Csodálatos vezetés
Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr.
(Zsoltár 4, 4)
Mintegy csudává lettem sokaknak - mondja az egyik zsoltár írója. Istennek néha különös útjai vannak az övéivel. Dávid életében is ezt láthatjuk. Ez az Isten szíve szerint való ember trónjától megfosztottan, szinte Istentõl is elvetetten állt egyszer. Még környezetébõl is teljesen kishitû hangok törtek elõ. Mintha Isten levette volna róla a kezét és elhagyta volna õt. Dávidot azonban ez nem téveszti meg; bizonyos abban, hogy õ Isten kiválasztottja s hogy Isten csodálatosan vezeti az övéit. Tudja: ha mélyre is vezet az út és nem látok semmit, Isten újra felhozhat, magához emel.
Át kell esnünk megszégyenüléseken és felmagasztalásokon, elhangozhatnak felõlünk gonosz rágalmak és jó vélemények. A világ Isten szolgáit sokszor még ámítóknak is bélyegzi. Sokan félreismerik õket, de azok, akik szeretik az igazságot, felismerik és értékelik õszinteségüket. Nemegyszer sok bajon és nagy félelmeken kell átmenniök, néha úgy tûnik, hogy reménytelenül ki vannak szolgáltatva a halálnak, de újra meg újra megélednek. Fenyítés alatt vannak, de nem némulnak el. Zavarba jutnak, nincs kiút, mégsem kell elcsüggedniök. „Utam bár nem tudom, tudod Te azt" - éneklik. Üldöztetnek, de az Úr nem szolgáltatja ki õket az ellenségnek. Elesnek, de ismét felállnak.
Isten útja az övéivel olyan, mint egy csodálatos színmû. Az apostolok, az Õ szolgái, a világ szemetjévé lesznek. Személyes oltalma alatt állnak, de a világ elõtt olyanok, mint áldozati vágó juhok. Miért teszi ezt Isten? Az övéi nevelésére, hitük kipróbálására s hogy dicsõségét és hatalmát megbizonyítsa. Teljes tehetetlenségükben lesz hatalma nyilvánvaló. Ha minden támasz összeomlott, kinyújtja karját feléjük. Ahol teljes a sötétség, ott ragyog fel az Õ arca. Ezért hát ne döbbenj meg és ne ütközz meg, ha elõször különösnek látszik ez az út. Isten néha az ellenkezõjét mutatja, mint ami a szívében van. Bízzál az Õ csodálatos útjában, melynek a vége mindig szeretet és áldás. Csak Õ legyen veled! Ne csüggedj, hanem várj! Végül is az Õ ügye gyõz.
Carl Eichhorn: "Isten mûhelyében" c. könyvéből
--
2011. március 8., kedd
2011. március 7., hétfő
bizonyság
FIGYELMEZZ SZAVAIMRA
"Uram, figyelmezz szavaimra, értsd meg az én sóhajtásomat!" Zsoltár 5,2
Gyermekkorunkban hányszor mondtuk: Mama, figyelj! Mondtuk a magunkét, és úgy éreztük, hogy nem is figyel ránk senki. Az Úr mindig figyel, Ő nem olyan, mint a szülők. Csak te gondolod sokszor, hogy nem figyel. Talán nem válaszol azonnal, de mindig figyel. Kérdezem, van-e, amire figyeljen az Úr? Van-e igazi ima az életedben.? Az 5. zsoltár háromféle imádságról beszél. "Értsd meg az én sóhajtásomat!" A sóhajtás is lehet ima? A sóhajnak tartalma van. Isten arra is figyel. A második fajta imádság: "Ügyelj az én kiáltásom szavára." Amikor valóban segítségre van szükséged, akkor jön a kiáltás. Volt-e már, hogy kiáltásod S. O. S. kiáltás volt? Az Úr mindenfajta imádságot ért, és figyel rá. "Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád, és vigyázok." Amikor leültél, hogy csendességben légy, gondoltál-e arra, hogy az én Uramhoz, Királyomhoz megyek? Milyen nagy ajándék ez. Az Úr ismer, egészen tudja, hogy ki vagy, és mégis lehetőséged van arra, hogy kegyelmét ki árassza reád. Vessünk el magunktól minden hamisságot, képmutatást. Isten nem gyönyörködik a hamisságban. Csak alázatosan közelíthetsz Hozzá. Teljes szívedből borulj le az Úr előtt, hogy vezethessen az Ő Igéjével, és egyengethesse előtted utadat a mai napon is. Az Úr el akar juttatni oda, hogy tudj mindennek örülni. Hadd legyen igaz életedben ez az Ige: "Örvendeznek tebenned, akik szeretik a Te nevedet. Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jó voltoddal, mint egy pajzzsal."
