a „látványosságot”, a „nyilvánosságot” szereti. Sokan vannak ilyenek, akik nem az ügyet szolgálják, hanem az ügy nyilvánosságát fogják a saját vitorlájukba. Jaj nekünk, ha ez a lelkület indít bennünket a „szolgálatra”, ahogy ezt a lelkületet egyszer megfogalmazva is hallottam: „az egyház nem nagy piac, de biztos piac”. Szabadíts meg Urunk, az ilyen lelkülettől.
Zsoltárok 2

(2) „…a sáfároktól azt követelik meg…” (1Korinthus 4,1-5)

A sáfár gondnokot jelent, akinek az volt a feladata, hogy a rá bízott birtok személyzetét élelemmel és minden más szükséges dologgal ellássa. Nem a társainak, hanem az Urának tartozott felelősséggel. Nem saját kezdeményezésre végezte munkáját, hanem Ura megbízásából; tehát nem saját indíttatásból és érdekből végzi a feladatát, hanem mert erre „elhívták” (vocatio). A sáfár nem uralkodik a többiek felett, hanem gondoskodik róluk: feladatának lényege a szolgálat és nem a hatalom. Egyféle hatalom létezik, az Istené, ez a hatalom pedig a Krisztusban megmutatott, önátadó szeretet hatalma. A sáfár szolgálata nem a rábízott birtokra, nem a haszonra (profitra) irányul, hanem az ott dolgozó személyek jólétére. A sáfár legkevésbé (fordítási vita, hogy legkevésbé, vagy legkevésbé sem) törődik azzal, hogy mit mondanak róla, csak arra törekszik, hogy hű legyen ahhoz a feladathoz, amit Ura rábízott.
Zsoltárok 1
(21) „…minden a tiétek…” (1Korinthus 3,18-23)

„Csak” ennyi kellene, hogy ezt elhiggyük végre, hogy Isten Krisztusban mindent odaajándékozott nekünk, hiszen „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róma 8,32) Minden a miénk, mert mi Krisztusé vagyunk, Krisztus pedig Istené (23)! Miénk a másik ember, miénk a világ, az élet és a halál, vagyis a jelenvalók és az eljövendők (22). Ha pedig minden a miénk, akkor mi több kell még? Akkor végre lehet békességben lenni! Mit akarhatsz még, ha minden a tiéd? Ha pedig Krisztusban a miénk minden, akkor a másik ember testvér, a világ Istentől kapott életterünk, amit óvni kell, az élet Isten ajándéka, aminek örülni kell és lehet, akkor a halál az örök élet torkolata. Ha miénk Krisztus, akkor minden a miénk, eltűnnek az árnyak, akkor nem kell végre semmi egyébre törekedni, csak a krisztusi szeretetre. Sajnos nem miénk a Krisztus, csak a nyelvünkön van, nem a szívünkben; ezért nincs semmink; és tele vagyunk szerzési vággyal (ambícióval), és marad minden a régiben. Szomorú.
4Mózes 36 

Karinthy Frigyes: Karácsonyi karének
(részlet)

Nem tudok én igazi ajándékot osztogatni
Mint a tehetősek aranytollat és cigarettatárcát
Én mindenféle szép szavakat gyűjtögettem
Adogattam olcsón, még nekem is maradt,
Gondoltam ezekből csinálok most valamit
Komponálok egy szép karácsonyi korált
Amit aztán majd együtt fogunk énekelni…

Illyés Gyula: Naplójegyzetek
(részlet)

Számomra még eleven valóság a karácsony körüli ünnepség, a betlehemezés. Ilyet nemcsak láttam, hanem magam is csináltam. Egy távoli pusztán nevelkedtem, ott az embereknek bizony nem volt más szórakozásuk, mint amit saját maguk állítottak saját maguknak el. A pusztán több "betlehemes banda" is volt, hozzánk is jártak, de mi magunk is szerveztünk nem egy elsőrangú betlehemes társaságot, mi is jártunk egypár barátommal betlehemezni.

Csorba Győző: Fenyőfa.
(részlet)

Lám hull a hó
kölyök-tenyérnyi pelyhek ringanak le
több mint ötven karácsony
ötven tél élete
élete öröme szerelme
bánata rajtuk

s a csukott ablakon át
fenyőfácska  fenyőfácska
ezek is gyönge ágaid közé bújnak.