Kereszt!!!

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erõs volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Mért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még a bajon, hiányon,
míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.

Siet örömmel. Föl! Elõre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.

Hõség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy továbbindulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fûrészre.

"Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belõle lefûrészelek"
- mondja magában.
"De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!" - sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
s eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:

A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefûrészelt darabja.
"Mit tettem!" - kiált kétségbeesetten.
"Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!"
S ott áll a parton keserû önvádban.

Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjébõl nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.

"Rálépek én is!" Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. "Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram, segíts!" Így sikolt, és felébred.

Még a földön van. Elõtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.

"Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó, ne engedd,
hogy egy darabot is lefûrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erõt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!"

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már!
- sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged. (ismeretlen szerzõ)

KERESZTREJTVÉNY ,-„ 5Móz 33,26-29.

Nincs Jesurún Istenéhez fogható! Az égen átszáguld segítségedre, a fellegeken fenségesen. Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd! Izráel bizton lakhatik, Jákób forrása egymagában a gabona és must földjén, ahol az ég harmatot hint. Boldog lehetsz, Izráel, van-e hasonló hozzád? Nép, amelyet védelmez az ÚR! Ő a te segítő pajzsod és dicsőséges kardod. Hízelegnek majd ellenségeid, és te azok magaslatain lépdelsz.

----------------------------------------------

AZ ÖRÖKKÉVALÓ KAROK ,-„ 2Móz 35,20-29.

Ekkor eltávozott Mózes elől Izráel egész közössége. Azután eljött mindenki, akit a szíve indított, akit a lelke hajtott, és elhozta az ÚRnak szánt felajánlását a kijelentés sátrának elkészítéséhez, az ott végzendő szolgálathoz és a szent ruhákhoz. Eljöttek a férfiak az asszonyokkal együtt, mindenki, akit a szíve arra indított, és hoztak boglárokat, függőket, gyűrűket, nyakláncokat és mindenféle arany ékszert. Mindenki ajánlott föl aranyból való ajándékot az ÚRnak. Minden férfi aszerint, hogy mije volt, hozott kék és piros bíbort, karmazsin fonalat, lenfonalat és kecskeszőrt, továbbá vörösre festett kosbőröket és delfinbőröket. Aki ezüstből vagy rézből tudott felajánlást tenni, elhozta felajánlását az ÚRnak; akinek akácfája volt, azt hozta el a különböző istentiszteleti eszközökhöz. Mindazok az asszonyok, akik értettek hozzá, saját kezükkel fonták meg, és megfonva hozták el a kék és piros bíbort, a karmazsin fonalat és lenfonalat. Mindazok az asszonyok pedig, akiket a szívük arra indított, és értettek hozzá, megfonták a kecskeszőrt. A vezető emberek pedig ónixköveket és foglalatba való köveket hoztak az éfódhoz és hósenhez. Hoztak balzsamot és lámpaolajat, fölkenéshez való olajat és jó illatú füstölőszereket. Izráel fiai közül mindazok a férfiak és asszonyok, akiket a szívük arra indított, hogy adakozzanak a különféle eszközökre, amelyeknek elkészítését elrendelte az ÚR Mózes által, elhozták önkéntes ajándékukat az ÚRnak.

TÖBB MINT ELÉG ,-„  Lk 22,14-20.

Amikor eljött az óra, Jézus asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, és ezt mondta nekik: "Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát. Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a húsvéti vacsorából, amíg csak be nem teljesedik ez az Isten országában." Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: "Vegyétek, és osszátok el magatok között. Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa." És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: "Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: "E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki." 

A tékozló fiú éneke.

Én Uram, Istenem, hozzád futok sírva, Tékozló fiúként kebledre borulva.
Zárj engem szerető, atyai szívedre, Tengernyi sok bűnöm ne vesd a szememre.
Ne vesd a szememre...

Jövök idegenből, sötét éjszakából, Jövök egy romadőlt, hazug, rút világból,
Tüskék megsebeztek, föld vermemet itta, Megtérő fiadat, Uram, fogadd vissza!
Uram, fogadj vissza...

Nincs más hely számomra, ahol megpihenjek S fájó sebeimre balzsamot tehessek...
Csak ez az egy út volt, végig jöttem rajta. Gyógyítsd meg a lelkem, irgalomnak Atyja,
Irgalomnak Atyja!