"Uram, figyelmezz szavaimra, értsd meg az én sóhajtásomat!" Zsoltár 5,2
Gyermekkorunkban hányszor mondtuk: Mama, figyelj! Mondtuk a magunkét, és úgy éreztük, hogy nem is figyel ránk senki. Az Úr mindig figyel, Ő nem olyan, mint a szülők. Csak te gondolod sokszor, hogy nem figyel. Talán nem válaszol azonnal, de mindig figyel. Kérdezem, van-e, amire figyeljen az Úr? Van-e igazi ima az életedben.? Az 5. zsoltár háromféle imádságról beszél. "Értsd meg az én sóhajtásomat!" A sóhajtás is lehet ima? A sóhajnak tartalma van. Isten arra is figyel. A második fajta imádság: "Ügyelj az én kiáltásom szavára." Amikor valóban segítségre van szükséged, akkor jön a kiáltás. Volt-e már, hogy kiáltásod S. O. S. kiáltás volt? Az Úr mindenfajta imádságot ért, és figyel rá. "Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád, és vigyázok." Amikor leültél, hogy csendességben légy, gondoltál-e arra, hogy az én Uramhoz, Királyomhoz megyek? Milyen nagy ajándék ez. Az Úr ismer, egészen tudja, hogy ki vagy, és mégis lehetőséged van arra, hogy kegyelmét ki árassza reád. Vessünk el magunktól minden hamisságot, képmutatást. Isten nem gyönyörködik a hamisságban. Csak alázatosan közelíthetsz Hozzá. Teljes szívedből borulj le az Úr előtt, hogy vezethessen az Ő Igéjével, és egyengethesse előtted utadat a mai napon is. Az Úr el akar juttatni oda, hogy tudj mindennek örülni. Hadd legyen igaz életedben ez az Ige: "Örvendeznek tebenned, akik szeretik a Te nevedet. Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jó voltoddal, mint egy pajzzsal."
2011. március 5., szombat
bizonyság
Az evangélium :
megmutatja a szabadulás útját
a megváltást hirdeti
Isten kegyelmes szava
békességet ad
hirdeti :Krisztus mindent megfizetett
üzeni :bűneid megbocsátattak, örökké élsz
tanítja : Krisztus megbékéltetett téged Istennel az ő vére által
felei : Krisztus a te igazságod, a te szentséged, ő mindenre elégséges
…” Akik tiköztetek félik az Istent, ez üdvösségnek beszéde néktek küldetett …”
…” Vegyétek tehát tudomásul …,hogy ő ( Jézus ) általa hirdettetik nektek a bűnök bocsánata, és mindabból , amiből Mózes törvénye által meg nem igazulhattatok, ő általa mindenki megigazul., aki hisz …” Apcs. 13 : 26, 38-kk.
/ Aki össze állította : Hamilton Patrik, aki 1528.II.28-án vértanú halált halt ./
ISTENI LEHETŐSÉGEK
Ha valaki igazán hiszi , hogy Isten ereje őt megőrizheti és győzelemre vezetheti, az valóban átéli, hogy….
életét az Isten ígéreteire építheti ,
naponta minden gondját az Úrra vetheti, és mély békesség tölti majd be :
gondolatait és elképzeléseit megtisztíthatja az ige által ,
mindenben felismerheti Isten akaratgát és örömmel vállalhatja azt,
minden keserűséget,haragot és gonoszságot valóban levetkőzhet, Ef. 4: 30 -32.
