TÚL E VILÁGON  

Túl e világon, egy áldott reggel,

Ha Üdvözítőnk majd megjelen’,

A földi küzdés örömre válik

Túl e világon, túl mindenen.

Túl e világon ragyog az égbolt,

Nincs viharfelhő, nincs felelem.

Vígság az élet és ott az élet,

Túl e világon, ó, végtelen.

Túl e világon majd viszontlátom

Sok-sok szerettem s érezhetem,

Örök hazámba’ ím igazába’

Búcsú és válás már nem leszen.

            Virgil P. Brock

            ford.: Somogyi Géza

GONDVISELŐ JÓ ATYÁM VAGY

Gondviselő jó Atyám vagy

Ó, én édes Istenem!

Látom én, hogy minden elhagy

E világon csak Te nem,

Hozzád vágyom, benned élek,

Üdvöt mástól nem remélek.

Mint az alélt bús virágra

Megújító harmatot;

Vérző szívem fájdalmára

Csak te hintesz balzsamot,

Könnyű sorsom terhe rajtam,

Ha imára nyílik ajkam.

Rám-rám derült ismeretlen

Utamon egy kis öröm:

Azt is a te véghetetlen

Jóságodnak köszönöm,

Hálakönnyem tündöklése

A te neved hirdetése.

Gyenge vagyok, lankadoznak

Buzgóságom szárnyai,

Bármily híven vágyakoznak

Színed elé szállani,

Ó, adj erőt, hogy míg élek,

egyedül csak nékem éljek!

Ó, add, hogyha majd bevégzem

E múlandó életet,

Lelkem tisztán és egészen

egyesüljön Teveled:

El ne vonjon semmi többé,

Tied legyek mindörökké!

            Lévay József



URAM, CSAK EGY VAGYOK…

Uram, csak egy vagyok a sok között,

Ki bár rongyos ruhába öltözött,

Vendégeid sorába híva lenni,

Királyi nagy menyegzõdre menni,

Szegényen bár, de úgy szeretne!

Mégis talán, ha meglehetne…

Rongyos ruhámra félve, hogyha még

Tekintni olykor elfelejtenék,

Azért elõttem mégis ott lebeg

Aranytermed, s a szívem úgy remeg!

Aranytermed, s az én ruhám, és

Ajkamra félve jön könyörgés:

Nem az elsõ helyre ülnék, Uram.

A meghívottak mellett boldogan

Húzódnék félre, félre, messzire:

A díszes asztalnak legvégire;

Szívem mélyén azért repesve!

Uram, talán ha meglehetne…

Uram, nem kellenének drága ételek:

Nem tennék úgy én, mint az emberek,

Akik jólétre jutnak: erre már

Kívánságuk felhõkben egyre jár.

Ily ember morzsát is ehetne!

Uram, talán így meglehetne…

Uram, tudom, sok minden útban áll;

Azért szívem mégis remélve vár…

Kegyelmednek sugára végre tán

Dicsõn csillogva irányulna rám.

Boldoggá engem ez tehetne.

Uram, óh, bárcsak így lehetne…

(Haraszti Sándor)