Coelho: Mese.

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.

  Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. 
 Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
DE egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni.
És egyedül érezte magát.
És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem."
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába é s fogoly lett.
A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: "- Neked aztán mindened megvan".                         De szép lassan különös átalakuláson ment át: most hogy teljesen övé volt  a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult. A nőt már nem érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt.  DE nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elveszítette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "- Miért jöttél?"  - kérdezte a halált.
"- Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "- Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad, volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.

” a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt.”
(Ésa 61,11)
“A lelki magvetés is olyan, mint a földi. A szív talajának előkészítése és a magvetés az igazság tanítóinak feladata. De az a képesség, amely életet teremt, egyedül Istentől származik. Ezen a határon az ember nem léphet túl. Emberi erőnél nagyobb az az erő, amely a lelket megeleveníti, igazzá teszi és hálaadásra indítja. Csak Isten Lelke által lesz az Ige megújító hatalommá. Ezt akarta Krisztus megértetni tanítványaival.
A mag csírázásának és növekedésének titkát a magvető nem értheti meg. De bízik azokban az erőkben, amelyek által Isten élteti a növényeket… Lehet, hogy a jó mag egy ideig észrevétlenül hever a hideg, önző, világot szerető szívben, de amint Isten Lelke érinti a szívet, a rejtőző mag kipattan, és gyümölcsöt hoz az Ő dicsőségére. Ebben az életben semmilyen munkáról nem tudhatjuk előre, hogy eredményes lesz-e vagy sem… Az Istennel kötött magasztos szövetség kimondja, hogy ťmíg a föld lészen, vetés és aratás… meg nem szűnnekŤ (1Móz 8,22). Ebben az ígéretben bízva szánt és vet a gazda. A mi bizalmunk se legyen kisebb a lelki magvetéskor! Higgyünk ígéretében: ťÍgy lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.Ť ťAki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve.Ť (Ésa 55,11; Zsolt 126,6)”
(Krisztus példázatai, Amíg a magból termés lesz c. fejezetből)
“Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek az Urat… Dicsérjétek Őt: nap és hold; dicsérjétek Őt mind: fényes csillagai!… Dícsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt és előállottak ők. Örök időre állította fel őket; törvényt szabott és nem tér el attól… Tűz és jégeső, hó és köd, szélvihar, amelyek az Ő rendelését cselekszik… Dicsérjék az Úrnak nevét, mert az Ő neve dicső egyedül; az Ő dicsősége égre-földre kihat!”
(Zsolt 148,1. 3. 5-6. 8. 13)
“Az anyagi világot Isten igazgatja. A természet engedelmeskedik a természet törvényeinek. Minden a Teremtő akaratát hirdeti és cselekszi. A felhőt és napsugarat, a harmatot és esőt, a szelet és vihart mind Isten igazgatja, és mind híven engedelmeskednek az Ő parancsának. A szárba szökkenő mag Isten törvényének engedelmeskedve repeszti szét a talajt, »először füvet, azután kalászt« teremve, majd »teljes búzát a kalászban« (Márk 4,28). Az Úr bontja ki kellő időben, mert nem áll ellen munkájának. Csak az értelemmel és a beszéd képességével felruházott ember, akit Isten a maga képére teremtett, engedetlen és érzéketlen akaratával szemben.”  (Krisztus példázatai, A magvetés egyéb tanulságai c. fejezetből)
------------------------------------

Példabeszédek 19:17

Kölcsön ád az Úrnak, aki kegyelmes a szegényhez; és az ő jótéteményét megfizeti néki.

Könyörületből kell adnunk a szegényeknek. Nem azért, hogy mások lássák, és dicsérjenek érte, még kevésbé azért, hogy saját céljainknak megnyerjük őket. Együttérzésből kell segítenünk rajtuk.

Ne számítsunk arra, hogy bármit is visszafizet a szegény, még hálát se várjunk. Tekintsük úgy az adakozást, hogy kölcsön adtunk az Úrnak. Isten fog megfizetni érte, és ha Őrá nézünk, akkor ne tekintsünk másokra. Milyen nagy kegyben részesít minket az Úr, ha megengedi, hogy kölcsön adjunk neki. Boldog lehet az a kereskedő, akinek üzleti könyveiben az Úr neve szerepel. De kár lenne, ha a neve mellett valami jelentéktelen összeg állna: legyen az minél nagyobb. Segítségünkre van ebben a legközelebbi, utunkba kerülő szűkölködő.