Ha nem a maga erejére támaszkodik, Isten mindenféle ereje megerősíti :
Meg erőtlenül a bűn teste és a Szent Szellem betölti őt,
Naponta Istennel jár,
Mindez kizár minden elbizakodást , alázatossá tesz, hiszen mindez csak úgy valósul meg
ha Krisztusban maradunk !
VISSZA AZ ISTEN ÍGÉJÉHEZ
A mindennap nyugtalanságából --- vissza az Isten békességhez,
Emberi csalódásokból --- vissza Krisztushoz,
Világi bölcsességből — vissza az evangéliumi üdvbizonyossághoz,
Széttagoltságból --- vissza az őskeresztyén egységhez,
Szervezkedésből --- vissza az apostoli rendhez,
Merev liturgiából --- vissza a szellemben imádáshoz,
Világias életformából --- vissza Jézus hű követéséhez !
2011. március 4., péntek
bizonyság
Isten alkotmánya.
Isten szent alkotmányának a megismerésére két törvénykönyv áll segítségünkre. Mindkettő az Ő szent és bölcs akaratának a kifejezője, csak más-más nyelven, más betűkkel van beleírva a — tan.
Egyik könyv a természet könyve, a másik könyv a Szentírás könyve.
Egyik kiegészíti a másikat, másik felel az egyik kérdéseire. Külön olvasva homályosak, együtt olvasva világosak, persze kell hozzá olvasni tudó lélek is.!!
Ebből a két könyvből merítjük az Isten alkotmányára vonatkozó pontokat. Nem sokat, csak, mint a tíz parancsolat, egy-két pontot, de — igazit!!
Isten világrendjének mértékadói az Igazság és a Szeretet. Ezeknek együtthangzása: a törvény!!
Az- az igazság, mely szeretet nélküli, nem Isten törvénye. Viszont az a szeretet, mely igazság nélküli, nem Isten szeretete!!
Nem minden szeretet Istentől van, hisz a vámszedők és bűnösök is szeretik egymást… mondta az Úr, azaz érdekeiket egymáson át.
Az ördögi szeretet az énnél kezdődik, s az énnél végződik. Inkább számításnak kellene mondani. Nincs rá jó földi szó.
Az Isten szeretete a „mi”-nél kezdődik és a „mi”-nél végződik.
S mindenki annyira áll közel az Isten kegyelméhez és az Isten országához, a mennyire távol áll az „én”-től és amennyire közel áll a „mi”-hez.
S ezen a távlaton nem segít sem ima, sem böjt, sem gyónás, sem bűnbocsánat, csak az a megtérés, amely más emberré tesz bennünket: Isten képmásává. A többi csak eltörli a múlt bűnét, de a bűnhődés elengedése, még nem Istenközelség, épp úgy, mint a börtön elkerülése, vagy elengedése még nem tiszta, nemes, boldog élet.
Isten alkotmányának élvezhetéséhez Isten alkotmányát megtartó lelkek kellenek!
Eme utóbbin múlik az első, azért olyanoknak kell lennünk, hogy méltóknak találtassunk az Isten országában befogadásra.
S minden tudománynak, jognak, filozófiának, teológiának, orvostudománynak fő-fő tudománya az isteni és természeti jog- és törvénykönyv nem külön-külön, de együtt és összhangzatosan való megismerése!
Enélkül csak kontár mind — ha a világ minden doktorátusát is megszerezte az — emberek írásaiból…
S ennek a tudománynak a megismeréséhez nem elég a betű, a könyv, a professzor, ehhez Isten szent lelke: Szentlélek is kell!
Isten szent alkotmányának a megismerésére két törvénykönyv áll segítségünkre. Mindkettő az Ő szent és bölcs akaratának a kifejezője, csak más-más nyelven, más betűkkel van beleírva a — tan.
Egyik könyv a természet könyve, a másik könyv a Szentírás könyve.
Egyik kiegészíti a másikat, másik felel az egyik kérdéseire. Külön olvasva homályosak, együtt olvasva világosak, persze kell hozzá olvasni tudó lélek is.!!
