Reményik Sándor: Lefelé menet Máté 17.

1.

„Elváltozék…” Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát.

2.

Testvérem, társam, embernek fia.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen. Kolozsvár, 1931. február 22.

-------------------------------------------------

Túrmezei Erzsébet – Lábnyomok.
Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom, a parti homokon,
ahogy ő mondta, ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
" Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S, most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át,
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínységben?"
Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
" Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
Mert a legsúlyosabb próbák alatt
Téged vállamon hordoztalak! "

-----------------------------------------------

Csendesség .

“Légy csendességben, Isten, hogyha hív.                                                                                                 Halkan szólít, mint pásztorhangú síp.
Kelj fel és indulj engedelmesen.:                                                                                                       Kutyuska-vígan, bárány-csendesen.
Ha éjbe vész is előtted az út.,                                                                                                      Megsimogasd a síró kisfiút,
Ha sívó örvény örvénynek kiált.,                                                                                                                 Te kikerüld a szepegő csigát.
A hangos ember érőt nem teremt;                                                                                                                Az erőszaknál erősebb a csend.”
(Sík Sándor: “Légy csendességben”)