Lukátsi Vilma
Megmérettünk
Évnek fordulóján, új élet kezdetén vagy akár olykor „csak úgy” megpróbálhatunk magunkba nézni, és ha dolgainkat merjük odatenni az egyetlen Ige világosságára is, megkapjuk azt, amit a lelke mélyén mindenki érez: az igazságot.
Könnyűnek találtatunk.
Lám, a törvény alatt élő régiek is birkóztak a számvetéssel, az ő mérlegük a Törvény volt, a hiányt tételesen akarták fölszámolni, azért a Tórát magyarázták a Talmuddal, a Talmudot a Misnával – de a hiány megmaradt!
Jézus Krisztus, Aki az idők teljességében jött el, megszánta a hiányt súlyozgató, araszolgató embereket, odahívta őket magához, hogy azután együttesen nézzenek szembe a Törvénnyel:
- Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek… - én pedig azt mondom néktek… - és megpúpozta a mérleg serpenyőjét! Nemcsak hogy a felebarátodat szeresd, hanem az ellenségedet is! Nemcsak hogy ne paráználkodj tettel, a szemedet se engedd oda parázna nézésre!
És merte mondani!
Még azt is merte mondani, hogy a törvényből egy jottát vagy pontocskát sem hagyhatunk el betöltetlenül – és szombatnapon, a törvény nyugodalomnapján meggyógyította a betegeket!
A felhördülésre adott válaszát ezzel zárta le: „A törvény betöltése a szeretetet!” – Isten a szeretet! Nem azért jöttem, hogy a törvényt eltöröljem, hanem hogy betöltsem!
És Ő betöltötte maradéktalanul. Nem a magyarázatokat, a Talmudot, a Misnát, hanem az eredetit, az Istentől adottat. Nem a törvény betűit, hanem a lelkületét. Ő maga töltötte be, az emberré lett Isten.
Ezzel a hittel már odaállhatunk számvetésünk mérlegére.
Könnyűnek találtatunk! Egymagunkban!
De az Úr Jézus azt is mondta: „Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világnak végezetéig!” – Ebbe az ígéretébe belekapaszkodva tudjuk, hogy Ő maga áll mellénk a mérleg serpenyőjére.
Akkor pedig a mérleg nyelve megmozdul és középre áll!