Ebből a két könyvből merítjük az Isten alkotmányára vonatkozó pontokat. Nem sokat, csak, mint a tíz parancsolat, egy-két pontot, de — igazit!!
Isten világrendjének mértékadói az Igazság és a Szeretet. Ezeknek együtthangzása: a törvény!!
Az- az igazság, mely szeretet nélküli, nem Isten törvénye. Viszont az a szeretet, mely igazság nélküli, nem Isten szeretete!!
Nem minden szeretet Istentől van, hisz a vámszedők és bűnösök is szeretik egymást… mondta az Úr, azaz érdekeiket egymáson át.
Az ördögi szeretet az énnél kezdődik, s az énnél végződik. Inkább számításnak kellene mondani. Nincs rá jó földi szó.
Az Isten szeretete a „mi”-nél kezdődik és a „mi”-nél végződik.
S mindenki annyira áll közel az Isten kegyelméhez és az Isten országához, a mennyire távol áll az „én”-től és amennyire közel áll a „mi”-hez.
S ezen a távlaton nem segít sem ima, sem böjt, sem gyónás, sem bűnbocsánat, csak az a megtérés, amely más emberré tesz bennünket: Isten képmásává. A többi csak eltörli a múlt bűnét, de a bűnhődés elengedése, még nem Istenközelség, épp úgy, mint a börtön elkerülése, vagy elengedése még nem tiszta, nemes, boldog élet.
Isten alkotmányának élvezhetéséhez Isten alkotmányát megtartó lelkek kellenek!
Eme utóbbin múlik az első, azért olyanoknak kell lennünk, hogy méltóknak találtassunk az Isten országában befogadásra.
S minden tudománynak, jognak, filozófiának, teológiának, orvostudománynak fő-fő tudománya az isteni és természeti jog- és törvénykönyv nem külön-külön, de együtt és összhangzatosan való megismerése!
Enélkül csak kontár mind — ha a világ minden doktorátusát is megszerezte az — emberek írásaiból…
S ennek a tudománynak a megismeréséhez nem elég a betű, a könyv, a professzor, ehhez Isten szent lelke: Szentlélek is kell!
2011. március 3., csütörtök
verse bizonyság
A VÁMOS, A LATOR, A SZAJHA, A BÖLCS ÉS MI…
Az Úr leült e’ délelőttre, Sokan sétáltak el előtte.
Volt, aki meglátta, volt, aki nem, Jött-ment ismerős, idegen.
Sokan megálltak mellette, nézve. Hogy mit tesz ma az új hit vezére.
Sokan csak vártak, szól talán bármit? Csodáival netán ma is elámít?
Hogy legyen, mit otthon hallgat az ős, Ki már csak régen lehetett erős.
Nem várta a nép azt mi ma jött, Hisz’ unalmas volt szerfölött.
Mert csak egy ágat fogott kezébe. Rajzolni kezdett, nem pedig mesébe.
És jött VÁMOS, sokszor nézett hátra, Olyan volt, mint aki a tőrt várta.
Látta az út mentén ülő Mestert, Közelebb lépett, ránézni restelt,
Csak súgta- búgta: „Ó, jaj, mit tettem, Loptam… loptam amint tehettem!
Néha csak keveset, sokszor meg sokat, Kiforgattam a koldusokat!
Mennyit ér létem? Mi lett belőlem? A varjak vegyenek el mindent tőlem!
Haraggal néz reám az ég Atyja… Jogosan sújtana le rám haragja!”
Az Úr fel sem nézett, jól tudta: ki az. „Vessen rád követ az, ki szent-igaz.”
Majd jött osonva, köpenyben a LATOR, Ki talán most is menekülést latol,
Poroszlót keres rebbenő szeme, Akik csak játékot űznének vele,
S könnyeiből gyúrnának tréfát, Kutyákkal etetnék meg maradékát.