Vétkeztem Ellened, mikor elhagytalak, Nem kérem én tőled, hogy hívjál fiadnak.
Elég lesz egy kis zúg az atyai házban, Ott is boldog leszek örök szolgaságban,
Örök boldogságban! Somogyi Imre

--------------------------------------

Akit Isten elhagy.

Rohan. Nem tudja merre. Kerget. Nem tudja, hogy mit.
Bolyong az Isten vertje, És keresi a semmit.
Ellene fordul minden ,Nem tudja, mért kell lenni.
Akit elhagyott Isten, Nem segít azon senki!

Fölé borulhat lágyan A lét bíbor palástja,
Éltető napsugárban Járhat fénylő határba,
Mégis elégedetlen  Nyári melegben megfagy
S minden elérhetetlen, Annak, kit Isten elhagy!

Riadt megtört szemében Kereng a régi élet,
Míg bízott Istenében…És ímé, hogy mivé lett!
Sikerülhet az álma, Lehet erős, lehet nagy,
De biztos a halála Annak, kit Isten elhagy !!

Aki elhagyta Istent, Aki Ő messze enged,
Élő halottja itt lent Az életrengetegnek.
A fényben is sötéten Bolyong, s nem látja merre,
Céltalan messzeségben Így vész el Isten vertje!
Kárász Izabella (Hozsannázó napok, I. 518. old)

A TÉKOZLÓ FIÚ HAZATÉRÉSE

Atyám, itt vagyok, megjöttem. Kíntól gyötörten kérem bocsánatod.
Ruhám elszakadt, sarum elkopott, Éhes és szomjas vagyok.

Fiam, vártalak, mint éj a napot, Mint kakas a pirkadatot.
Fiam, áldalak, hogy hazajöttél Mint nincstelen pára,
Kit mindenki magára hagyott. Szívem ujjong, hogy itt vagy újra,
Hogy rátaláltál az útra, Ami hazavezet.
Kapsz ruhát, sarut, Kapsz szeretetet.

Atyám – mondja az idősebb fiú – Az hogy lehet, hogy hízott
Tulkot vágatsz fiadnak, És embereid vele vigadnak,
Míg én a nap terhét Hordozom hosszú évek óta,
És soha nem volt olyan óra, Hogy barátaimmal
Mulathattam volna? Még egy kecskefiat sem kaptam.

Fiam – szól az Atya -, ne légy Vigasztalhatatlan!
Örülj inkább, hogy testvéred, Ki elveszett, íme hazatért.
Megfizetett mindenért. Te mindig velem vagy,
És mindenem a tiéd. Vigadnod kellene,
Hisz testvéred feje fölül Eltűnt a halál fellege.

Elveszett és megtaláltatott, Meghalt és feltámadott!

Szerző: Makra Ildikó

----------------------------------------------

A tékozló fiú éneke.

Én Uram, Istenem, hozzád futok sírva, Tékozló fiúként kebledre borulva.
Zárj engem szerető, atyai szívedre, Tengernyi sok bűnöm ne vesd a szememre.
Ne vesd a szememre...

Jövök idegenből, sötét éjszakából, Jövök egy romadőlt, hazug, rút világból,
Tüskék megsebeztek, föld vermemet itta, Megtérő fiadat, Uram, fogadd vissza!
Uram, fogadj vissza...

Nincs más hely számomra, ahol megpihenjek S fájó sebeimre balzsamot tehessek...
Csak ez az egy út volt, végig jöttem rajta. Gyógyítsd meg a lelkem, irgalomnak Atyja,
Irgalomnak Atyja!

Vétkeztem Ellened, mikor elhagytalak, Nem kérem én tőled, hogy hívjál fiadnak.
Elég lesz egy kis zúg az atyai házban, Ott is boldog leszek örök szolgaságban,
Örök boldogságban! Somogyi Imre

LENT A FÖLDÖN ,-„ 2Móz 3,7-15.

Az ÚR pedig azt mondta Mózesnek: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és jebúszi nép helyére. Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. Most azért menj! Elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból! Mózes azt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból? De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek. Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezeted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok tisztelni az Istent. De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok. Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, és így szólítsatok meg engem nemzedékről nemzedékre!