A visszafizetésre egyáltalán nem volna szabad gondolnunk, és mégis megígéri itt azt az Úr. Áldott legyen az Ő neve, mert az Ő megfizetésre vonatkozó ígérete értékesebb az ezüstnél és aranynál. Ha aztán a gazdasági bajok miatt egyszer mi szűkölködünk, nyújtsuk be alázatosan számlánkat a Hit Bankjánál.  C.H.Spurgeon

Tanácstalanság  

 Azt már sokszor elmondtuk
Neked, Uram,
a szószékről, imában,
hogy nemsokára eljössz,
és mi, bágyadtan váró
néped
indulásra várunk.
Csak azt nem tudom,
hogy
ha holnap elmegyünk
miért van annyi
kacsalábon forgó
vágyunk?

------------------------------------------------

 

Kiáltás  

Úgy szeretted
ezt a világot,
s benne engem –
idétlen szolgádat is...
Mondd, hogy tudtál engem szeretni –
ki alig viselem el magamat
s ennek a világnak nem vagyok
csak szamártövis? 2006 június 15

--------------------------------------------

A kőfaragóhoz.  
Nem könnyű engem formálni, kemény kő vagyok.
Néha kételkedem, hogy van rám szabott vésőd és lelkem alakíthatod.
De Nálad mindig van valami testre szabott, kegyelmes, igazságos mód,
Ezért kérlek, csak adagold, még akkor is, ha toporzékolok.

János 6:44 -"Senki sem jöhet énhozzám, hanemha az Atya vonja őt, aki elküldött engem..." 

"Ugyanaz az isteni erő, amely a természetet uralja, hat az emberi szívre is, kimondhatatlan vágyat ébresztve benne valami után, ami itt nincs. E világ kincsei nem elégíthetik ki vágyait. Isten Lelke munkálkodik benne, hogy olyan javak után törekedjen, amelyek egyedül nyújthatnak a léleknek békét és nyugalmat. Ezek a javak: a Krisztussal való közösség, az életszentség öröme. Az Üdvözítő folytonosan munkálja az emberi lelket a maga látható és láthatatlan befolyásával, hogy a bűn ki nem elégítő örömeitől elvonja és a végtelen öröm forrásához vezesse, amelyet csak Őbenne nyerhetnek... Ti, akik teljes szívetekből valami annál jobb után vágyakoztok, mint amit e világ nyújthat, ismerjétek fel ebben a vágyban Isten hívó szavát!"  E.G.White: Jézushoz vezető út, Bűnbánat c. fejezetből.

----------------------------------------

 Együttérzés.
Az egyik író egy orosz előkelő hölgyről jegyezte föl, hogy a színházi páholyban ülve sírt a színpadi szereplők feltételezett nehézségei miatt. Azt kívánta, hogy bárcsak tudna segíteni azokon a nyomorúságokon, amiket látott, de ugyanakkor nem törődött a kocsisával, aki a színház előtt várakozva halálra fagyott a hintóban.
Damien belga misszionárius Honoluluba ment szolgálni. Ugyanis tudomást szerzett arról, hogy a Molokai szigeten 600 lelkigondozás nélküli leprás lakik, ezért engedélyt kért rá, hogy hadd mehessen közéjük, és hadd legyen lelki atyjuk. Végtelenül magányosnak érezte magát a szigeten. Egyedül ő volt egészséges a leprás szigetlakók között. Egy reggel azonban valami különös történt. Forró vizet töltött egy lábasba, amikor a víz kilöttyent meztelen lábára, és nem érzett semmi fájdalmat. Egy pillanatig meglepetéssel nézett a lábára. A forró víz nem okozott neki fájdalmat, mint régen. Ekkor jutott eszébe, hogy a helyi leprásság jeleinek egyike a fájdalommal szembeni érzéketlenség. Rájött, hogy ő maga is leprás lett. Különös öröm árasztotta el a szívét. Meghúzta a harangot, templomba hívta nyáját, föllépett a szószékre, és karját kitárva, ujjongva mondta: “Leprás Testvéreim! Sorstársak lettünk!”