Remegő keze tőr-nyélre markolt, S suttogva-, sikoltva-zokogva így szólt:
„Mennyit raboltam! Gyermekem árva, Nem lesz, ki apja szemét lezárja,
Nem ismer, nem szeret, nem vár rám senki. Várom már, hogy a világ vessen ki
Magából!” Árnyékából látta, ki áll ott. „Vessen rád követ, ki másnak nem ártott…”
S Ő rajzolt tovább. Jöttek-mentek népek. Volt, ki közelebb, ki távolabb lépett,
De senki sem értette, mit akar a Mester, És meddig tart a csendes szemeszter.
Ő csak ült ott, kezében a pálca, Alig látszott, ahogy út porát vájta.
Zsongott az élet, lüktetett a város, Forróság volt, egy láb se sáros,
Mert jól tudta Ő, a test lehet tiszta, Ha a bűnből a lélek nem talál vissza
Istenéhez, mit’ sem ér a harmat, Mely tisztaságot ad, gyomornak nyugalmat.
Ő csak ült ott, s az ág a porba Húzta-vájta a vonalakat sorba.
Majd jött a SZAJHA, koldusok tépték, Köpték és rúgták ahol csak érték.
Elé cibálták, s míg porba hullt teste, Festett szeme a kiutat kereste.
S az Úréra talált, ki lelkébe látott, S tudja az ég, hogy mit is talált ott.
De így szólt a nő: „ Hová jutottam?! Vétkeztem buja lebujokban,
Elvettem másoknak párját, Hajam fedte a hitvesi párnát!
Itt hát a vég, jöjjön, mi jár! Nem érdemlek semmit se’ már!”
Végighallgatta, az asszony mit beszél, Majd szólt: „Az üssön, ki egészen fehér…”
Jött a BÖLCS, magát annak mondta, Ezt bizonygatta a tereken naponta.
Okos szavakkal oktatva a balgát. Szavával mutatta meg csak hatalmát.
De most sírt. Könnyes volt szakálla, Fekete volt, de beőszült mára.
Tépte-tépte, hadd vesszen az ésszel, Mert ész nélkül a lét mondd, mivel ér fel?
Hisz’ akármit tett, az semmit sem ért, És pont ma jött rá, hogy semmit sem ért
Az életből. Bár kutatta százszor, De nem látott messzebb saját magától.
Az Úr látta, hogy a bölcs hogy remeg: S szólt: „Az ítéljen, ki még nem tévedett…”
S ült csak ott csendben, fel se’ nézett, Alakult lábánál karika, négyzet,
Az ág újra-újra táncra kelt előtte, Az egyik ábra a másikat födte.
Volt, aki leült, úgy hallgatta szavát, Egyszer-kétszer mormolta, hogy: „ Nohát…”
Vagy megállt fölötte, túlnézett vállán, És elmerengett a sok-sok ábrán.
De igazán nem értette senki, Hogy e néhány szó mire megyen ki.
És hogy megbocsát újra és újra, Tekintetét szemeikbe fúrja,
Hogy aztán ismét a pálcára nézzen, És semmit se’ szóljon az egészen.
Aztán jött a SZENT, elterült az árnyék, Déli hőségben csöppnyi ajándék.
Majd így szólt: „Ismered létem, Én mindig az igazságnak éltem.
Üdvözöllek! Fogadod, tudom. Látod e csürhe népet? Unom!
A vámost, szajhát, bölcset, latrot, Az útkereső sok-sok parasztot,
Kik nem látják, amit mi látunk, Ezért nem is lehetnek barátunk.
Magányosak vagyunk mi ketten, Rád nézve ezen merengtem.
Elfogadnád és megengednéd, Ezért leülök hát melléd…”
De szólt Isten: „Mondd még egyszer! Gyors volt, annyira igyekszel.
Itt vagy és előttem állasz, De mit látok, csak egy álarc.
Szentnek látszol, de nem vagy az, S még annyira sem vagy igaz,
Hogy észrevedd: mindig kell a bánat! Ezért szentebbek ők nálad…
Akiket az előbb mondtál, Akik nálad, a bolondnál
Tisztábbak, mert ráéreztek: Bánat nélkül ők elvesztek!
Mondd meg: mi hoz üdvöt reád…?” S porba hullott a törött ág…
(Ihlető verzió: Új Misszió folyóirat, 2006. szeptemberi szám, 13. oldal: Rónay György: A folttalan)
Az Úr leült e’ délelőttre, Sokan sétáltak el előtte.