--------------------------------------------.
VISSZATÉRÉS EGYIPTOMBA,-„   Zsolt 37,1-8.

Dávidé. Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre!
Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények.
Bízzál az ÚRban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz.
Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit!
Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik:
világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.
Légy csendben, és várj az ÚRra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja!
Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!

1 Mózes 17,7,- És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.   Istenem, Te szövetséget kötöttél velem, szolgáddal, az én Uram,  Krisztus Jézus által. Most arra kérlek, add, hogy gyermekeim is legyenek annak részesei. Engedd hinnem, hogy ez az ígéret nekem éppúgy szól, mint Ábrahámnak. Tudom, hogy gyermekeim bűnben születtek, mint minden más ember. Ezért nem is a vér szerinti összetartozás alapján kérem ezt, mert tudom, hogy „ami hústesttől született, hústest az" és semmi más, hanem arra kérlek, Uram, szüld újjá és vedd fel őket a kegyelem szövetségébe, a Szent Lélek általa.

   Könyörgök továbbá minden leszármazottamért a jövő nemzedékein át. Légy az ő Istenük, ahogy nekem Istenem vagy. Legnagyobb tisztességem, hogy szolgálni engedtél; add, hogy utódaim is téged szolgáljanak. Ó, atyáink Istene, légy gyermekeink Istene is. C.H.Spurgeon  aug.1.

A TÉKOZLÓ FIÚ - ATYJA VISZONTLÁTÁSAKOR

Atyám, ne fond karod nyakamra, lágy ölelése fojtogat:
lehervadt régen orcám hamva, tartsd vissza most a csókodat -
mert vétkeztem Te ellened, nem vagyok többé gyermeked!

Koldus vagyok, rongyos ruhájú,  pazarló, léha, sőt vak is.
Nem illet engem, csak a vályú, megelégedném azzal is.
Hagyd most a régit, fényeset -  leszek legkisebb béresed.

Kiadtad már a rám eső részt, nem jár nekem több semmi más.
Hogy ínséget láttam s törődést,  csak én, csak én vagyok hibás.
Eltékozoltam jussomat,  mindent, mit név és otthon ad.

Ujjamra mégis gyűrűt húzol? Díszesre váltod rossz gúnyám?
Szíved szerelme most is unszol sok bánatjárta év után?
Ó, szív, atyai szív, örök! Eléd roskadva megtörök.

Nagyobb a szíved, mint a vétkem, mint ennen keblemben a vád.
Kivet mindenki, szomjan-étlen, Te vagy most egyetlen barát.
Magam utálom, más kerül. Te szeretsz híven egyedül.

Atyám, ölelj hát, csókold orcám, édes, akár bocsánatod.
Kit visszavártál, bűne harcán, fiad meghalt s feltámadott.
Óh, hív a ház! - add a sarut:   Ki elveszett, ma hazajut.
( ismeretlen szerző)

EL NE HAGYD AZ OTTHONT! 

Fiam, az otthont soha el ne hagyd,  szeressed annak minden kis zugát,

szeressed annak régi képeit  és kopott arcú drága Krisztusát,

Virágait, mit ápolt jó anyád, a melegét, amit tenéked ad,

szeressed annak minden kis zugát. Fiam, az otthont soha el ne hagyd!

Mert úgy jársz, mint a tékozló fiú, visszasírod majd minden örömét,

csókkal borítnád, áldva áldanád  a lenézett és megvetett rögét.

bús őseidnek áldott örökét,  mely nem volt hozzád gőgös vagy hiú.

Visszasírod majd minden örömét,  mert úgy jársz, mint a tékozló fiú.

   Kárász Izabella  (Fényből fényességet, )

-------------------------------------------

Az Isten országa…

Ugyan miért beszélsz keresztyén vallásról, Csalhatatlan hitről, örök boldogságról,

Ha kitűnik szavad üres pusztasága? Nem beszédben áll az Istennek országa!

Mit ér, hogyha tudod a Biblia szavát, Amely kijelenti Isten akaratát,

De a tudásodat tett nem koronázza? Nem beszédben áll az Istennek országa!