----------------------------------------------

Együttműködés.
Egy napon, amikor Toscanini vezette az énekkart egy fővárosi operában, az egyik szoprán szólista, aki híres és temperamentumos volt, szembeszegült a karmester sok javaslatával és felkiáltott: “Én vagyok ez előadás sztárja.” Toscanini helyreigazította: “Asszonyom, ebben az előadásban nincsenek sztárok.”
Együttműködés.
Megkérdezzük a falevelet: “Teljes vagy-e önmagadban?” A falevél így válaszol: “Nem, az életem az ágakban rejlik.” Megkérdezzük az ágakat, és azok ezt válaszolják: “Nem, az életünk a gyökérzetben van.” Megkérdezzük a gyökereket, és ezt válaszolják: “Nem, az életünk a törzsben, az ágakban és a levelekben van. Szedjétek le az ágakról a leveleket és meghalunk.” Ugyanígy van az élet nagy fájával. Semmi sem teljes önmagában.

János 12:35-36,- „Jézus így válaszolt nekik: "Már csak rövid ideig van nálatok a világosság. Járjatok a világosságban, amíg a tiétek, különben elborít titeket a sötétség. Aki a sötétségben jár nem tudja hová megy Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek." E szavak után Jézus elment és nem mutatkozott előttük „

Voltunk-e már úgy, hogy nem láttuk a fától az erdőt? Hogy valami annyira elvakított, hogy nem láttuk a körülötte lévő dolgokat? Bizony könnyen járhatunk így. Ebbe a csapdába esett a Jézust követő sokaság is.

Jézus szamárháton vonult be Jeruzsálembe, akár egy király. A sokaság követte őt, és pálmaágakat lengetve dicsőítette. Úgy gondolták, végre teljesül rég dédelgetett vágyuk, és Krisztus megalapítja földi királyságát. Ezt tükrözi kérdésük is, amit Jézushoz intéztek: „Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?" (János evangéliuma 12:34).

Jézus egy képet használva, burkoltan válaszol. Talán azért, hogy elgondolkodjanak, és éppen ez által rádöbbenjenek, hogy az Ember fia ott áll előttük. Világosságnak nevezte magát, aki fényt hoz a sötétbe. De ők nem értették. Jézus tudta, hogy az utolsó percek drága ajándékát kapták meg ezek az emberek. Még egy kis időt vele tölthettek, vele, a világ Megváltójával, aki annyira szerette őket, hogy képes volt meghalni értük, de ők nem értékelték ezeket a perceket. Nem kért tőlük mást, csupán ennyit: „Higgyetek a világosságban, és az én fiaim lesztek!”, világosság fiai, akik fényt és derűt visznek mások életébe.

Az elmúlt hónapokban több ismerősöm is autó balesetet szenvedett. Elindultak, de nem érkeztek haza. Pedig várták őket. Nem tudták, hogy az utolsó percek ajándékát élik. Vajon mi lenne akkor, ha tudnánk, hogy a rendelkezésünkre álló percek valóban az utolsók?

Sokszor azt mondjuk: ezt majd holnap megteszem, de lehet, hogy a holnap már nem jön el. Mókus kerékben futunk mindannyian. Csak rohanunk, rohanunk megállás nélkül és nincs időnk szinte semmire. Lehet, hogy sok olyan reggelünk volt már, amikor csak elhadartunk egy imát, és futva átolvastuk a reggeli áhítatot, de nem volt időnk néhány percre megállni és elcsendesedni.

Ha hiszünk a Világosságban, lámpák lehetünk. Fényt, derűt, örömöt és remény vihetünk osztálytársaink, munkatársaink, szomszédaink életébe. Ne feledjük azonban, hogy lámpánk a modern kor vívmányaihoz hasonlóan akkumulátorral működik! Időnként fel kell töltenünk elektromossággal. A feltöltődéshez pedig nyugalom kell. Telefonunk sem töltődik fel a levegőben. Be kell dugnunk a konnektorba, és várnunk kell, míg újra megtelik energiával.

Feltöltötted-e ma a telefonod? El ne indulj nélküle, mert egy nagyon fontos hívást mulaszthatsz el!

Feltöltődtél-e ma Világossággal? El ne indulj nélküle, mert sosem tudhatod, kinek az életébe vihetsz fényt!