Volt, aki meglátta, volt, aki nem, Jött-ment ismerős, idegen.
Sokan megálltak mellette, nézve. Hogy mit tesz ma az új hit vezére.
Sokan csak vártak, szól talán bármit? Csodáival netán ma is elámít?
Hogy legyen, mit otthon hallgat az ős, Ki már csak régen lehetett erős.
Nem várta a nép azt mi ma jött, Hisz’ unalmas volt szerfölött.
Mert csak egy ágat fogott kezébe. Rajzolni kezdett, nem pedig mesébe.
És jött VÁMOS, sokszor nézett hátra, Olyan volt, mint aki a tőrt várta.
Látta az út mentén ülő Mestert, Közelebb lépett, ránézni restelt,
Csak súgta- búgta: „Ó, jaj, mit tettem, Loptam… loptam amint tehettem!
Néha csak keveset, sokszor meg sokat, Kiforgattam a koldusokat!
Mennyit ér létem? Mi lett belőlem? A varjak vegyenek el mindent tőlem!
Haraggal néz reám az ég Atyja… Jogosan sújtana le rám haragja!”
Az Úr fel sem nézett, jól tudta: ki az. „Vessen rád követ az, ki szent-igaz.”
Majd jött osonva, köpenyben a LATOR, Ki talán most is menekülést latol,
Poroszlót keres rebbenő szeme, Akik csak játékot űznének vele,
S könnyeiből gyúrnának tréfát, Kutyákkal etetnék meg maradékát.
Remegő keze tőr-nyélre markolt, S suttogva-, sikoltva-zokogva így szólt:
„Mennyit raboltam! Gyermekem árva, Nem lesz, ki apja szemét lezárja,
Nem ismer, nem szeret, nem vár rám senki. Várom már, hogy a világ vessen ki
Magából!” Árnyékából látta, ki áll ott. „Vessen rád követ, ki másnak nem ártott…”
S Ő rajzolt tovább. Jöttek-mentek népek. Volt, ki közelebb, ki távolabb lépett,
De senki sem értette, mit akar a Mester, És meddig tart a csendes szemeszter.
Ő csak ült ott, kezében a pálca, Alig látszott, ahogy út porát vájta.
Zsongott az élet, lüktetett a város, Forróság volt, egy láb se sáros,
Mert jól tudta Ő, a test lehet tiszta, Ha a bűnből a lélek nem talál vissza
Istenéhez, mit’ sem ér a harmat, Mely tisztaságot ad, gyomornak nyugalmat.
Ő csak ült ott, s az ág a porba Húzta-vájta a vonalakat sorba.
Majd jött a SZAJHA, koldusok tépték, Köpték és rúgták ahol csak érték.
Elé cibálták, s míg porba hullt teste, Festett szeme a kiutat kereste.
S az Úréra talált, ki lelkébe látott, S tudja az ég, hogy mit is talált ott.
De így szólt a nő: „ Hová jutottam?! Vétkeztem buja lebujokban,
Elvettem másoknak párját, Hajam fedte a hitvesi párnát!
Itt hát a vég, jöjjön, mi jár! Nem érdemlek semmit se’ már!”
Végighallgatta, az asszony mit beszél, Majd szólt: „Az üssön, ki egészen fehér…”
Jött a BÖLCS, magát annak mondta, Ezt bizonygatta a tereken naponta.
Okos szavakkal oktatva a balgát. Szavával mutatta meg csak hatalmát.
De most sírt. Könnyes volt szakálla, Fekete volt, de beőszült mára.
Tépte-tépte, hadd vesszen az ésszel, Mert ész nélkül a lét mondd, mivel ér fel?
Hisz’ akármit tett, az semmit sem ért, És pont ma jött rá, hogy semmit sem ért
Az életből. Bár kutatta százszor, De nem látott messzebb saját magától.