Ha földi kincsed van, melyhez ragaszkodol, És a szíved zárva szegénytől, árvától,

Akkor a gonosz lett lelkednek bálványa! Nem beszédben áll az Istennek országa!

Hogyha képmutatás lett a szokásoddá, És csak a látszatért váltál vallásossá,

Úgy hiába ajkad elmondott imája, Nem beszédben áll az Istennek országa!

Ha a világ csábja, gyönyöre elragad, S kétes örömiben keresed nyugalmad,

Gondold meg, két úrnak nem lehetsz szolgája, Nem beszédben áll az Istennek országa!

Jézus szeretete legyen a szívedben, Mely által hitet gyújtsz másoknak éltedben,

Így lesz a szent Ige üdvödnek forrása. Nem beszédben áll az Istennek országa!

Mint a tékozló fiú, aki haza gondol, Fölkel és atyjához nyomban útnak indul,

Úgy te is, a tettre, kelj fel, ó, még máma! Nem beszédben áll az Istennek országa!

Nyári Gyula (Hozsannázó Napok c. Balog Miklós által szerkesztett kéziratos versgyűjteményből, I. kötet, 469.old)

1 Sám 17,37,- Ezután azt mondta Dávid: az Úr, aki megmentett engem az 

oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a  filiszteusnak a kezéből is 

   Ha pusztán a szavakat nézzük, ez nem ígéret, de értelmét tekintve 

mégis az, hiszen Dávid itt olyan kijelentést tett, amit az Úr 

szentesített, amikor valóra váltotta. Korábbi szabadulásai alapján 

Dávid számított arra, hogy az új veszedelemben is segítséget fog kapni az Úrtól. 

Jézus Krisztusban minden ígéret igaz és ámen lett Isten dicsőségére, 

ezért számíthatunk arra, hogy amit az Úr korábban megtett hívő népével, azt megismétli velünk is.

 Emlékezz hát az Úr szeretetének korábbi bizonyítékaira. 

Nem remélhetted, hogy szabadulsz saját erődből, de az Úr megszabadított. 

Miért ne szabadítana meg újra? Bizonyos lehetsz benne, hogy megteszi. 

Ahogyan Dávid kiment az ellenség elé, úgy mehetünk mi is. Az Úr velünk volt, velünk van, és azt is mondta: "Nem maradok el tőled, sem el nem  hagylak téged" (Zsid 13,5).

 Miért remegünk hát? Ami a múltban történt, csak álom lett volna? 

Gondolj a megölt oroszlánra és medvére! Kicsoda a filiszteus? 

Az igaz, hogy nem teljesen azonos a múltbeli ellenségekkel, mert se nem medve, 

se nem oroszlán, de Isten viszont ugyanaz, és most éppúgy az Ő dicsőségéről van szó,

 mint a múltban. Nem azért mentett meg a vadállatok karmai közül,

 hogy engedje, hogy egy óriás megöljön minket. 

Ezért bátorodjék fel a szívünk! C.H.Spurgeon

1Thess 4,11,-"Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy... a tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok..." "Tekintsük szabálynak, hogy a hasznos munka a legjobb testgyakorlás az ifjúság számára... Meg kell tanítanunk az ifjúságot arra, hogy az élet komoly munkát, felelősséget és teherhordozást jelent. A gyakorlati életre felkészítő nevelésben kell részesíteni őket, mivelhogy olyan férfiakra és nőkre van szükség, akik meg tudnak küzdeni a váratlan nehézségekkel. Meg kell tanítani őket arra, hogy szükség van a rendszeres, jól beosztott munka fegyelmező hatására. Nemcsak az élet viszontagságai miatt, hanem a minden irányban való fejlődés érdekében is. Annak ellenére, hogy oly sok mindent mondtak és írtak a munka méltóságáról, mégis az a felfogás uralkodik az emberek között, hogy a fizikai munka lealacsonyító...
A gyermekek és ifjak tanulják meg a Bibliából, hogyan becsülte meg Isten a mindennapi szükségletekért dolgozó ember munkáját. Olvassanak a prófétaiskolák tanulóiról, akik házat építettek maguknak... (2Kir 6,1–2). Olvassanak Jézusról, az ácsról, Pálról, a sátorkészítőről, aki a kézműves munkát összekapcsolta a legmagasabbrendű szolgálattal... Olvassanak a bölcs asszonyról a Példabeszédek könyvében, aki »keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel kedvvel... és a restségnek étkét nem eszi...«.
A friss levegőn végzett fizikai munka, amely az egész testet megmozgatja, a legjobb kikapcsolódást nyújtja a tanulásból. A kézművesség egyik ága sem értékesebb a földművelésnél. Tegyünk nagyobb erőfeszítéseket azért, hogy felkeltsük és növeljük az iránta való érdeklődést."   (Nevelés, A kétkezi munka c. fejezetből)

ELVESZETT A KIS BÁRÁNY.