A csend hallgatása közben  

A csend hallgatása közben
gondolat-erdő burjánzik körben.
Ártatlan hajtásként,
méla-bóbisgatón
kibuggyan egy-egy gondolatom
aztán hirtelen indába szökkenő
tövislábakkal kúszó-tépdesőn
belém hasít.
S pillanat alatt
csak amúgy szelídül,
mint por a bútorra, úgy elül.
Tépett,
most simogat.
Fájt,
S kimondanám, hogy enyhet ad –
de kígyózón kapaszkodik
a lelkemig.
Kiáltok emberért,
de ember nincs sehol.
Sikoltok Istenért
és Isten átkarol. 2006 április 28

-----------------------------------------------

Szeretek beszélni az emberekkel  

Szeretek az emberekkel beszélni!
Ez alig néhány betűvel több, mint élni,
Csodaszép szavakkal
lélektől-lélelkig
hídra lépni.
Én úgy szeretek az emberekkel beszélni!
S mikor a szavak mögött ott van
az Erőd
elszáll a bánat, felszáll a köd
napfény ragyog a híd fölött.
Uram, én úgy szeretek mindenkivel beszélni!
Te vagy a szavakban a találkozás
a lét derűs perce az,
amikor Benned két magány
Szavakra talál. 2006 május 1

--------------------------------------------------

 Hiszek az Istenben 

Hiszek az Istenben
mert láttam Őt,
elvonult a hátam mögött
egy fuvallatban
csendben, halkan.
Hiszek az Istenben
mert hallom Őt
szólni eleven betűk között
 s a betűk közül a tűz
a lelkembe költözött.
Hiszek az Istenben
mert nézem Őt
átnyúlni
hitvány életemért
az évezredek fölött.
Hiszek az Istenben.2006 május 5

----------------------------------------------

Barátságról.
Egyedül állok én, a világ közepén...
A sikerhez vezető úton, rend szerint megbotlom.

Ki segít fel engem, ha egyszer elesem?

A legjobb barát, ki segítő kezet ád.
Elkísér utamon, mikor szomorkodom.

Ha nincs erőm lábra állni, eszében sincs sajnálni.
Megfogja két kezem, s elüldögél velem.

Egyedül állok én, a világ közepén?
Én csak hallgatok... Te tudod, mit akarok...

Van, ami e világban múlandó, a barátságunk örökké tartó...

BOKOR KATALIN: SZERETET.
Erősebb, mint a halál,
Forróbb, mint a pirosan lángoló tűz,
Lágyabb, mint a reszkető harmat,
Mit a felkelő nap semmibe űz.
Szeress: és felüdülsz
Mint a harmattal öntözött virág,
Virulsz, mint pompás tavasz-ölén,
Rügybezökkent, ébredő faág…
Szeress: és szíved szennymocsara,
Kristálytiszta folyóvá válik,
A mélységben felsír,
Magasba vágyik.
Szeress: és körülötted szépül minden, minden
Kizöldülnek a tarlottszínű mezők,
Friss erőt áraszt a a lüktető élet,
Visszafordulnak a sír felé menők.
Szeress: a szeretet minden, minden.
Legnagyobb hatalom égen és földön,
Uralkodik a menny remekelt csodáin,
S a pusztuló, földi sírgöröngyön
Sziklát zúz! Gátakat rombol!
Mint aranyfolyó hömpölyög tova.
Nincs mi visszatartsa, nincsen akadálya,
Ha megnyílt, meleg, vágyódó szív várja.
Erősebb, mint a halál,
Forróbb, mint a pirosan lángoló tűz,
Lágyabb, mint a reszkető harmat,
Mit a felkelő nap semmibe űz.
Beoson kunyhóba, palotába-
Útja a mindenhová elvezet,
Ő sohasem kér, mindig csak ad,
Ő , ha bántják, akkor is szeret.
Keresd: a szeretet minden, minden,
A szeretet az áldott nagy ISTEN!!!

-------------------------------------------------------

- Isten szeret, örökké tartó szeretettel

Jeremiás 31,3.

"Messzünnen is megjelent nékem az Úr, mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat."

Forrás

Eszmélkedések - Lélekerősítő levelek 90.

- A tenyerébe vésett

 Ézsaiás 42,16.

" A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; előttük a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velük, és őket el nem hagyom."

  
- Átsegít minden viharon

 Márk 4,35-41.

 "Azután monda nékik azon a napon, a mint este lőn: Menjünk át a túlsó partra. Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék őt, úgy a mint a hajóban vala; de más hajók is voltak vele.  Akkor nagy szélvihar támad, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelt. Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?  És felkelvén megdorgálta a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lőn nagy csendesség.  És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek? . És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?"

------------------------------------------------------