Az Úr látta, hogy a bölcs hogy remeg: S szólt: „Az ítéljen, ki még nem tévedett…”
S ült csak ott csendben, fel se’ nézett, Alakult lábánál karika, négyzet,
Az ág újra-újra táncra kelt előtte, Az egyik ábra a másikat födte.
Volt, aki leült, úgy hallgatta szavát, Egyszer-kétszer mormolta, hogy: „ Nohát…”
Vagy megállt fölötte, túlnézett vállán, És elmerengett a sok-sok ábrán.
De igazán nem értette senki, Hogy e néhány szó mire megyen ki.
És hogy megbocsát újra és újra, Tekintetét szemeikbe fúrja,
Hogy aztán ismét a pálcára nézzen, És semmit se’ szóljon az egészen.
Aztán jött a SZENT, elterült az árnyék, Déli hőségben csöppnyi ajándék.
Majd így szólt: „Ismered létem, Én mindig az igazságnak éltem.
Üdvözöllek! Fogadod, tudom. Látod e csürhe népet? Unom!
A vámost, szajhát, bölcset, latrot, Az útkereső sok-sok parasztot,
Kik nem látják, amit mi látunk, Ezért nem is lehetnek barátunk.
Magányosak vagyunk mi ketten, Rád nézve ezen merengtem.
Elfogadnád és megengednéd, Ezért leülök hát melléd…”
De szólt Isten: „Mondd még egyszer! Gyors volt, annyira igyekszel.
Itt vagy és előttem állasz, De mit látok, csak egy álarc.
Szentnek látszol, de nem vagy az, S még annyira sem vagy igaz,
Hogy észrevedd: mindig kell a bánat! Ezért szentebbek ők nálad…
Akiket az előbb mondtál, Akik nálad, a bolondnál
Tisztábbak, mert ráéreztek: Bánat nélkül ők elvesztek!
Mondd meg: mi hoz üdvöt reád…?” S porba hullott a törött ág…
(Ihlető verzió: Új Misszió folyóirat, 2006. szeptemberi szám, 13. oldal: Rónay György: A folttalan)
2011. március 2., szerda
bizonyság
Dávid Grippenei
“Megverte Dávid, Cóbá királyát is Hamátnál, aki az Eufrátesz-folyamig akarta kiterjeszteni hatalmát. Elfogott közülük Dávid ezer harci kocsit, hétezer lovast és húszezer gyalogost, és megbénította Dávid a harci kocsik lovait, csak száz harci kocsit hagyott meg belőlük.” 1Krón 18, 3-4Dávid nyakába hatalmas pert varrhattak volna a környezet védők. 900 állat megcsonkítása azért nem egy hétköznapi dolog, amellett hogy kegyetlen még teljességgel értelmetlennek is tűnik. Lehet-e vajon épülni egy ilyen nem éppen kedves történetből…
Abban a korban a lovak által húzott harci kocsi, a csúcstechnikát képviselte. S bármilyen banálisnak is tűnik, de komoly és drága pénzen kiképzett szakemberek kellettek a harci kocsi kezeléséhez. Kocsi hajtók, íjászok, lándzsások, lovászok, állatorvosok és még sorolhatnánk.
Nyilván sok mindenkibe felmerül a kérdés, hogy miért nem használták fel Dávidék az értékes hadi zsákmányt. Egyszerű a válasz. Ha kertedben leszállna egy Grippen, akkor az nem azt jelenti, hogy minden szakképzés nélkül te azzal röpködni is tudsz. Hosszú hónapok kellenek a kiképzésre. Bármennyire vagány, de a legnagyobb esély arra van, hogy meghalsz abban a repülőgépben, képzettség nélkül. Az egyszerű válasz pedig nem más, mint Dávidnak nem voltak kiképzett emberei. Nem tudta kezelni a technikát, ezért egy kemény lépéssel megvált az értékes, de egyébként hasznavehetetlen hadi zsákmánytól! Ha megpróbálta volna használni, könnyen lehet, hogy a nagy zavarban a jobb eszközök ellenére kudarcot vallott volna. A keresztyénség vajon van ennyire bátor? Számtalan esetben minden vívmányt, hatásosnak látszó eszközt bedobunk az ügyünk érdekében. Anélkül, hogy mérlegelnénk az eszközöket. Nyíltságra és bátorságra van ahhoz szükség, hogy belássuk milyen, eszközök alkalmasak a cél elérésére. Lehet, hogy valami bármilyen kecsegtető is, a használatával egyszerűen dokumentálhatjuk a kudarcot.