Elveszett a kis bárány, vad oroszlán tépte,

Dávid pásztorgyerek volt, bátran elment érte.

Amíg küzdött, neki is kiserkent a vére,

selymes szőrű juhának életét megvédte.

Jézus juha vagyok én; rám támadt a Sátán,

jó Pásztorom értem jött, veszedelmem láttán.

Le is győzte a Gonoszt véres keresztfáján,

így tett nekem szabaddá, örök élet vár rám! Siklós József

----------------------------------------------------

A BÁRÁNY ÉS A PÉNZ.     

Elveszett a pénz, a drachma, söpört az asszony miatta,

a szemétből kiragadta, a pókhálóból kiemelte,

gondosan letörölgette, s bár volt másik kilence,

ez lett az öröm!

Kódorgott a kicsi bárány a zsenge zöld füvek láttán,

és - eltévedt a hegy hátán.

De a Pásztor ment utána sziklák zuzmós vadonába,

kereste és - megtalálta!

Vad bozótból kiemelte, vérzett: karjaiba vette,

s bár volt kilencvenkilence, ő lett az öröm!

                        *

Én nem tudom, hogy mi voltam, lehettem pénz: elgurultam,

szűk sarkok közé szorultam; de lehettem én bárány is,

aki éhes, aki fázik, s fél, ha a villám cikázik...

Énrólam szól a példázat. Elfog a boldog alázat:

kerestek és - megtaláltak!   Lukátsi Vilma

Fil 2,15-16,-"Legyetek feddhetetlenek és tiszták, Isten szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, akik között fényletek, mint csillagok e világon. Életnek beszédét tartva elébük..."

"Az igazak mindvégig érintkezni fognak a nem hívőkkel mindennapi kötelességeik végzése közben... Isten gyermekeinek »annak dicsőségét kell hirdetniük, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívta el őket«. A szívükben izzó mennyei szeretet és a krisztusi összhang megnyilvánulása életükben, mintha csak bepillantást engedne a nem hívőknek a mennybe. Hasonló... hasonlóra vágyik. Akik az áldásnak ugyanabból a forrásából isznak, közelebb kerülnek egymáshoz. A hívők szívében élő igazság áldott és boldog hasonuláshoz vezet. Így talál meghallgatást Krisztus imája, hogy tanítványai egyek legyenek, ahogy Ő is egy az Atyával. Erre az egységre vágyakozik minden igazán megtért szív. Minden őszinte, buzgó kereső részesévé válik az isteni természetnek. Lelke megtelik forró vággyal, hogy megismerje a szeretet teljességét, amely minden ismeretet felülmúl. Ahogy az isteni életben fejlődik, egyre inkább felfogja Isten szavának emelkedett igazságait, míg csak a szemlélés által át nem alakul, és vissza nem tükrözi Megváltója képmását."

-------------------------------

AZ ELVESZETT DRACHMA.

Egy drachma elgurult a sötét szobában.

Sok-sok lehetőség veszett vele kárban.

Ruhátlannak ruha, éheseknek kenyér,

betegnek orvosság, szegény adós rabnak

áhított szabadság.

Csak egy drachma, rajt császár képmása,

a többivel együtt mennyi jó forrása!

Kitartó reménnyel kereste gazdája

seprűvel, gyertyával a poros homályba’.

Mikor megtalálta, szomszédba sietett,

mert egyedül, önzőn örülni nem lehet.

A megosztott öröm közösséget teremt.

Elgurult, gyarló drachma-életem

Uram, a te szent kezedbe teszem.

Te vigyázol rá, hogy el ne vesszen,

többi drachmáiddal áldássá lehessen.   Gerő Sándor