MEGNYÍLT SZEMMEL                                                                                 Sokszor nem ismerünk fel Téged... Ó, Jézus, nyisd meg szemeinket,                    mint ama két bús tanítványnak egykor ott Emmausban.                                         Tudjuk, velünk jársz utainkon,Hozzánk szegődsz és elkísérsz,                                             repítsen bár képzelet szárnya,szerelmeddel Te utólérsz.                                         Ha néha magányba rejtőzünk,utánunk jössz és ránk találsz.                                                           Ha lankad, lassúl már a léptünk,az út végén Te állsz                                           Jézus, ismered útjainkat!Oly kevés az öröm hegye...                                        Látod a mai Golgotákat...figyelsz sötet völgyeinkre.                                                Ha gyász vagy bánat könnye felhőz,nem látjuk, hogy itt vagy velünk.            Oly nehéz felismerni Téged,míg próbáinkban szenvedünk.                                     Napunk már túlhaladt a délen,napunk már lefelé halad.                                        Rettegő szívvel hadd keressünk,s kérleljünk, hogy velünk maradj!  Válaszául a sok miértnek:Úr Jézus, nyisd meg szemeinket!                                 Mint ama két bús tanítványnak,alkonyatkor ott Emmausban...

-----------------------------------------------------

 NEKÜNK  SZÓLÓ  INTÉS   1 Kor. 7,29-31.                                           Szeretteim, az időnk rövíd!A híd közepén már áthaladtunk.                                     Az élet zavaros árja lassanparthoz csendesedik alattunk.                                      Viharai orcáinkra róttákemlékül barázdáikat,                                                meggörbült újjal, eres kézzelszorítjuk a korlátokat.                                                     Az Ige int: ne legyen már többháborúságunk a testben,                                      hiszen velünk volt és velünk lesz nyomorúságunkban az Isten!                        Szeretteim! Az időnk rövíd!Ha néha ejtünk is könnyeket,                          felejtsük el, mintha nem volna,tegyük le lassanként a terheket!                 Akik vesznek, mintha nem vennének, s nem volna övék semmi sem!            és akik élnek, mintha nem élnének, mint akik átutazók idelenn.                            Mert e világ ábrázatja elmúlik, s vele minden árnyék,                                               vár ránk a fény, vár ránk az Isten,s a túlsó parton az örök hajlék.                                     -,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,--------------------------------------------

MÁRIA ÉS MÁRTA                                                                                           Márta sürgött-forgott s körülfonta a fény,                                                          és főtt a főzelék és sült a sütemény,                                                                                                           S Mária kuporgott az Úr lábainál                                                                                      a rezedás kertben, ahol suhant a nyár.                                                                                           Milyen csodálatos, milyen örök a kép,                                                                            Mártáé a világ, Máriáé az ég.                                                                                                        Márta, akár a föld, szívós, kemény, konok,                                                                 Máriában ihlet és irgalom lobog.                                                                                                             A jobb részt válaszottam, Mária                                                                                                           titkos hangra figyelek, tűz és jel ragyog                                                     szívemben, s az egyetlen szükséges hevít,                                                                       s amit kapok, az tőlem el nem vétetik.

--------------------------------------------

ÖREG  BOTOK  A  KAPUBAN                                                          

Két bot feküdt az Ékes-kapunál,két megkopott, elhasznált mankó. Szembetűnő és szinte prédikál,szívdobogtató, könnyet fakasztó.                  Beszél sok-sok év szörnyű nyomoráról,s az új elképzelhetetlen örömről, hogy szökdel és újjong, ki sánta volt,mert minden kincsnél ma többet kapott. Lehullt nyomora súlyos bilincse,mert az Úr szolgája jött el erre,a Lélek erejével felvértezve,az imádkozás órájára, kilencre...                              Mikor a vasárnapi harangszószent vágyat ébreszt a szívemben,                                és az imádkozás órájáraelindulok és is csendesen,                                       az Úr házának ajtajábanáhitattal réved rá szemem                                         a kívül hagyott öreg botokra.Drága, öreg testvérek támasza!                       Ismerem mind. Símára koptattagazdájuk ráncos, reszkető keze,                      mely az életet átrobotolta.                                                                                    Nézem és szívem hálával tele,mert még itt vannak, itt várnak sorban,             míg nincs szükség rájuk itt pihennek,s a kedves öregek bent a padokban. Ott, hol elfedi a test nyomoráta lélek öröme, mely ujjongva kiált, szárnyakat ad és szökdellni tanít,bátor a szív és kín nem lakik itt.                  Terítve vár az Ige asztala,dícséret zeng és hála szava ,                                          erőtlen testben az erős lélekszárnyakat adó diadala.                                                   A botok megint kézbe kerülnek,ha elhangzik végül az áldás.                                Kip-kop! Rójják újra az utat, mint egy-egy hűséges segítőtárs.                                    S ha helytálltak a hétköznapokban, vasárnap itt pihennek újra.                      Hányszor látjuk, mielőtt belépünk az imádkozás órájára!                                     De jaj! Ha a botoknak híja van, akkor szemünk forró könnyet ejt,                   s szívünkbe fájón beledobban, hogy egy öreg szív végleg hazament.