Nekünk van-e bátorságunk mérlegelni az eszközeinket, és átvágni az „inát” azoknak, amelyek bármilyen csábítóak is, de veszélyesek lehetnek ránk. Sajnos, hogy nincs bátorsága a keresztyénségnek sok esetben. Bizony, maga szemében hasznosnak, sőt áldásosnak tűnő dolgokat használ fel, amit az ellenségtől átvesznek és? És porul járnak, vesztenek, zsákutcába kerülnek.. Nem szabad sajnálni, amit az elenségtől vesznek át, egyáltalán nem is kellene átvenni semmit sem.
2011. március 1., kedd
bizonyság
Tétlen néző :
Egy horgász a tóparton ült, tartotta a horgászbotot és várta, hogy hal kerüljön a horogra. Egy férfi állt a háta mögött és nézte. Hosszú hallgatás után megszólalt:
- Nem tudok unalmasabb dolgot elképzelni a horgászásnál.
- Pedig van - felelte a horgász - csak nézni a horgászást.
Sok ember van, akik a Szentháromság egy igaz Istenben való hittel tesznek úgy, mint ez az ember: Ott állnak mellette, kissé nézegetnek és azután kritikát gyakorolnak. Nem csodálkozhatunk, ha aztán így ítélkeznek:
"Ez nem nekem való, nem tudok unalmasabbat elképzelni!" Aki néző marad, az mindig rejtélyek és képtelenségek előtt fog állni, mert Isten Igéje nem elméleti igazság. Isten Igéjét csak úgy lehet megérteni, ha az ember azt a gyakorlatban cselekszi is.
- Nem tudok unalmasabb dolgot elképzelni a horgászásnál.
- Pedig van - felelte a horgász - csak nézni a horgászást.
Sok ember van, akik a Szentháromság egy igaz Istenben való hittel tesznek úgy, mint ez az ember: Ott állnak mellette, kissé nézegetnek és azután kritikát gyakorolnak. Nem csodálkozhatunk, ha aztán így ítélkeznek:
"Ez nem nekem való, nem tudok unalmasabbat elképzelni!" Aki néző marad, az mindig rejtélyek és képtelenségek előtt fog állni, mert Isten Igéje nem elméleti igazság. Isten Igéjét csak úgy lehet megérteni, ha az ember azt a gyakorlatban cselekszi is.
Őszinteségünk -részlet-
Az egyik Edingburgh melletti apátság szószékét egy különös relief díszíti.
Egy gyülekezet áll a faragványban, a szószéken egy róka prédikál, a padokban pedig ludak ülnek és nagyon gyanús arcot vágnak a róka prédikálásához. A róka is érzi ügye bizonytalanságát és nagyon megszorult képpel prédikál. Nem vettük észre sokszor, hogy a gyülekezet prédikálásunk alatt kínosan feszeng? Nem a prédikációban van a hiba, nem az előadásban, bennünk van. Nincs bizonyságtétel szavaink mögött, ezért látszik sokszor úgy, hogy róka prédikál.
Igazság és élet 1938 IV.évf., 10. szám December
Az egyik Edingburgh melletti apátság szószékét egy különös relief díszíti.
Egy gyülekezet áll a faragványban, a szószéken egy róka prédikál, a padokban pedig ludak ülnek és nagyon gyanús arcot vágnak a róka prédikálásához. A róka is érzi ügye bizonytalanságát és nagyon megszorult képpel prédikál. Nem vettük észre sokszor, hogy a gyülekezet prédikálásunk alatt kínosan feszeng? Nem a prédikációban van a hiba, nem az előadásban, bennünk van. Nincs bizonyságtétel szavaink mögött, ezért látszik sokszor úgy, hogy róka prédikál.
Igazság és élet 1938 IV.évf., 10. szám December
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)