Krisztus megérintése hit által
Mivel pedig Istennek ezek az ígéretei szent, hiteles, igaz, szabad, békés és minden jósággal teljes igék, ebből következik, hogy a lélek, amely szilárd hittel ragaszkodik hozzájuk, velük annyira egyesül, sőt azokat olyan mélyen szívja magába, hogy nemcsak részesedik, hanem megtelik és megittasodik azoknak minden erejével. Ha ugyanis Krisztus megérintése gyógyított (Mt 9,20; 14,36), akkor ez a finom lelki érintés, sőt Isten igéjének ez a felszívása mennyivel inkább közli a lélekkel mindazt, ami az igéé. Ilyen módon tehát Isten a lelket egyedül hit által, cselekedetek nélkül, igéjével igazítja meg, szenteli meg, teszi igazzá, békélteti meg, szabadítja meg, és tölti be minden jóval. És így igazán Isten fiává teszi, ahogyan János l,12-ben mondja: "Hatalmat adott nekik, hogy Isten fiaivá legyenek, - azoknak, akik hisznek az ő nevében. És ezek után a cselekedetei is változva, Istenszerintire ,követik a megtért, keresztyén embert. .
A mi hitünk a keresztyén szabadság
Ebből könnyen érthető, hogyan képes a hit ilyen sokra, és hogy miért nem mérhető össze vele egyetlen egy jócselekedete, sőt mind együttvéve sem, mivel egyetlen cselekedet sem tud Isten igéjéhez ragaszkodni, nem is tud a lélekben lenni, viszont egyedül a hit és az ige uralkodhatnak a lélekben. Ezért amilyen az ige, olyan lesz tőle a lélek, ahogyan a tüzesített vas fénylik, mint a tűz a tűzzel való egyesülése következtében. Ebből világossá válik, hogy a keresztyén embernek mindenre elég a hite, és nincs szüksége cselekedetekre ahhoz, hogy igazzá legyen. Ha pedig nincs szüksége a törvény cselekedetekre, akkor kétségtelenül szabad a törvénytől, és áll az, hogy a törvény nem az igaz emberre van kiszabva (1Tim l,9). Ez tehát a keresztyén szabadság: a mi hitünk. Ez pedig nem azt jelenti, hogy tétlenkedjünk vagy gonoszul éljünk hanem azt, hogy nincs senkinek szüksége törvényre vagy cselekedetekre megigazulásához és üdvösségéhez. Csak kizárólagosan Isten Fiának,Jézus Krisztusnak megváltó vérére, bűnt bocsátó Irgalmára, a Kegyelem teljességére , és ezeknek a szívében való elfogadására, személyre szólóan ,önmagára nézve.
A hit Istent igaznak vallja
Ez a hit első nagy értéke. Lássuk a másikat is. Mert a hitre jellemző az a tiszteletadás is, hogy akiben hisz, azt a legmagasabb és legodaadóbb nagyrabecsüléssel tiszteli, mégpedig azzal, hogy igaznak tartja, és méltónak arra, hogy higgyenek neki. Nincs is más ahhoz fogható tiszteletadás, mint ha valakit igaznak és igazságosnak tartunk. Márpedig így tiszteljük azt, akinek hiszünk. Mit is tudnánk nagyobbat mondani valakiről, mint azt, hogy igaz, igazságos és feltétlenül jó. Viszont a legnagyobb gyalázat, ha valakit a hazugság és igazságtalanság vádjával illetünk vagy gyanúsítunk: ezt tesszük pedig, ha nem hiszünk neki. Így a lélek is, amikor szilárdan hisz az ígéretet adó Istennek, akkor őt igaznak és igazságosnak tartja: nagyobbat ennél a véleménynél nem ajánlhat fel Istennek. Isten legfőbb tisztelete az, ha igaznak és igazságosnak valljuk és olyannak, mint akinek hinni kell. Ez a tisztelet készségesen adja át magát Isten akaratának, megszenteli az ő nevét, és elfogadja, hogy Isten úgy vezesse, ahogyan neki tetszik, mert ígéreteihez ragaszkodva nem kételkedik abban, hogy ő igaz, igazságos és bölcs, mindent legjobban cselekszik, tervez és intéz. Az ilyen lélek hite által nem engedelmeskedik-e mindenben Istennek? Milyen parancsolat marad még, amelyet az ilyen engedelmesség ne teljesítene bőségesen? Milyen teljesítés lehetne teljesebb, mint ez a mindenre kiterjedő engedelmesség? Ezt azonban nem a cselekedetek teszik, hanem egyedül a hit. Viszont van-e nagyobb lázadás, nagyobb szentségtörés, nagyobb gyalázkodás Isten ellen, mint nem hinni neki, az ígéretet tevőnek? És azt gondolni, hirdetni, tanítani, hogy cselekedetre által is elérhető a Megváltás az Üdvösség az ember részéről Mert mi más ez, mint Istent hazugnak minősíteni, vagy kételkedni szavahihetőségében? Más szóval: ha valaki magát igaznak tartja, Istent pedig hazugnak és üresbeszédűek, akkor nem tagadja-e meg Istent, és nem állít-e szívében bálványt önmagának? Ugyan mit használnának a cselekedetek, amelyeket ilyen tiszteletlenséggel tesz, még ha angyaliak vagy apostoliak volnának is? Isten tehát joggal rekeszt mindenkit nem haragja vagy indulata, hanem a hitetlenség alá, hogy akik a törvény szent és jó cselekedeteivel vélik betölteni a törvényt, amilyenek a közéleti és emberi erények, azok ne képzelhessék, hogy üdvözülni fognak. Mert a hitetlenség foglyaiként vagy irgalmat kérnek, vagy az igazságosság mértéke szerint elkárhoznak.