--------------------------------------------------

MÁRIA ÉS MÁRTA                                                                                           Márta sürgött-forgott s körülfonta a fény,                                                          és főtt a főzelék és sült a sütemény,                                                                                                           S Mária kuporgott az Úr lábainál                                                                                      a rezedás kertben, ahol suhant a nyár.                                                                                           Milyen csodálatos, milyen örök a kép,                                                                            Mártáé a világ, Máriáé az ég.                                                                                                        Márta, akár a föld, szívós, kemény, konok,                                                                 Máriában ihlet és irgalom lobog.                                                                                                             A jobb részt válaszottam, Mária                                                                                                           titkos hangra figyelek, tűz és jel ragyog                                                     szívemben, s az egyetlen szükséges hevít,                                                                       s amit kapok, az tőlem el nem vétetik.

-----------------------------------------

Oláh Lajosné . A JERIKÓI ÚTON                                                                         Ott feküdtem a jerikói úton,kifosztva és megsebesítve.                              Harmatozott az út porábaSzememből a csalódás könnye,                               Sebeimből a szívem vére.Úgy éreztem: az életemnek vége.                                   És jött a pap. Szép fehér gyolcsban,S bár sarúját a por belepte,                          tiszta kezeit fehér leplébekenetteljesen elrejtette.                                                 Segélykérő szavamra meg se fordult,úgy elmerült imádságába                                a törvénynek, a prédikációnaksok fenséges gondolatába.                                    Lealacsonyította volna annakgyakorlati alkalmazása.                                                                  Jött a lévita is serényen,Őt is templomi szolgálat várta.                                                            Sebes porfelhőket kavarta forró úton siető lába.                                                               Dehogy ért rá most olyan kitérőre,hogy sebeimet akár csak meg is nézze,                                   és jaj, hogyan márthatta volnatiszta kezeit a porba                                       Elhagytak, és én ott maradtam,a porban, a jerikói úton.                                      S akkor már tudtam, megéreztem:el kell véreznem, meg kell halnom,           mert nekem nincs Samaritánusom...És ott... akkor jelent meg Jézusom.

 -,-,-,-,-,-,-,-,-,,,-,-,-,-,-,-,-,-

Ölbey Irén . A földre jött                                                                             A földre jött az örök szeretet, Hogy megismerjék Őt az emberek.                          A földre jött az örök szeretet, Hogy hozzon nekünk égi kincseket.                    A földre jött az égi szeretet, Hogy legyen lelkünk izzóbb, nemesebb!              A földre jött az örök szeretet, Hogy béke töltse be a szíveket…                            A földre jött az örök szeretet, Hogy megmentse azt, ami elveszett!                                                    -,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-

                            HAJNALI HARMAT                                                                                     Integetnek a barna bokrok,a napsugár olyan feloldott,                           illatos, könnyű szél suhan.                                                                          Fák nyújtózkodnak arany ködben,alattuk kék pillangó röppen,                  a csendnek ezer hangja van.                                                                  Legyek harmatcsepp hús hajnalban,csillogj bennem és süss át rajtam, Téged tükrözzelek, Uram.

 AZ ÉKES KAPU ELŐTT. . . Ap. Csel. 3: 1-10.

 Egy sánta ez Ékes kapu előtt. Ünnep s nyomor oly közel vannak itt...          A templom égi fénybe öltözött. A sánta hordja koldus-rongyait;                   Körülte emberfolyam kavarog. Vallásosak és vallástalanok,                  Közömbösek, hívők, hitetlenek, Ünnep s nyomor oly megszokott nekik,           Ki-ki hordja baját vagy örömét.A sánta vár és tártja a kezét:                       Jó emberek, pár fillért adjatok, Gyógyulás nincs, de élni akarok!                   Nincs gyógyulás, földhözragadt szegény?Az emberfolyam kellős közepén Megáll a sor.  Hangzik Péter szava: Tekints reánk, te fájdalmak fia!  Nincsen nekünk ezüstünk, aranyunk,De van mennyben feltámadott Urunk! Az Ő nevében mondom én neked: Kelj fel és járj! Ő gyógyítód neked.        S míg megfogja a remegő kezet,Átjárja a reszkető térdeket                                Jézustól jött, szent, gyógyító erő;Feláll, ujjong a régi szenvedő.                                Első útja a templomba vezet,Lássa, hallja a nagy gyülekezet,                                 Hogy míg ott benn a szertartás folyik:Ott kinn Jézus gyógyít, munkálkodik. Nem hallott már. Él és uralkodik,S kit kézbe vett, az hozzá tartozik.                             Így történt az Ékes kapu előtt.S mi még itt ülünk, hívjuk, várjuk Őt, Gyermekünk, magunk terhét hordozók,Százak, ezrek, sírók, imádkozók. Jártunk mi már orvostól orvosig,De a nagy baj mind Őrá tartozik.                 Uram Jézus! Áraszd ki az erőt!Mint egykor az Ékes kapu előtt!

  ------------------------------------

 Fehér Lelkek.

Vannak még hófehér lelkek, Akikre nem tapad a sár.
Mintha nem is itt lent élnének,  Szinte nem is földiek már.

Köröttünk szállnak, lebegnek, Csillogva, mint hópehely.
És akárhová betévednek, Tiszta és szent lesz az a hely.

A földi élet sok szennyéből Semmi nem tapad reájuk.
Mintha titokban angyalkezek Vigyáznák fehér ruhájuk.
Csodálattal nézek rájuk. Fehérségük azt hirdeti,
Hogy van egy szebb, tisztább világ, Ragyogó, égi, isteni.
E rút, kavargó világban Engem csak az vigasztal már,                                                                                     Hogy vannak még hófehér lelkek,Akikre nem tapad a sár.