Várás és elvárás.

Különbséget kell tennünk két alig különböző szó között: várás és elvárás. Szemléltetés: a gazdag amerikai rokon azt üzente, hogy hamarosan meg fog látogatni. Elkezdődik a várás. Várjuk a közelebbi, pontosabb adatokat az érkezéséről. Ezzel egyidejűleg megmozdulnak az elvárások is. Mi szegények vagyunk, ő gazdag, bizonyára nem jön majd üres kézzel.                      Vajon mit hoz ajándékba? A szegénységünktől is, de a lelkületünktől is függ az, hogy mennyire „srófoljuk föl" az elvárásainkat. Amikor megérkezik a vendég, a várásunk beteljesedik.  De külön kérdés az, hogy nem csalódunk-e a közben melengetett elvárásainkban. Várás és elvárás: a Bibliában is megtaláljuk ezt a kettősséget.                         A próféták egymás után szóltak a világ Üdvözítőjének eljöveteléről. Az ígéretek nyomán elkezdődött a várás és ezzel párhuzamosan az elvárás is. Isten ígéretei mellé felhalmozódtak az emberi elvárások. Ezek az évszázadok során kettéágazódtak. Egyik oldalon egyre fényesebbek, egyre merészebbek lettek az elvárások. Jellegzetes kép: az „Oroszlán" (Júda oroszlánja, a Messiás) legyőzi a „Sas"-t (a Római Birodalmat). A másik oldalon egyre bensőségesebbé, mélyebbé és csöndesebbé lettek az elvárások. „Ez az én szolgám, akit támogatok... nem kiált, nem lármáz, nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el..." (Ézsaiás 42 és lásd hozzá az Ézsaiás 53-at).

Nem mindenütt, de többnyire ez a helyzet állott elő: a várás a Szentlélektől volt, az elvárás viszont a bűnökben-szenvedésekben vergődő emberi lélektől. Az elvárások az erőszak, győzelem, bosszúállás irányába fokozódtak. Kevesen voltak azok az „igazak" (caddikok), akiknek „elég" volt az Úr szenvedő Szolgájának megjelenése. Keresztelő János is megtántorodott: Valóban te vagy az Eljövendő (hiszen te „csak" kegyelmet hirdetsz a bűnösöknek!), vagy mást várjunk (véres kezű, győzelmes hadvezért)?

Jézus tanítványai sem voltak mentesek az akkori általános elvárásoktól. „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt" (Lukács 24,21). Példa értékű itt Saul megtérése. Ő is a dicsőséges Messiást várta, és nem tudta megbocsátani, hogy a keresztre szögezett Jézust némelyek Messiásuknak vallották. Minden zsidóból lett keresztyénnek gyötrelmes belső harcot kellett megvívnia önmaga addigi elvárásaival szemben - és ami ennél is fontosabb: a Szentlélek Isten segítségét kellett elnyernie - ahhoz, hogy leboruljon és megadja magát: „Én Uram és én Istenem!" (János 20,28).

Az Ószövetség és az Újszövetség átfogó figyelmeztetése: ügyeljünk az elvárásainkra.                 Minket is kísért az, hogy emberi elvárásainkkal elhomályosítjuk Istennek érvényes ígéreteit és amikor csalódunk téves-hamis elvárásainkban, akkor abbahagyjuk magát a várást is.                          Ha megsejtettünk valamit abból, hogy Jézus nem úgy jön vissza, ahogyan eddig gondoltuk és vártuk, akkor elhallgat a „Jövel Uram Jézus!" imádság is. Emberi kapcsolatainkban is ezt éljük át: a türelmes várás ígéretes csöndjébe belebeszélnek, belekiabálnak a türelmetlen elvárások, követelődzések. Nem elég nekünk az az „ajándék", amit a „gazdag rokontól"                   (a másik embertől!) kapunk.

De hát lehet várni elvárások nélkül? Nem lehet. Pontosabban: csakis imádkozva lehet.                   így: Istenem, vigyázz az én csalárd szívemre, hogy amikor megérkezik a „gazdag rokon", jobban örüljek a találkozásnak, mint az ajándékoknak. Nehéz a lecke, de nincs más út: le kell választanunk a vágyak-szenvedések szülte elvárásokat az Isten igaz ígéreteibe fogódzkodó, csöndes várásról. „Jó várni és megadással lenni az Úrnak szabadításáig!" (Jeremiás Siralmai 3,26).

----------------------------------------

Tamási Áron: Karácsonyi pásztorocskák.


A szabadtűzhelyen, a betlehemi majorban, hajladozik a tűz aranylángja. Csodapásztorok melegednek a tűznél, melynek a fénye átvilágít az időn, és emlékezni serkent engemet is.

Tizenhárom éves voltam, s vezére a zsenge pásztoroknak. Ezek a zsenge pásztorok mind korombéli fiúk voltak, akiket gondosan megválogatva vettünk föl a nyájba. Amikor a kör bezárult, kiosztottuk a szerepeket. Elsőnek vezért választottunk, aki majdan, karácsony este, az első beköszöntőt is fogja mondani, mindama lányos házaknál, ahova behatolunk. Aztán választottunk külső beköszöntőt, aki az ajtón kívül fog szólani, és hát meg is küzd azzal a másik nyájjal, amelyiket ott találnánk esetleg a háznál. Utána kijelöltük a tűzmestert, aki vezényli az üdvözlő puffantásokat: majd megválasztottuk az énekvivőt és a mókamestert, nem különben a nagyotmondót, aki mindenkit le fog torkollni, szükség esetén még lódítva is éktelenül. S aztán tanulni kezdtünk.
Így készültünk a szent hadjáratra, a karácsonyi kántálásra, s vártuk a napot és tele lélekkel az estét, amikor aranyfénnyel felragyog a betlehemi csillag.

S végre a föld örömet kiáltott az égre, és az ég örömet kiáltott a földre.
------------------------------------------

Karácsony este lett.

Az áradó örömben úgy ringott a falu a völgyben, mint a békesség tava. S a tóban egybegyűlt a tizenkét zsenge pásztor, mint tizenkét aranyhal. Elindultunk kövér örömmel, s miközben úsztunk a patyolat estében, felzengett szívünkből az ének. Szállott az ének, és zengedezve hirdette, hogy a betlehemi hírmadár a mi falunkba is hullatott egy tollut. Hullatott egy tollut a kicsi nép ismeretlen falujába: s öröm nyugodott azon, ami hullt, és piros megemlékezés a szegények felől.

Így énekeltünk és haladtunk lassan a falu között, a fehér holdvilágon: s miközben haladtunk, imitt és amott felzengett az örömnóta, s úgy világított valahány ének az éjszakában, mint a pásztortűz lobogása.